A pályázati lehetőségekről és a civil szervezetek összefogásáról beszélt Nacsa Lőrinc, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a szilágysági látogatása során, melyen az egyházak és önkormányzatok vezetőivel, valamint a civil szervezetek képviselőivel találkozott. Az egyeztetéseket követően ellátogatott a magyar állam támogatásával épülő Zilahi Református Wesselényi Kollégiumhoz, melynek munkálatai jó ütemben zajlanak.
Elkezdődött a szilágynagyfalui Bánffy-kastély felújítása kedden – közölte Szőnyi Levente, a Szilágy megyei település református lelkésze a Maszol erdélyi hírportálnak nyilatkozva szerdán.
Lelik Berta 2007 óta vezeti a krasznai Bokréta Néptánccsoport gyermek és felnőtt csoportjait. Cikkemben erről a tevékenységéről, a krasznai táncéletről és a szilágysági táncokról is kérdeztem.
Az interjúsorozat I. részéből megtudhattuk, hogy már gyermekkorában találkozott a néptánc élményével. A régi hagyományos krasznai disznótorok, szüretek és bálok táncoló kislánya hogyan vált később a Bokréta Néptánccsoport vezetőjévé?
Szilágysági kultúrkincsek című cikksorozatomban Lelik Bertával készített interjúimmal a szilágysági magyar néptánc-, viselet- és tárgykultúra kincseiből szeretnék ízelítőt mutatni. Az első írásban Lelik Berta életútjával, életszemléletével és munkásságával ismerkedhet meg az olvasó.