Az 1942-es razzia ártatlan áldozatainak az emlékére tartott központi megemlékezés gyászmisével kezdődött, melyet Irinej bácskai püspök celebrált.
A megemlékezésen felszólalt Szenttamás polgármestere. Radivoj Debeljački kiemelte, hogy fontos emlékezni azért, hogy a bácskai razziához hasonló esemény többé ne történhessen meg.
„Emlékezve azokra az emberekre, akiknek élete erőszakkal lett kioltva, nem csak tiszteletet adunk, hanem levonjuk a tanulságot, hogy ilyesmi többé ne ismétlődjön meg és ne etnikai hovatartozás szerint különböztessük meg az embereket, hanem aszerint, hogy ki ember és ki nem. Ma büszkén hangsúlyozzuk a kulturális identitások gazdagságát és minden nép harmonikus életét ezen a területen, amihez ragaszkodnunk kell, megértve a történelmet, tisztelve minden áldozatot, attól függetlenül, kinek az oldalán vannak.”
Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke az eseményen azt mondta, a razzia áldozataira való emlékezés emlékeztető és figyelmeztetés egy bűntettre, amelynek sosem szabad megismétlődnie.
„A szerb és a magyar nép, különösen az utóbbi években, meg vagyok róla győződve, hogy építi a szilárd alapjait és az egyre láthatóbb szilárd házát a közös jövőnek. Az ilyen jövőnek egyre több példaképe kell, hogy legyen, és lesz is, a közös múlt nagy példáiban, de másrészt az áldozatokra való emlékezés ugyancsak figyelmeztetés is kell, hogy legyen ahhoz, hogy az a ház a jövőben szilárd, az igazságon megalapozott legyen.”
A megemlékezés végén Radivoj Debeljački, Igor Mirović, valamint Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke koszorúkat helyeztek el a helyi szerb ortodox templom falán lévő emléktáblánál.
A razzia felelőseit még 1943-ban a Horthy-rendszer alatti Magyarországon felelősségre vonták. A második világháború után pedig Budapest kiadta Jugoszláviának a fő vétkeseket, ahol háborús bűnösökként kivégezték őket.
Tomislav Nikolić akkori szerb és Áder János magyar államfő 2013-ban közösen hajtott fejet Csúrogon a két nemzet áldozatainak emléke előtt, a történelmi megbékélés jegyében. A magyar államfő pedig korábban a szerb parlamentben mondott beszédében bocsánatot kért a második világháború idején a magyarok által elkövetett büntetettekért.