Az 1956-os dicsőséges forradalomra emlékeztünk. Itt Bajorországban és szerte a világban. Rendhagyó módon, másképp, mint eddig tettük, de ugyanolyan tiszta lélekkel. A Bajorországi Magyar Iskola (BMI) szövetségében működő hétvégi magyar iskolákban: Münchenben, Nürnbergben, Regensburgban, Burghausenben és Weidenben a hősök, a bátor pesti srácok voltak a megemlékezések főszereplői. Egy közös gondolat mentén tettük meg időutazásunkat, amely így hangzott:,,…egy nép azt mondta:,,Elég volt!”
A pedagógiai hivatásnak számtalan kiváltsága van. Ezeket a kiváltságokat megélni számunkra privilégium. Szerencsések vagyunk. Igen, mert mindig új formát kell önteni a megszokottal szemben, és a módszerek sokszínűségével mi magunk is mindig és mindig megújulunk. Igazodnunk kell a gyerekek befogadó képességéhez. Hogy ezt ébren tartsuk és növeljük egy olyan elvont témában, mint az 1956-os forradalom, a tevékenységek széles tárházát kell megnyitnunk. A cél többek között az, hogy megtaláljuk az optimális módszert, amelyen keresztül az azonosulási pontokat felfedezik a gyerekek, és ez által aktív szereplőivé, együttműködő partnerekké válnak az adott témában korosztálytól függetlenül. Számtalan kérdés felvetődik bennünk. Hogyan lehet ezt a távoli eseményt a mában élő 7-10 évesek korosztályhoz közel hozni? Nem kicsik még hozzá? Ráérünk akkor, ha már idősebbek, érettebbek! Nem érdekli őket ez a téma még! Hogy lehet ezeket az elvont fogalmakat megértetni velük? A kérdések jogosak, a felvetések indokoltak.
A regensburgi hétvégi magyar iskolában ezen fő gondolatok szellemében tettük meg időutazásunkat kicsikkel a jelenből 1956. október 23-ig. Az asztalon fotók. És tudjuk, hogy a fotók mesélnek. Üzennek. Árulkodnak. Gyermeki kíváncsiságot, fantáziát, érdeklődést váltanak ki a megsárgult fotók a csodálkozó, tágra nyílt szemű kisiskolásokból. Na, ezt az időszakot nem lehet később pótolni! A probléma megoldódott! A tervezett időutazáshoz szükséges motiváció az életkorból adódóan megszületett! Záporoznak a fiatal nőket, asszonyokat, férfiakat, fiatalokat, öregeket ábrázoló személyek ruházatára, hajviseletére, vonatkozó kérdések. Azonnal elvégezzük az összehasonlítást a mai kor emberére vetítve. Kimondtuk, hogy ezek biza’ régi fotók. Fellelnek szobrokat, épületeket, táblákat…,s már is a helyszínről beszélgetünk. Budapesten történt valami, ahol ilyen sok fiatal…, ilyen hajviseletben…, ilyen ruhában…, ilyen szobornál…,ilyen épület előtt… mennek. Örömmel, egymás szavába vágva fedeznek fel újabb és újabb dolgokat a kicsik. Keresik, és egymás után fogalmazzák meg azonosulási pontokat a látottak mai ismeretében. Adja magát a szóteremtés: tömeg, szabadság, lyukas zászló, bátorság, hős…és hosszan sorolhatnám. Nekem már csak annyit kell mondanom: 1956. október 23. Végül összegzünk. Másik útra evezünk. Szavak.., amiket megfogalmaztak. Rakjuk ki betűhalmazból a képek mellé! S egymás után tornyosultak. Ing, zakó, nyakkendő, fiatal, egyetemista…Hopp! Nem mentünk el a nyelvi kompetenciák fejlesztése mellett sem! S végül elkészítettük saját lyukas zászlónkat. Hiszen a régi fotókon is lobogott! De a sajátunk lobog a legszebben!
Innen kell építkeznünk. Ez az alap. Erre a csodás kíváncsiságra, érzelmi azonosulási pontok megtalálására lehet és kell is évről-évre bővíteni és mélyíteni azokat az ismereteket, információkat, amelyek képessé teszik a jövő generációját arra, hogy velük együtt növekedjen, és tovább adják örökségünket, dicső történelmünk hőseit.
Szerencsések vagyunk. Látjuk ennek a folyamatnak a gyümölcsét. A kicsi tanítványaink tizenévesei az érzelmi töltet mellet már tudatos, célirányos érdeklődéssel fordulnak a témához, háttérismeretükre alapozva újabb tevékenységekbe vonjuk, amellyel az önművelés irányába tereljük őket. Erre nagyon jó példa a weideni kamaszaink. Szeptembertől készültek a saját maguk által gyűjtött és összeállított anyaggal az októberi forradalom eseményeiből. A feladatuk itt nem ért véget, hiszen ezt előadás formájában prezentálniuk is kellett a hallgatóságnak. Adataikat, információkat plakáton szemléltették. Ha ezt a folyamatot a pedagógia oldaláról közelítem meg, mindeközben számtalan területen fejlődött nyelvi kompetenciájuk. Kedvüket még az sem szegte, hogy élő előadás keretében nem valósulhatott meg a megemlékezés. A fertőzés tetőzése közbeszólt. A két előadó videóra vette előadását, és így lelkesítette hallgatóságát a szabadság eszméjének történelmi mozzanatain keresztül. Tisztelet nekik, az őket tanító pedagógusoknak és szüleiknek!
A regensburgi nagyok is immár több éve összeszokott kis társaság. Az irodalom, a zene révén, a korhű, eredeti naplórészletek, beszámolók tanulmányozásán át, a pesti srácok szerepéig, izgalmas és példaértékű kiállásukig a hazájukért, mind-mind izgalmas és értékes információ számukra. Színjátszó foglalkozáson ezt a mély azonosulásukat, beleélésüket, a hősökkel együtt érzett büszkeségüket egyöntetűen kifejezték. Csodálattal hallgatták az Előre budai srácok című dal történetét. A lelkükkel követték a szövegét, és büszkeséggel nyilatkoztak arról az emberi nagyságról, ami 1956 hőseinek jár! Összegzésként az a felvétel beszél, amelyet színjátszó nagyjainkkal állítottunk össze. Szavak…, Kányádi…, Illyés…, Sinka…Halk zenei kíséret: Előre budai srácok…Csodás irodalmi műsor zárásként. Tizenéveseink szívükkel, lelkükkel, irodalmunk nagyjainak alkotásaival, az olasz nép elismerő dalával együtt tisztelegtek méltóképpen azok előtt, akik kivívták nekünk a szabadságot. A dicső múltat, amikor egy nép azt mondta: ,,Elég volt!”
Orcskai Marianna
