A tartomány több mint 61 és fél millió dinárral támogatja a nemzeti tanácsokat - Külhoni Magyarok
Hírek

A tartomány több mint 61 és fél millió dinárral támogatja a nemzeti tanácsokat

Featured Video Play Icon

A nemzeti tanácsok elnökeit fogadta ma a Tartományi Kormány épületében Szakállas Zsolt oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, a találkozón aláírták a nemzeti tanácsok működésére irányuló támogatásokról szóló szerződéseket.

Az eseményen elhangzott, a vajdasági székhellyel rendelkező tizenhét nemzeti tanácsot 61,6 millió dinárral támogatja a titkárság. Az illetékes titkár kifejtette, a támogatási keret a tavalyihoz képest nem változott, és abban bíznak, hogy a nemzeti kisebbségek jogai az idén is legalább olyan szinten valósulnak meg, mint a korábbi években.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a programtevékenységek kapcsán elmondta, elsősorban a médiát szeretnék segíteni, és azokat a kisebb regionális szervezeteket, amelyeknek ebben a helyzetben a legnagyobb szükségük van rá – Ezáltal olyan programokat tudnak szervezni a következő időszakban, amelyek bizonyítják, hogy élünk, vagyunk és a legnehezebb körülmények között is közösséget, kulturális életet tudunk szervezni, fogalmazott az MNT elnöke.

Pannon RTV

Kapcsolodó cikkek