A dályhegyi kultúrotthon nagytermében került sor a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) rendes évi közgyűlésére szombaton, ahol beszámoló hangzott el az elmúlt időszak jelentősebb eseményeiről, és meghatározták a 2025-ös évre szóló feladatokat, terveket is.
A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) közgyűlésének résztvevői hétvégi budapesti kongresszusuk zárónyilatkozatában reményüket fejezték ki, hogy az ukrajnai és az izraeli háború mielőbb véget ér, majd jelezték, hogy együttéreznek a háborúk áldozataival, és különösen féltik a helyi magyar kisebbség tagjait.
Nincs az a háború, amely felmentést adhat a nemzeti kisebbségek jogainak betartását illetően, „nekünk a béke és nemzettársaink biztonsága az elsődleges”- jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 34. közgyűlésén elhangzott köszöntő beszédében.
A Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége (LAMOSZSZ) 2019. szeptember 27–29. között tartotta IV. Találkozóját és Közgyűlését Santiago de Chile-ben az argentin, brazil, chilei, paraguayi, uruguayi és venezuelai országos magyar szervezetek képviselői részvételével.