– A kereszténység létezhetne Európa nélkül, de Európa nem létezhet a kereszténység nélkül – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadásában Tusnádfürdőn pénteken. Semjén Zsolt a Kereszténység a nyugati világban című panelbeszélgetésen arról beszélt, hogy a kereszténység megkerülhetetlen építőköve az európai civilizációnak, csakúgy mint a görög kultúra, a római jog, a zsidó etika és teológia vagy a germán államszervezés, de ezekből az építőkövekből éppen a kereszténység építette fel az európai civilizáció katedrálisát.
A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede lesz a következő, korábban megrendíthetetlennek hitt tartóoszlopai repedeznek a nyugati civilizációnak – jelentette ki a miniszterelnök a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) tartott előadásában Tusnádfürdőn szombaton.
Elmarad az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – erősítette meg a Krónikának Sándor Krisztina szervező, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. A 31. Tusványost a szokott időben, de egy évvel később rendezik meg.