Trianon 100, több mint egy nap - Külhoni Magyarok
Hírek

Trianon 100, több mint egy nap

Minden meghatározó esemény több szempontból, sokféle feldolgozási módszerrel megközelíthető. Egy történelmi esemény, mely ugyan lezárta az első világégést, mégis hosszantartó következmények sorával járt, még több feladatot állít elénk. A CsMMSz Brünni Helyi Egyesülete éppen ezért döntött arról, hogy ezt a sokrétűséget kívánja megfogni a centenáriumi év kapcsán egy eseménysorozat megszervezésével.

Minden meghatározó esemény több szempontból, sokféle feldolgozási módszerrel megközelíthető. Mást jelent helyi szinten, az egyes regionális vagy országos emlékezet terén. Más és más részét tudjuk kihangsúlyozni egy előadás, egy film vagy egy zenemű segítségével. Természetesen elkerülhetetlen az adott esemény alapos ismerete és az akkori, illetve a jelenlegi körülmények figyelembevétele. Egy történelmi esemény, mely ugyan lezárta az első világégést, mégis hosszan tartó következmények sorával járt, még több feladatot állít elénk.

Az akkori magyarországi politika revizionizmus eszközeként használta az eseményt. Köztéri ábrázolásai, közkultúrabeli megjelenítése éppen úgy, mint a hivatalos szövegekben való szerepeltetése egyetlen értelmezéssel és céllal történt, hogy az ország lakosságát motiválja egy újabb lehetséges küzdelemben való részvételre, mely az elcsatolt területek és közösségek visszaszerzésére irányult. A második világháború után közel fél évszázadon keresztül Trianon szinte tabu volt a magyarországi tudományos és hivatalos szövegekben, köztéri alkotásainak legtöbbjét elbontották vagy módosították. Azonban a személyes emlékezetben, a magán beszédben természetesen sok esetben fennmaradt. Csupán a rendszerváltás után vált lehetségessé egyáltalán beszélni erről a történelmi eseményről vagy kutatni az akkori eseményeket, illetve azok több évtizedes hatását. Nem is csoda talán, hogy még a mai napig is vannak különbségek és nehézségek az adott történelmi pillanat és az azóta eltelt évtizedek megértésével kapcsolatban.

Az, hogy a döntés az élet szinte minden területét és az ország lakosságának mindennapjait befolyásolta nem lehet kérdés, és a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségének Brünni Helyi Egyesülete éppen ezért döntött arról már a centenáriumi év kezdete előtt, hogy ezt a sokrétűséget kívánja megfogni a centenáriumi év kapcsán egy eseménysorozat megszervezésével. Ma már tudjuk, hogy ez a döntés a 2020-as év első félévét meghatározó világjárvány miatt is jónak bizonyult, mert a közösség tagjai már januártól részt tudtak venni a centenáriumhoz kapcsolódó események valamelyikén, illetve a kényszerszünet ideje alatt az online térben tudtuk folytatni az eseménysorozatot.

Januárban rögtön az esemény komplexitására rámutató előadással kezdődött a rendezvénysorozat. Január 11-én Éles György, prágai református lelkész tartott előadást a tanácsköztársaság emlékezetéről, mely a rövid és hosszú távú emlékeztetés eszközeinek különlegességére mutatott rá. A február 28-ai, a 2018-as évet lezáró taggyűlésen Apponyi Albert védőbeszédét hallgattuk meg, és korabeli híradó felvételeket tekintettünk meg. Így a szöveg és a képi ábrázolás segítségével vissza tudtunk repülni a száz évvel korábbi történelmi korba, és sok, később megfogalmazott kérdésre és problematikára tudtunk válasz kapni. Március elején vendégül láttuk Tamáska Mátét, a társadalom és épített környezet kapcsolatával foglalkozó, neves magyarországi kutatót. Előadásában kutatási területének ismertetése mellett bemutatta az általa szerkesztett Miskolc és Kassa összehasonlító elemzésével foglalkozó tanulmánykötetet, valamint egy a megelőző hónapban megvalósított tudományos konferencia tartalmát, mely a mai és Nagy-Magyarország területén található azonos funkciójú épületek és városszerkezetek összehasonlításával foglalkozott. Az előadás eredményeképpen képet kaphattunk, hogy városszerkezeti, városfunkciói szinten, milyen közvetlen hatással járt a határok megváltozása. A specifikus épületegyüttesek összehasonlítása által pedig a kölcsönhatások és következmények épített környezeti példáiba kaphattunk betekintést.

Áprilisban egy kiváló magyarországi történészt hívtunk meg legutóbbi Magyarország és Csehszlovákia történetét feldolgozó monográfiája kapcsán. Bár ez az előadás valószínűleg őszre napolódik, az előadó felhívta figyelmünket a Trianon100 kutatócsoport tagjaival készített rövid beszélgetésekre, és előadásokra, melyek online is elérhetőek. Így tudtuk pótolni a történelmi előadás személyes élményét otthon hallgatható előadásokkal. Május 30-án, immáron második alkalommal ünnepeltük volna a Magyar Film Napját Brünnben. Idén Trianon témáját érintő filmet választottunk volna a helyi magyar és többségi társadalom számára is rendezett filmestre. Szerencsére ezt is meg tudtuk valósítani otthoni programként, a számos, az interneten elérhető egész estés vagy rövidebb dokumentumfilmek segítségével. Emellett a virtuális kiállítások útján mindnyájan kirándulhattunk a Versailles-i kastélyba és a Trianon-palotákba, valamint megtekinthettünk számos, a témához kapcsolódó kiállítási anyagot is, például a magyarországi kisebbségek történetét bemutató kiállítást. Június hónapban bár már van lehetőség a magyar klub újranyitására és kisebb létszámú rendezvények megszervezésére a megfelelő óvintézkedések biztosítása mellett, mégis fontosnak tartjuk, hogy a világhálón (is) elérhető és így még mindig a legbiztonságosabb módon megvalósítható sokszínű megemlékezést biztosítsunk közösségünk számára. Ennek keretében állítottunk össze egy egész csokornyi programot, mások mellett színházi darabot, a védőbeszédből készült filmet, rögzített előadást, számos érdekes tanulmányt és egyéni sorsokat bemutató dokumentumfilmeket is.

Bízunk benne, hogy a különleges helyzet nehézségeivel és lehetőségeivel együtt is mindenki megtalálja a számára elérhető és érdeklődésének, igényeinek legmegfelelőbb módot, hogy emlékezzen a Nemzeti Összetartozás Napján.

Harlov-Csortán Melinda, petofiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek