
Címke: hivatalos látogatás


Négyszemközti megbeszélést tartott Novák Katalin és Zelenszkij
Négyszemközti megbeszélést tartott Novák Katalin magyar köztársasági elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – közölte Novák Katalin a Facebook-oldalán augusztus 23-án.

Novák Katalin magyar támogatással újjáépülő óvodát és iskolát keresett fel Zahalciban
Novák Katalin köztársasági elnök ukrajnai látogatásának második napján a Kijev közelében fekvő Zahalci községben magyar támogatással újjáépülő óvodát és iskolát keresett fel, kora délelőtt pedig megkoszorúzta az orosz-ukrán háborúban elhunytak emlékhelyét, valamint tárgyalt az ukrán emberjogi főbiztossal.

Novák Katalin: tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el önöknek
Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma önöknek – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök kedden, ukrajnai látogatásának első nyilvános helyszínén, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban tartott Szent István napi ökumenikus istentiszteleten.

Novák Katalin megérkezett Kárpátaljára
Novák Katalin megérkezett Kárpátaljára. A magyar államfőt a beregsurányi határátkelőn a kárpátaljai megyei vezetők delegációja fogadta, ahol egyeztetéseket folytattak.

Novák Katalin később látogat Kárpátaljára
Novák Katalin köztársasági elnök e hétre tervezett kárpátaljai látogatására egy új időpontban, várhatóan a következő hetekben kerül sor – tájékoztatta a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-t.

Rákóczi Szövetség: a külhoni magyar iskolák a magyar közösségek megmaradásának záloga
Azok, akik külhoni magyar iskolát választanak a gyermeküknek, hitet tesznek a magyarság mellett és ez a külhoni magyar közösségek megmaradásának záloga – hangsúlyozta a Rákóczi Szövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin: az orosz-ukrán háborúnak mielőbb véget kell vetni
Az orosz-ukrán háborúnak mielőbb véget kell vetni, a legfontosabb cél a béke – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Rumen Radev bolgár köztársasági elnökkel tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Szófiában.

Gulyás Gergely: a keresztyén hit mélysége a megmaradás kulcsa
A Kárpátaljai Református Egyház egyházkerületi ünnepi közgyűlésén Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy “hosszú történelmünk megmutatta, hogy a keresztyén hit mélysége ezekben az időkben a megmaradás kulcsa”.

Szilágyi Péter: a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a kárpátaljai magyar szervezetek működését
A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a kárpátaljai magyar szervezetek működését – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hivatalos látogatásán Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) éves közgyűlésén.

Novák Katalin: békepártiak vagyunk, nem akarunk háborút
Mi, magyarok békepártiak vagyunk, nem akarunk háborút, békét szeretnénk otthonainkban, országunkban, határainkon – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton az iraki Erbíl katonai táborában, ahol magyar katonákkal találkozott.
