„Számomra ajándék az a munka, amit végzek” - Külhoni Magyarok
Hírek Magyarország

„Számomra ajándék az a munka, amit végzek”

Hajnal Virág a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának stratégiai főosztályvezetője. A családok nemzetközi napján Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter Családokért díjjal tüntette ki a vajdasági származású szakembert. A főosztályvezető sokat jár Vajdaságba és más külhoni területre is. Mint mondja, a stratégiák kidolgozása közös munka, azokkal egyeztetve készülnek el a nemzetpolitika lépései, akiket érint, de tudjuk, hogy ebben a főosztályvezető asszonynak kiemelkedő szerepe van.

Hajnal Virág Zomborban született, a gyermekkorát Zentán töltötte. A szegedi Deák Ferenc két tannyelvű gimnáziumban szerzett oklevelet, majd Budapesten az ELTE magyar nyelv és irodalom szakán és kulturális antropológia szakán diplomált. Tudományos szakcikkeket 2001 óta publikál. Háromgyermekes édesanya: 2001-ben megszületett a lánya, Ráhel, 2003-ban a fia, Dávid majd 2006-ban Máté. 2010-től dolgozik a Magyar Kormány közigazgatásában.

Mióta dolgozik a Nemzetpolitikai Államtitkárságon?

– Először a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, a Nemzetpolitikai Államtitkárságon dolgoztam, majd 2014-ben a Nemzetpolitikai Államtitkárság átkerült a Miniszterelnökségre. 2010 óta ugyanazon a főosztályon, a Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező Főosztályon dolgozom. 2017 óta vezetem ezt a főosztályt.

Tulajdonképpen a nemzetpolitikában történt paradigmaváltással egyidőben került ebbe az intézménybe. Hogyan emlékszik a kezdetekre?

– Ez így van. 2010-től lett egyáltalán államtitkársági szintre emelve ez a terület, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy stratégiai főreferensként már ebben a kezdeti munkában részt vehettem. Részt vettem abban a csapatban, amely a nemzetpolitikai stratégiát készítette, amelyet 2011-ben a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülése fogadott el. 2010 óta a stratégiaalkotással, programok kitalálásával és lebonyolításával is foglalkozom. Nagyon jó érzés, hogy 11 év távlatából már látható, kézzelfogható eredményei is vannak ennek a munkának. 2010-től egységes Kárpát-medencében gondolkodunk, egységes nemzetben. Ez azt jelenti, meg kellett ismerni minden egyes külhoni magyar közösséget, a közösségek tagjainak mindennapjait, az őket foglalkoztató problémákat, örömöket, kihívásokat. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a kormányzat nyitott arra, hogy valós problémákra valós válaszokat adjon, és ezeket egységben, egymással összhangban kezelje. Ez, úgy látom, hogy 2021-ben az élet minden területére ki tudott terjedni. A családoktól kezdve, az óvodásokon át, a szülőkön, a pedagógusokon keresztül a családi vállakozásokig. Mindez nyomon követhető a tematikus években. Mára az élet minden területére sikerült megfogalmazni olyan programokat, válaszokat, amelyek működőképesek, és ezeket közösen, azokkal a közösségekkel párbeszédben és közös munkával dolgoztuk ki és valósítjuk meg, akiket érint. Közösen tenni valamit a nemzet egységéért, a nemzet gyarapodásáért, ezt nagyon jó érzés megélni. Az, hogy én ennek részese lehetek, ez nekem egy nagyon nagy kegyelem.

Ez a helyszínen szerzett tapasztalás vagy információszerzés azt jelenti, hogy sokat látogat például Vajdaságba?

– Igen. Úgy tartom, a hivatásunkat akkor tudjuk megtalálni, hogyha megtaláljuk azt az ügyet, ami minket igazán érdekel. Ahhoz, hogy mi megtaláljuk azt az ügyet, ami minket érdekel, annak szerves része az, hogy mi kik is vagyunk. Annak pedig, hogy mi kik is vagyunk, elválaszthatatlan része, hogy mi honnan származunk, hogyan nőttünk fel, milyen és ki a családunk, kik a nagyszüleink, a szüleink, a testvérünk. A családban, a gyerekkorban kapott elemek, hogy hogyan kapcsolódunk a magyarságunkhoz, hogyan kapcsolódunk a szülőföldünkhöz, ez mind olyan plusz dolgot tud adni, amely után a munkánkat hivatásszerűen tudjuk végezni. Én nagyon szerencsés vagyok olyan szempontból, hogy határon túli, vajdasági magyarként a Nemzetpolitikai Államtitkárságon dolgozhatom. Azt látom, hogy éppen ebből kifolyólag sokszor könnyebb megérteni a többi külhoni magyar közösséget is. Nagyon sok íróasztal melletti folyamata van ennek a munkának, de ez a munka akkor tud igazán élővé és termékennyé válni, ha beszélgetünk azokkal a közösségekkel, akikkel éppen foglalkozunk. Ezt én mindig fontosnak tartottam. Számomra fontos tudatosítani, hogy a másik nélkül a mi munkánk nem tud teljessé válni, csak együtt, a magyar nemzet közösségében tudjuk összerakni a dolgainkat, beletéve a sajátunkat az egészbe. Hiszen, ha egy közösséghez tartozunk, akkor abban valamennyiünknek feladata és felelőssége van.

Úgy tudom, készíti a doktori disszertációját, és az is Vajdasághoz kötődik. Magától adódik a kérdés: lélekben talán el sem vált Zentától?

– Nem váltam el Zentától, igazából szerintem nem is tudunk és nem is akarunk elválni a szülővárosunktól vagy attól a településtől, ahol felnőttünk vagy ahol éppen a családunk él. A doktori kutatást is azért kezdtem el, mert azt láttam, hogy a munkánkat is úgy tudjuk legjobban végezni, ha minél több szempontot megismerünk. Ha nem mindig ugyanabban gondolkodunk, hanem ugyanazok között a keretek között, tehát ugyanazt a célt szolgálva – a magyar nemzet gyarapodását, a külhoni magyar közösséget szolgálva –, más-más szempontokat is megismerünk. Új szempontokat keresve találtam rá a helymárkázás módszertanára, és úgy gondoltam, hogy ez egy jó eszköz lehet arra, hogy egy közösség tudatosítsa önmagába, hogy melyek is az ő értékei, és hogyan tudja ezeket megmutatni a nagyvilágnak. Egyfajta módszertani segédletet adott nekem ez a kutatás, amelybe beáshattam magam. Doktori kutatásom a helymárkázás és a szülőföldön maradás kapcsolatát boncolgatja. A helymárkázás szakirodalmában ugyanis számos magyarázatra lelhetünk, hogy mi határozza meg a szülőföldünkhöz való ragaszkodásunkat, a ragaszkodás milyen kapcsolatban áll önmeghatározásunkkal, és ami a legfontosabb, melyek azok az elemek, amelyek a viselkedésünkre hatnak. A helymárkázás módszertanának egyik alapvetése, hogy a településről alkotott külső és belső kép legfontosabb szereplője a helyi lakosság. Ahhoz, hogy egy település imázsa vonzó legyen a külvilág számára, először arra kell rátalálni, hogy a település lakosságának mi a fontos a településen, mire büszke, mire lehet büszke, mire vágyik. Zentát mint példát vizsgálva kiderült, hogy a zentaiak – éljenek Zentán vagy bárhol a nagyvilágban – ragaszkodnak településükhöz, így léteznek és kézzelfoghatók azok az elemek, amelyek mentén ennek a közösségnek a tagjai cselekvő részesei lehetnek annak, hogy nagykövetként minél szélesebb körben vigyék jó hírét Zentának és Vajdaságnak. Zenta esetében ott van egy világraszóló csata és a nagyhatalmak találkozása, a folyó, amelynek mozgása meghatározza a zentaiak mentalitását, találkozik a part és a szenvedély, az épületekben, az utcákban kézzelfogható a hagyomány és a szépség.

Hol tart ez a doktori értekezés? Befejeződött a munka és a doktorálásra vár vagy megtörtént már a doktori munka megvédése?

– A műhelyvitám hétfőn, szeptember 6-án lesz. Várhatóan decemberben lesz majd a védés. Az nagyon jó érzés volt, hogy mindenki, akivel interjúalanyként beszélgettem, nyitottan fordult a kutatás felé. A kérdőíves felmérést Zentán és jelenleg nem Zentán élő magyarokkal és szerbekkel készítettem. Nagy élmény volt az interjúk készítése is, mivel személy szerint én is sok olyan, a várossal kapcsolatos jelentéstartalommal találkozhattam, amit eddig csak éreztem, de az interjúalanyok gondolataiban megfogalmazódtak. Ilyen például, hogy Zenta az aranyzátonyra épült város, az, hogy milyen fontos, hogy egy a közösség számára meghatározó elemhez, amely Zenta esetében a például a Tisza, közösségi funkció kapcsolódjon, vagy az, hogyan viszonyultak és viszonyulnak a zentaiak a zentai csatáról való megemlékezéshez a múltban és a jelenben. Különösen fontos kulcsmondata volt egyik interjúalanyomnak, hogy a helymárkázásnak – ahogy ő fogalmazott – nem feltétlenül az egyediségét kell keresni ebben a folyamatban, hanem megtalálni, hogyan válhat ékkövévé magyar nemzetünk közösségének és értékeinek egészében.

Idén van a Nemzeti újrakezdés éve. Ezt megelőzően már több tematikus évet is meghirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság és ebben Önnek jelentős munkája van.

– Igen. A tematikus éveket 2012-től hirdeti meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság és nagyon szerencsés vagyok, mert mindig részt vehettem ezeknek a kitalálásában és megvalósításában. Ezek nagyon piciben indultak, először az óvodák évével, de utána abból kifejlődött a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program. Mindig az van az egyes tematikus év középpontjában, hogy egy témát, egy közösséget emeljünk fel, nemzetmegtartó szerepének fontosságát mutassuk meg. Mutassuk meg, hogy mekkora érték. 2012-ben például még nagyon keveset beszéltek az óvónők fontos szerepéről, az óvodák szerepéről, pedig ez az első közeg, amelybe a kicsi gyerek a családból kikerül. Rendkívül fontos, hogy ott ő a saját kultúrája biztonságos környezetébe, tehát magyar környezetbe kerüljön. Én egy csapattal dolgozom. Mi ezen nagyon sokat gondolkodunk és az idei évben azt gondoltuk, hogy a Nemzeti újrakezdés évében már tudunk egyfajta olyan összegzést mondani hónapról hónapra, akár a sport, akár, ha a családokat vesszük figyelembe, amelyekkel már foglalkoztunk az elmúlt 10 évben, és oda fel tudjuk emelni és meg tudjuk mutatni azokat a példákat, akik nagyon értékes tagjai a magyar nemzetünk közösségének. Ehhez mindig valami apró elemet is hozzátársítunk. Nekem nagyon nagy kedvencem A miénk a város játék, ami Vajdaságban egy nagyon népszerű játék, mert nagyon sok játékos jelentkezett erről a területről. A játék során a kicsi gyerekek egy, vagy a járvány alatt, két hónapig feladatokat oldanak meg, de a legfontosabb, hogy miért. Nem azért, hogy önmaguknak nyerjenek egy játékot, hanem azért, hogy a közösségének ajándékozhassák nyereményüket. A Csodasarkok átadóján olyan öröm látni évről évre, hogy erre a gyerekek, a szüleik és a pedagógusaik mennyire büszkék. Talán ez a példa leírja valamennyi tematikus program lényegét: felbecsülhetetlen érték, ha tesszük a dolgunkat közösségünkért a magunk helyén.

Családokért díjjal tüntették ki. Hogyan fogadta ezt az elismerést?

– Nagyon meglepődtem, és nagyon megtisztelő, hogy Novák Katalin miniszter asszony méltónak tartott erre a díjra. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, különösen államtitkár úrnak és munkatársaimnak, hogy lehetőségünk van vele együtt gondolkodni és ezeket a programokat közösen megvalósítani. A közigazgatáson belül 11 év alatt a nemzetpolitikai szemléletmód, nevezzük úgy, hogy horizontálissá vált, azonban mindig nagyon fontos, hogy a nemzetpolitikában kicsit másként kell, és más eszközökkel lehet újat nyújtani a külhoni magyarságnak, de ezek mindig azokhoz a kormányzati célkitűzésekhez kell, hogy illeszkedjenek, amelyek az egész nemzetre vonatkoznak. Ebben a keretrendszerben kell gondolkodnunk és Magyarország Kormányának kiemelt prioritása a családokkal való foglalkozás, a családnak mint értéknek és a gyerekvállalás ösztönzésének a támogatása, hacsak arra gondolunk, hogy egy babacsomaggal jelezzük a család felé örömünket, hogy ott kisgyermek született vagy a vállalkozóknak tudunk olyan szakmai tanácsokat adni, amellyel sikeres vállalkozást működtethet, ezáltal szülőföldjén eltartva családját, munkát adva más családfenntartóknak is.

Háromgyermekes édesanyaként ennél szebb díjat gondolom nem is kaphatott.

– Nagyon boldoggá tett és különösen jólesett, ahogyan a gyermekeim reagáltak erre, és ahogy a családom reagált. Annyit tudok mondani, hogy az a munka, amit végzek az egy ajándék, és ebben erősít az a minta, példa, amit a szüleimtől, a nagyszüleimtől kaptam és kapok. Az, hogy háromgyerekes édesanyaként ezt a munkát végezhetem, a családom támogatása nélkül nem működne. Amikor láttam, hogy milyen sokan gratuláltak ehhez a díjhoz, olyan jó érzés volt, hogy hány emberrel végeztük közösen azt a munkát, amiért ezt a díjat kaptam és amiért ezt a díjat mint közösség, a magyar nemzet tagjai, közösen kaptuk. Mindenki beletette a maga részét, úgyhogy én ezt nem tudom csak a sajátomnak tekinteni. Ez a díj számomra arról szól, hogy minden külhoni magyar család a nemzet egységében látható érték.

Magyar Szó

Kapcsolodó cikkek

  • Az aradi vértanúkra emlékezünk

    Az aradi vértanúk napján, október 6-án arra a tizenhárom magyar honvédtisztre emlékezünk, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése