Száz év erdélyi magyar képzőművészetéről jelent meg album Romániában, amely több mint félezer oldalon foglalja össze az 1919-2018 közötti időszakban alkotó erdélyi magyar művészek munkáit.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában projekt keretében megjelent kiadvány 220 művész életrajzát és összesen 379 alkotás reprodukcióját mutatja be magyar, román és angol nyelven.
A kötetben szereplő reprodukciók gyűjteménye 22 múzeum, 32 magánszemély és gyűjtő közreműködésével jött létre – közölte az RMDSZ.
Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kötet szerkesztője szerint az albumba beválogatott alkotók többsége olyan életművet tud maga mögött, amelyben az „egyszerre romániainak és magyarnak lenni” kettősség vállalása európai mércével mért vagy mérhető kvalitású alkotásokban valósult meg.
A szerkesztők szándéka szerint a kötetben szereplő képzőművészek életrajzai egyfajta romániai magyar művészlexikon szerepét is próbálják betölteni.
A műtárgyak legfőbb válogatási szempontja a reprezentativitás és a minőség volt, de figyeltek arra is, hogy egy-egy kiválasztott mű a létrejöttét, a nyilvánosság elé kerülését, a társadalmi és művészetszakmai hatását tekintve milyen fontossággal bírt az adott helyen és időben.
A képzőművészeti album négy fejezetre bontva sorakoztatja fel a kiválasztott alkotásokat.
Murádin Jenő a két világháború közötti (1919-1940) erdélyi magyar képzőművészetet dolgozza fel, Szücs György az 1940-1944-es korszakról ír, a kommunista Románia (1945-1989) magyar művészetét Vécsi Nagy Zoltán ismerteti, a rendszerváltás utáni (1990-2018) erdélyi magyar művekről Kányádi Iréne ír.
A 100 év – erdélyi magyar képzőművészet című album a budapesti Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria támogatásával az Iskola Alapítvány Kiadó gondozásában jelent meg. Kulturális intézmények és művészettörténészek előrendelhetik a kiadványt, könyvkereskedésben márciustól lesz kapható – olvasható a közleményben.
MTI