"Számomra" pályázat eredményhirdetése - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

“Számomra” pályázat eredményhirdetése

2019. októberében hirdették meg a “Számomra” című pályázatot, melyben a Magyarok Angliai Országos Szövetsége a Nagy-Britanniában élő magyarokat szólította meg. A pályázatban arra kérték őket, hogy írják meg, rajzolják le, vagy fényképpel örökítsék meg, számukra mit jelent magyarnak lenni.

A pályázat határideje március 31. volt, mely dátumra szép számú pályázat érkezett. A beérkezési határidő után (virtuálisan) összeült a zsűri, s a számos minőségi és megható pályamű közül kiválasztotta a győzteseket. A pályázat eredményét 2020. április 17-én, pénteken elektronikus úton hirdettük ki.

A járványhelyzet végeztével, reményeink szerint, személyesen is köszönthetjük majd a pályázat résztvevőit.

Alább megtekinthetők a nyertes pályaművek.

Pályázat fő nyertese: St. Albansi Iskola – nyereményük: ugrálóvár

FOTÓ

Fotó egyéni – Daniela, 14, London

https://drive.google.com/drive/u/2/folders/17R9rvejv59tG7Pnv_e9DWjY67S-nruUF

Fotó, iskola – Readingi Magyar Iskola

RAJZ

Mellékletként tekinthetők meg.

Rajz, I. helyezett – Dániel, 10. London

IRODALOM

Irodalom I. helyezett – Alexandra 17, London

Mit jelent számomra magyarnak lenni? Erre a kérdésre nehéz választ találni. Zengő nyelv, ami mézédesen röpköd a levegőben, nyári nap ami bearanyozza a tájat, fehér takaró alatt rejtőzködő budai hegyek, hosszan nyújtózkodó erdők, és egy kék, felhőtlen ég, amely a türkiz Balatonba folyik bele. Ezek a képek villannak fel előttem amikor Magyarországra és magyarságomra gondolok.

Amikor még csak totyogó kislányként, először Angliába érkeztünk, a barátaim közül egyik sem hallott Magyarországról. Szinte attól a pillanattól fogva két gondolat fogalmazódott meg bennem. Először is az, hogy Magyarország, a gazdag történelmével és egyedi kultúrájával, viszonylag kicsi és kevésbé ismert országnak minősült a Nyugat szemében. Ez volt a magva annak a célnak amit csak jóval később tűztem magam elé: hazám kuriózumainak minél szélesebb körben való megismertetése az Egyesült Királyságban. Másodszor, Magyarország, az eldugott kincseivel, az én búvóhelyem lett. Most is, az iskolai év végén, a boldogsággal és nyugalommal teli nyári hónapokat a Balaton partján töltöm. Itt el tudok az év őrültségeitől szabadulni, a strandon töltött pihentető napoktól a Füredi Borfesztivál nyüzsgéséig, minden öröm forrása számomra. A nyár végi visszaút hosszú autókázásának kezdetén, amikor Magyarországon keresztül haladunk, mindig újra és újra beleszeretek a gördülő hegyekbe, a kicsi ehetni-való falvakba, és még az omladozó várak is megdobogtatják a szívem.

Sajnálatos módon, nem volt sok alkalmunk otthon karácsonyozni, de attól függetlenül évente a Vörösmarty téri karácsonyi vásárról álmodok. A fagyos, “harapós” levegő, a mézeskalács édes illata és a jövőbeli ajándékok széles választékával megtöltött számtalan stand, ideális légkört biztosít a karácsonyi hangulat előkészítéséhez. Ráadásul, a havas időben maguk a környező kis utcácskák is el vannak varázsolva, nem is beszélve a budai hegyekről, amelyek angyali módon nyújtózkodnak az ég felé.

Végül, de nem utolsósorban, magyarságom meghatározó eleme Magyarország története is. Gazdag történelméről órákig lehetne beszélni; a büszke, keserű, sötét, és győzedelmes epizódok mind összegyűlnek egybe és egy hihetetlen mesévé dagadva ragadnak magukkal bennünket. Talán nekem az 1552-es egri vár ostroma áll legközelebb a szívemhez, ezért is választottam az egyik iskolai prezentációm témájának. Egy kis vár, amiről azt gondolta a hatalmas Oszmán birodalom, hogy úgy lerázza mint a diót a fáról, bátran és kitartóan megállta a helyét, és megmutatta, hogy kicsi a bors de erős. Az én véleményem szerint, az egri ostrom metaforájává vált annak az országnak, amelyet szolgált; talán kicsi a hazánk, de ha valaki betekint a felszín alá, egy kincsekkel teli bányát talál.

Végül is visszatérve a kérdésre; mit jelent számomra magyarnak lenni? Talán úgy tudnám a legegyszerűbben megfogalmazni, hogy a gyermeke vagyok egy olyan országnak, amely úgy vár rám, mint egy édesanya kitárt karja; egy búvóhely, egy menedék, mesével teli barlang, amelyet el kell hagyni, de ahová a szívem mindig visszavágyik.

Irodalom II. helyezett – Bianka, Sutton

Lelkem útvesztői

Mindannyian sodródunk életünk, olykor háborgó tengerén, csak a pillanatra várunk, hogy a szél vitorlánkat bontsa, s végre megkezdjük a saját utunkat. Ekkor még nem is sejtjük milyen hosszú, izgalmas változásokkal teli időszak elé nézünk. Tehát megtesszük, elindulunk egy ismeretlen , idegen úton, s azt gondoljuk semmi sem fog hiányozni , abból akik ott és akkor voltunk. Ez a pillanat talán a legmeghatározóbb egy szárnyait bontogató ifjú felnőtt számára.

Mindig is nehezen határolódtam el, férkőztem emberek bizalmába és engedtem igazán közel magamhoz társaimat, de ennek ellenére, életigenlő titán voltam. Én 20 évesen hoztam meg a legnehezebb és legszebb döntést , hogy elhagyom otthonom, szeretteim a szerelem reményében, amely azóta is töretlennek bizonyul bár kiállta az idő próbáját.

Térjünk vissza a kiindulási pontomhoz. Komádi Magyarország keleti, határszéli kis települése, nem lepődöm, meg ha nem ismerik sokan, mesélek hát kicsit róla. Hiszen egymással történetünk van, történelmünk is. Hajdú-Bihar megye kis városkája, melyet a Sebes Kőrös szel át. Itt éltem egészen 20 éves koromig, ide születtem innen származom, meghatározza minden egyes percem, mert itt vagyok otthon.Tanultam, leérettségiztem, szakmát szereztem, felvételt nyertem az ország egyik legjobb egyetemére, akkor minden álmom az volt, hogy egyszer majd ott tanulhassak, s ezt követően a tudásomat átadhassam az arra szomjazó ifjúságnak, de sajnos a családunk anyagi helyzete ezt nem engedhette meg, nem lehettem önző, hű maradtam önmagamhoz és abban a pillantban döntöttem. A szüleim minden erejükkel azon voltak, hogy tudjunk kitörni a testvéreimmel abból a környezetből, és abból a társadalmi rétegből, amelyben Magyarország egy része van, a mélység, reménytelenség, kilátástalanság, szegénység. Tudom megéltem, átéltem minden keserűségével és szépségével együtt. Áztunk az esőben, fáztunk a hideg télben, feküdtünk dunyha alatt, ettünk hagyományos ételeket, amelyek ízét a mai napig érzem a számban.

Bevallom…ma miközben írok nagyon fáj a szívem, háborog a lelkem, hiány érzetem van. Előttem áll még 5 teljes hónap, hogy újra visszatérjek oda, ahonnan az ember csak menekül. Nem tudom más hogyan van vele, miként fogja fel, de számomra a honvágynál rosszabb érzés nincs. Ezt csak az tudja igazán aki messze van a családjától. Mindig vissza vágyik a szívem oda, ahol tudom az utcákat, a házak kopott falait, a romos házak történetét, az ismerősök akik mindig köszönnek, mindig integetnek. Apukám, ahogy keresztbe teszi a lábát és mosolyog a bajusza alatt. Anyukám házának az illata, a szeretet amit Ő ad, a kávéjának az illata, a töltött káposzta, amelyet habarással és kaporral készít úgy ahogyan senki más ezen a Földön. 20 évesen mit sem sejtve a világból egyetlen hátizsákkal elindultam. Egy más élet reményében, nem panaszkodhatom, mert egyetlen év alatt megtanultam a nyelvet, barátokat szereztem, munkát vállaltam, mindezek mellet nem felejtettem el, honnan is jöttem. A poros kisvárosból amely, ízig-vérig bennem is van. Nem felejtettem el, hogy magyar vagyok s magyarnak születtem, melyet senki soha semmilyen körülmények között nem vehet el tőlem. Egy vagyok a 14 millióból.

Néha a csillagos eget bámulva fekszem a fűben és azon mélázom milyen érzés is magyarnak lenni, hiszen az vagyok. Ezt a történelmet ismerem, ezen a nyelven beszélek és dalolok, szavalok verseket, olvasok prózát és regényeket, imádkozom, főzök, nevetek, mert mindent magyarul csinálok, talán úgy is gondolkodom mint egy magyar.

Lehetünk a világ bármely részén, Alaszka, Ausztrália, Anglia, Németország, nem számít, egyetlen dolog miatt megyünk el, és az nem más mint a pénz, mert szeretnénk más világot teremteni magunknak és a családunknak. Bár elmegyünk, sosem feledjük gyökereinket, hitünket és a földet ahová születtünk, mert a sírba is itt tesznek minket, majd a pap is magyarul adja fel ránk az utolsó kenetet és imádkozik a család lelki békénkért. Bárhová megyek, bármit teszek, büszke leszek arra, hogy magyar vagyok! Magyarország az én egyetlen hazám és otthonom, a föld ahová a világon mindennél jobban vágyom, édesanyám tenyerének simogatása, édesapám kedves szava, a bihari tájszólása, testvéreim szeretete, a magyar kenyér, a tokaji bor, a házi pálinka, a gyümölcsösök, a hektárnyi búza- és repceföldek látványa, a szabadság érzése, macskák és kutyák az udvarokról, a fakerítés, a madárcsicsergés, a tömött, párás busz, a pirkadat, az eső, a szél, és a hideg tél. Minden úgy hiányzik.

Szívem összes szeretetével szeretlek kis Hazám.

Hamarosan találkozunk már édes jó anyám.

Remélem még mindig hazavár a ház roskadozó fala.

Öreg országútnak porral teli szaga.

Nem telik el nap, hogy ne gondolnék rád..

Én szeretett hű Magyar hazám!!!

Irodalom III. helyezett – Nikolett, Hatfield

Honkór

Ej, bús magány

ki tépázza lelkemet!

Ha csak rád gondolok kicsiny hazám,

porlik szívem egészen.

Ej, ősi föld miben születtem,

vajon mi van veled kedvesem?

Sebzett földed gyógyul már

vagy fegyverek marcangolják?

Ó, te magyar táj…!

Eszembe jut anyám szava,

ki ríja, mondja, „Jöjj haza!”

Ó te elveszett gyermek

merre heveredsz le?

Merre visz az utad?

Látod-e még szép, magyar hazádat?

Ej, drága föld, kinek keblén nőttem fel,

Ej, drága föld, ki táplált és felnevelt!

Ej, honkór elmúlsz-e egyszer

vagy örökre tépázod gyarló lényem?

Ej, bús magány, ennek soha nem lesz vége…!

Irodalom – Tamás, 14, Magyarország

Hazám újra s újra!

Ady Endre emlékére

Konok és hasztalan eszmék ezek

Melyet ez egyszerű nép követ

De én átlagos, az nem leszek

Követni nem fogok

Holmi ismeretlen elődöket.

Oh, mint Krisztus a keresztfán

Nyög és búval fenékig áldott

De amíg nem fájt eléggé

Addig némán kiáltott.

Balga és hasznavehetetlen

Hát szenvedve kell, hogy élj?

Míg élsz, magyar addig higgy, gondolkozz

És sírig remélj!

Posvány földből, hitetlen pogányt

Nemzett s még nemzeni fog, ha kell

Dolgozni halálig csendben

Reménytelen nép, reménytelen.

Hát lemondani rólad könnyű lenne

Mert nem érdemelsz túl sokat

De örülj, hogy én e népből lettem

S megoldom a gondodat.

Hát kapaszkodj, hogy megtartsalak

Mert nehéz a buta, sötét konok

Súly, és egyszerűség

Mely alatt összerogyok.

De bánatos és mégis víg az orcám

Hogy e dicső feladat enyém lehet

S hogy látod el nem hagylak

Költő fiad mindig szeret.

De vak és süket nem lettem

Látom, amit látok

Nem vagyok gyáva és ügyetlen

Némán sosem kiáltok!

Mert balga és buta nép az olyan

Kinek a szél is kibillenti hitét

Naiv olykor, komolytalan

Hirdessen is bármily igét.

De nem, nem hagylak veszni

Mert érted vagyok és küzdök én

Még ha sokszor kitagadsz is

Ha miattad elbukom

Magyar vagyok, jól tudom.

Magyar és nem francia

Német, olasz, vagy bármi más

Ha kell egyszerű, mint te

Maga az alkalmazkodás.

Örök marad és a legszebb nekem

Még ha száz ruhát is ölt

Mert nem idegen, több annál

Szülőhazám, ez a Föld!

Kisbán Petra Mária. korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Karácsonyi Üdvözlet

    Nehéz ráhangolódni az ünnepekre úgy, hogy az ember ne legyen borúlátó, ne aggódjon amiatt, hogy is lesz az idén