Nyilatkozatban tiltakozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége Forró Krisztiánnak, a szlovákiai magyar Szövetség párt elnökének Ukrajnából való kitiltása miatt, és az eset kapcsán hivatalos magyarázatot kért az ukrán határőrség országos parancsnokságától.
Nem engedték belépni Ukrajnába Forró Krisztánt, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökét, akit meg nem nevezett okok miatt 2023 októberéig tiltólistára tett az ukrán hatóság.
A romániai legfelsőbb bíróság jogerősen érvénytelenítette azt az iratot, amellyel 2018 március 9-én három évre kitiltották Romániából Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját.
Egyetlen ország van, amely következetesen és határozottan támogatta és támogatja Ukrajnát csatlakozási törekvéseiben, és az Magyarország, de Kijev ezt képtelen belátni – fogalmazott portálunknak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője, Brenzovics László, a kárpátaljai választási sikereket elemző keddi sajtótájékoztatót követően. A szövetség elnöke az ukrán kitiltási botrányra reagálva közölte: az ukrán diplomácia teljesen abszurd helyzetbe sodorta magát, már csak azért is, mivel Ukrajnának egyetlen útja szabad csak Európa felé, hiszen Magyarországot kivéve az összes környező országnak le vannak zárva a határai. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár – az Ukrajnából vélhetően kitiltott egyik személy – portálunknak arról beszélt, csalódottságot talán csak amiatt érez, hogy az ukrán nacionalista politika ezúttal sem cáfolta meg önmagát.