Szent Istvánra emlékeztek Beregszászban - Külhoni Magyarok
Hírek Kárpátalja

Szent Istvánra emlékeztek Beregszászban

Államalapító Szent István királyunkra emlékeztek augusztus 16-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) szervezésében megrendezett eseményen az érdeklődők megtekinthették a „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat” című ünnepi verses, zenés, táncos emlékező műsort a Szent Mihály Szekere Vándorszínház előadásában.

Az eseményt a Váradi Enikő és Orosz Péter által felkészített Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes Táncok Visáról című fergeteges produkciója nyitotta meg, melyhez a talpalávalót a Sodró zenekar biztosította. Ezt követően Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: augusztus 20-a a magyar keresztény állam alapításának ünnepe. Kevesen tudják, hogy István király az államalapítás ünnepét augusztus 15-re tette, és míg élt, ezen a napon méltatták. Az igazgató asszony Szent István szavaival zárta beszédét: „…minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi nem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csak a gőg és a gyűlölség. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul köszöntőjében elmondta: „Az államalapításhoz közeledve számba vesszük azt, ami az elmúlt év alatt történt. Idén nem véletlen, hogy a magyar kormány meghirdette az újrakezdés évét, hiszen egy év járványhelyzet után vagyunk. Öröm nézni azt a rengeteg programot, melyek az elmúlt másfél hónapban elindultak. Az újrakezdés és újratervezés érezhető minden közösségben. Kívánom mindenkinek, hogy élje meg újra azt az erőt, amelyet a közösségi létforma hordoz” – fogalmazott a főkonzul.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke köszöntőjében kiemelte: „Nekünk egy feladatunk van, ezt a napot megőrizni, átadni, és minden évben megünnepelni.” Büszkék lehetünk arra is, hogy Szent István az a szent, aki nemcsak a katolikusok, de az ortodoxia szentje is volt. Neki köszönhetjük, hogy Európa befogadott, valamint hogy a magyar államot sikerült megtartani. „Becsüljük meg Szent István hagyatékát!” – jegyezte meg Orosz Ildikó.

Kép: Kárpátalja

A köszöntő gondolatokat követően a Szent Mihály Szekere Vándorszínház előadásában a magyarság fontosabb momentumait bemutató emlékező előadásra került sor. A színházi produkciót Valter Ferenc, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Spengler Krisztina zongoraművész, Pál Veronika és Zátrok Norbert néptáncosok közreműködésével láthattuk. Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Babits Mihály, Erkel Ferenc, Tinódi Lantos Sebestyén és Sajó Sándor munkáiból hallhattunk részleteket. Magyarpalatkai és szatmári táncok is – nemzeti kincsünkként – a megemlékezés részét képezték.

A műsor végén nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklése következett, majd az ünneplő közönség átvonult a katolikus templom udvarára, ahol megkoszorúzták Szent István szobrát.

Kárpátalja

Kapcsolodó cikkek