Nonszensznek nevezte a kijevi magyar nagykövetet hétfői bekéretését az ukrán külügyminisztériumba a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter a közmédiának azt mondta, „nem túl barátságos hangnemben és nem a barátkozás szándékával” kérették be az ukránok Íjgyártó Istvánt.
Azt kérték számon, miért buzdították a magyarokat választási részvételre, miért buzdították őket arra, hogy támogassák a magyar jelölteket – tette hozzá.
Az ukrán külügyminisztérium vasárnap este közleményében vádolta meg a magyar diplomáciát azzal, hogy közvetlenül beavatkozik az ukrán helyhatósági választásba, és emiatt „kemény reakciót” helyezett kilátásba.
A tárca arra reagált, hogy Szijjártó Péter vasárnap közösségi oldalán biztatta a kárpátaljai magyarokat arra, hogy szavazzanak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség politikusaira és Babják Zoltán beregszászi polgármester-jelöltre.
Ha Ukrajna komolyan gondolja, hogy az Európai Unióval szorosabb együttműködésre törekszik és az európai integráció útjára kíván lépni, „akkor az ilyen bekéretéseket végre el kellene felejteniük” – közölte a miniszter.
Szijjártó Péter a vasárnapi választási eredményeket kommentálva azt mondta: gratulál a KMKSZ-nek és a kárpátaljai magyaroknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a KMKSZ erős frakcióval lesz jelen a kárpátaljai megyei tanácsban, így a magyarok véleménye megkerülhetetlen lesz a következő időszakban is Kárpátalja tekintetében.
A magyar kormány elkötelezett a mellett, hogy segítse, támogassa a kárpátaljai magyarokat. Készen áll az együttműködés folytatására a KMKSZ-szel. Folytatja a kárpátaljai gazdaságfejlesztési programot és a kárpátaljai intézmények támogatását – tette hozzá.
Óriási örömnek nevezte, hogy Beregszászban meg tudta védeni polgármesteri posztját Babják Zoltán, aki „eddig is kiválóan teljesített”. Hozzátette: Beregszász és környékének fejlesztése tekintetében is kész a magyar kormány a további együttműködésre.
A miniszter gratulált valamennyi magyar jelöltnek, aki megnyerte a polgármester-választást.
Több településnek lesz magyar vezetője, elöljárója – hangsúlyozta.
Szijjártó Péter köszönetet mondott a kárpátaljai magyaroknak, akik az országos átlagnál nagyobb arányban vettek részt a voksoláson.
Ezzel világossá tették, hogy magyarokról a magyarok nélkül nem lehet dönteni az elkövetkező időszakban sem. A magyar kormány készen áll arra, hogy Ukrajna kormányával szorosabbra fűzze az együttműködést, hogy Kárpátalja közös sikertörténet legyen – mondta.
A külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a másik oldalról is „lesz nyitottság erre.”
MTI