Egyre kevesebben emlékezhetnek rá, milyen volt az élet Magyarországon a második világháborút követően egészen a rendszerváltásig, így arra is, hogy abban az időben a szocialista barátság jegyében nem volt ildomos a határon túli magyarok ügyével, problémáival állami szinten foglalkozni, az akkori internacionalista vezetés pedig szófogadó alattvalónak bizonyult. Kádár Jánosnak és MSZMP-s párttársainak eszébe sem jutott harcolni a határon túli magyarokért, a külhoni honfitársaink jogaiért, nem akartak tengelyt akasztani a szomszédokkal és legfőképpen a szovjet nagytestvérrel. Az anyaország segítsége jószerivel abban merült ki, hogy néhány lelkes és egyben vakmerő magyar – komoly retorziót kockáztatva – könyveket és más segítséget csempészett át a határon. Ez csepp volt a tengerben, bár a külhoniak értékelték a gesztusokat.
