
Címke: templomszentelés


Kelemen Hunor: Bözödújfalu a kitartás, összefogás és újjászületés jelképévé vált
Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, összefogásának és újjászültésének jelképe is – hangoztatta Kelemen Hunor a kommunizmus idején elárasztott erdélyi település újjáépített templomának felszentelése alkalmával szombaton rendezett ünnepségen.

Szombaton szentelik fel a bözödújfalusi Összetartozás templomát – a Maszol.ro portálról
Augusztus 3-án, szombaton 11 órától kerül sor a bözödújfalusi tóból kimagasló Összetartozás templomának felszentelő ünnepségére.

Potápi Árpád János: a templomépítések is a közösségek megerősítését szolgálják
A templomépítések és templomfelújítások is a közösségek megerősítését szolgálják – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Tompán, ahol beszédet mondott az újonnan épült Assisi Szent Ferenc-templom felszentelésén szombaton.

Novák Katalin: A szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni
A szétszakított testű magyarság lélekben mégis együtt tud lenni – mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap az új marsdeni magyar református templom szentelésén Ausztráliában.
