Vajdaság - Külhoni Magyarok

Kategória: Vajdaság

Közösségben gondolkodni – Sutus Áron átvette a Beke Pál-díjat Lakiteleken

A Nemzeti Művelődési Intézet az idén Sutus Áronnak ítélte oda a Beke Pál-díjat, elismerve több évtizedes, közösségépítő és értékmegőrző tevékenységét, valamint a vajdasági magyar művelődési élet szervezésében betöltött meghatározó szerepét.  A Vajdasági Magbekeyar Művelődési Szövetség elnökét a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet terjesztette fel. Sutus Áronnal a díjátadót követően beszélgettünk.

(tovább…)

A Szerb–Magyar Ügetőtalálkozó erősíti a barátságot, az együttműködést és a közösséget

Dr. Pásztor Bálint gratulált a Szerb-Magyar Ügetőtalálkozó Pásztor István Emlékfutama győztesének, valamint minden helyezettnek. A Szerb-Magyar Ügetőtalálkozót Budapesten, a Kincsem Parkban rendeztek meg. A Pásztor István Emlékfutam Szabadkai Díját Papp István nyerte meg Digital Races nevű lovával. A VMSZ elnöke egészségi állapota miatt nem vehetett részt a futamon.

(tovább…)

Szabadka szíve ismét ragyoghat

A Helyi értékek bemutatása a kulturális örökség turisztikai szempontból történő hálózatépítésének ösztönzésével nevű, röviden SharingValues projekt részeként Szabadkán és Kiskunhalason is infrastrukturális beruházásra kerül sor, ugyanakkor az idegenforgalom terén is különböző fejlesztéseket valósítanak meg, például többnyelvű weboldalt, virtuális túrákat és promóciós filmet készítenek. A projektnek köszönhetően megújul a szabadkai Városháza tetőszerkezete, és a tervek szerint hamarosan kiírják a kivitelező kiválasztására vonatkozó pályázatot.

(tovább…)

Szentmisén emlékeztek Pásztor Istvánra

Szentmisén emlékeztek Pásztor Istvánra, a VMSZ korábbi elnökére, halálának második évfordulóján. A szentmisét Kiss-Rigó László, a magyarországi Szeged–Csanádi Egyházmegye püspöke celebrálta a Szent Teréz-székesegyházban, Szabadkán.

(tovább…)

Zsablya, Csúrog: Az 1944/45-ös ártatlan magyar áldozatokra emlékeztek

Zsablyán, a Havas Boldogasszony templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött a megemlékezés, amely keretében megszentelésre került a csúrogi templom egykori Szent József szobra, amely a jó embereknek köszönve újra szent helyen állhat. A szentmisét Ft. Serfőző Dezső, titeli plébános celebrálta, de az egybegyűltekhez szólt még Halász Dániel református lelkész és Dolinszky Gábor evangélikus püspök-helyettes is.

(tovább…)

Hankó Balázs: új életre keltette a két nép örökségét a szerb-magyar kulturális évad nyitónapja

A Várkert Bazárban egy különleges nap méltó lezárásához érkeztünk, egy olyan napéhoz, amely a magyar és a szerb nemzet közös örökségét nemcsak megidézte, hanem új életre is keltette – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter vasárnap este, a szerb-magyar kulturális évad nyitónapján tartott gálaesten a Várkert Bazárban.

(tovább…)

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a békéhez erőre van szükség

A békéhez erőre van szükség, arra van szükség, hogy kiálljunk önmagunkért és kitartsunk a jó ügyek mellett – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ünnepi beszédében csütörtökön Szabadkán az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 69. évfordulójának vajdasági központi megemlékezésén.

(tovább…)

Dr. Pásztor Bálint a VMSZ szerepéről és a szerb–magyar együttműködésről beszélt a MÁÉRT ülésén

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülésén a szerbiai politikai helyzetről, valamint arról beszélt, milyen szerepet tölt be a VMSZ a szerb–magyar kapcsolatok alakításában. Hangsúlyozta, hogy a VMSZ az elmúlt időszakban is a józan ész és a normalitás hangját képviselte a szerb politikai életben, és egyre több ember látja világosan, hogy az ellenzék oldalán nincs sem program, sem elképzelés, sem hiteles vezetés.

(tovább…)

Vincze Máté: Zentán új hagyomány született a Kárpát-medencei néprajzi és tájházi együttműködésben

A zentai találkozóval új hagyomány született a Kárpát-medencei néprajzi és tájházi együttműködésben – jelentette ki Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet által Élő hagyományok, élő gyűjtemények címmel első alkalommal megrendezett Kárpát-medencei néprajzi és tájházi találkozón.

(tovább…)

Vajdaságot mutatták be Belgrádban

Ilija Tucić irodalmár, újságíró és író két könyvét ismerhette meg a közönség Belgrádban, a VMSZ városi szervezetének rendezvényén. Az újvidéki születésű szerző dokumentumfilmjeibe is betekintést kaphattak az érdeklődők, ezek témája Vajdaság.

(tovább…)

Hankó Balázs: erős és büszke nemzet a magyar

A magyar erős és büszke nemzet, mert büszke keresztény hitére, szentjeire, élő, lüktető kultúrájára, és büszke hőseire – hangsúlyozta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter vasárnap Topolyán a magyar-szerb kulturális évad vajdasági magyar megnyitóján.

(tovább…)

A lehetőséggel élni kell

Ez volt az egyik kiemelt üzenete annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet a „Tápláljuk a jövőt!” elnevezésű IPA-projekt keretében tartottak meg Újvidéken, az Európa Kollégiumban.

(tovább…)

Kövér László: a keresztény egyházak szerepe nem elhanyagolható

Egy közösség megtartásának fontos előfeltétele, hogy a közélet szereplői a lehetőségükhöz mérten mindent megtegyenek, de egy közösség lelkét ezer éve mindig a keresztény egyházak adták, úgyhogy ezeknek a szerepe sem a jelenben, sem a jövőben nem elhanyagolható – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a vajdasági Tóthfaluban, ahol az Utasi Jenő plébános pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából rendezett aranymisén vett részt.

(tovább…)

Díszülést tartottak Zentán

Az emlékharang megkongatásával és koszorúzással emlékeztek a zentai csata 328. évfordulójára. Ezt követően megtartották a Községi Képviselő-testület díszülését, amelynek keretében átadták a község legrangosabb kitüntetéseit.

(tovább…)

Szabadkán átadták a közösség szolgálatáért odaítélt magyar állami kitüntetéseket

Szabadkán, az egykori Kereskedelmi és Iparkamara épületében tartott ünnepségen kedden délután adták át azokat a magyar állami kitüntetéseket, amelyeket a magyarság nemzeti ünnepe, augusztus 20-a alkalmából ítéltek oda kiemelkedő szakmai és közösségi tevékenységet folytató vajdasági magyar személyeknek. Az elismeréseket Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja adta át.

(tovább…)

Ünnepel Zenta

Pénteken kezdetét vette Zenta város napjának ünneplése a központi parkban. A város szívében, a pavilonnál hangulatos faházikók, kirakodóvásár és a szép számban összegyűlt emberek népesítették be a területet. Az új helyszín igazi újdonságnak számított a városnapi programok sorában, mégis remekül illeszkedett a rendezvényhez. A jókedvről nemcsak a fellépők gondoskodtak, hanem a faházikók kínálata is, a hideg sör, finom koktélok és kiváló borok csábították a látogatókat.

(tovább…)

A dallam, ami összeköt

Idén is megszervezték a Fokos Népzenei Tábort Kishegyesen. Az egyhetes táborba Vajdaság minden szegletéből és Magyarországról is érkeznek népzenekedvelők, hogy ismereteiket fejlesszék, és hogy barátkozzanak hasonló érdeklődési körű emberekkel.

(tovább…)

Idén ismét táncra perdül a világ Szabadkán

24. alkalommal szervezi meg az Interetno fesztivált a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ, és hozza el a világot Szabadkára. Az ötnapos fesztivál idén is rendkívül színes és izgalmas programmal várja a látogatókat augusztus 20-tól 24-ig.

(tovább…)

Szabadka és Tompa új kerékpárúttal köti össze a két országot

Szabadka a magyarországi Tompával közösen valósítja meg az „Opti-bike 3” határon átnyúló projektet, amely a korábbi sikeres együttműködések folytatása. A fejlesztés célja, hogy biztonságos, gyors és kényelmes kerékpáros összeköttetés jöjjön létre a két település között, ezzel erősítve a turizmust, a környezetvédelmet és az aktív életmódot, tudósít a szerbiai Euronews.

(tovább…)

A vajdasági magyarság hangja Brüsszelben

Egy éve képviseli a vajdasági magyarság érdekeit az Európai Parlamentben Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, aki a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőjeként a Patrióták Európáért-frakció tagja Brüsszelben és Strasbourgban. Az elmúlt hónapok intenzív munkával, számos szakmai kihívással és új tapasztalattal teltek – mindezt úgy, hogy továbbra is aktív szereplője maradt a vajdasági közéletnek.

(tovább…)

Deák Ernő: Magyarként Ausztriában

Augusztus 10-én, vasárnap 17 órakor Deák Ernő Bécsben élő író, költő, történelemtudós, a Bécsi Napló főszerkesztője Magyarként Ausztriában című könyvét mutatják be a Juhász Erzsébet Könyvtár bácskossuthfalvi fiókkönyvtárában.

(tovább…)

Magyarország is részt vesz a 2027-es belgrádi Expón

Magyarország – mint azon 119 ország egyike, amelyek eddig hivatalosan megerősítették részvételüket a 2027-es belgrádi szakkiállításon (EXPO 2027) – Szerbia közeli szomszédja és stratégiai partnere, ezt a kiállítást egyedülálló lehetőségként tekinti a gazdasági együttműködés előmozdítására, a közös értékek kiemelésére, valamint az innovatív megoldások bemutatására a fő téma szellemében: „Játék az emberiségért: sport és zene mindenkiért” – közölte ma az EXPO 2027 sajtócsapata.

(tovább…)

A szabadságharc utolsó diadala

A kishegyesi Szó-Beszéd Egyesület szervezésében ünnepélyes megemlékezést tartottak a kishegyesi csata 176. évfordulója alkalmából. Az 1848/49-es szabadságharcnak ez volt az utolsó jelentősebb sikeres hadmozdulata, amire a helyiek igen büszkék. A jeles alkalomból először Csőke Márk történész tartott előadást, a Kishegyesi Könyvtár rendezvénytermében.

(tovább…)

Közös gondolkodás a nemzetpolitikáról

A rendszerváltás megélése és közösségi hatásai, a kilencvenes évek kihívásai, történelmi megbékélés, oktatás, kultúra, identitás, jövőkép – ezekről a témákról is szó volt a palicsi Nyárhangoló Fesztiválon pénteken.

(tovább…)

Egy ösztöndíjas kilenc hónapja a magyarság szolgálatában

A Nemzetpolitikai Államtitkárság tíz évvel ezelőtt azzal a céllal indította útjára a Petőfi Sándor Ösztöndíjprogramot, hogy erősítse a szórványban élő magyar közösségek nemzeti identitását, szorosabbra fűzze a kapcsolatot a határon túli és az anyaországi magyarság között, valamint támogassa a közösségépítő és -megtartó kezdeményezéseket. Az ösztöndíjasok szeptembertől júniusig végzik munkájukat kijelölt állomáshelyeiken. A program idei évfolyamába három kárpátaljai fiatal került be, akik júniusban zárták le tevékenységüket.

(tovább…)

Dr. Pásztor Bálint: A magyar közösség életerős

Két év múlva olyan lehet a szabadkai Városháza tetője, mint újkorában. A szecessziós stílusú épület 113 éve épült, mostanra viszont már felújításra szorul. A tetővel kezdik a munkát, a pénzt pedig uniós forrásból biztosítják. Dr. Pásztor Bálint erről is beszélt a Szabadkai Magyar Rádió műsorában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy június 30-ig lehet jelentkezni az MNT jogászösztöndíj-pályázatára. A kétnyelvű, vagyis szerbül és magyarul is tudó jogászok keresettek, mindig találnak munkát – hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

(tovább…)

A vajdasági magyar kultúrélet seregszemléje

A 48. Durindó hivatalos programja vasárnap – a szentháromság vasárnapja alkalmából – 11 órakor a magyarittabéi református templomban nt. Kovács Csaba tiszteletes vezetésével ünnepi istentisztelettel kezdődött. Ezt követően a rendezvény résztvevői és vendégei átvonultak a Deák Ferenc Kultúrotthonba, ahol pontosan délben megnyitották a Durindót.

(tovább…)

Virágok vetélkedése

2025. Június 2-3-án rendezték meg a “Virágok vetélkedése” népdalénekes palánták és ifjak Kárpát-medencei találkozóját Domokos Pál Péter emlékére Budaörsön, ahol a vajdasági tiszakálmánfalvát képviseltük a kis csapatommal.

(tovább…)

Világos Adriana újabb sikere

Második helyezést ért el Világos Adriana az oslói Gyémánt Liga-versenyen. A gerelyhajító ezüstérmes lett a Gyémánt Liga-sorozat állomásán, ahol 63,78 méteres dobásával bizonyította kiváló formáját.

(tovább…)

Megtartották a XIII. Vajdasági Tehetség Gálát

Ünnepélyes keretek között tartották meg a XIII. Vajdasági Tehetség Gálát a szabadkai Városháza dísztermében. A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács (VATT) által szervezett rendezvény célja idén is az volt, hogy elismerje Vajdaság legkiválóbb fiatal tehetségeit.

(tovább…)

Egy erős szórványközösség ünnepe

Tordán az elmúlt hétvégén tartották meg a falu legnagyobb ünnepét, a falunapot és a templombúcsút. A rendezvény ünnepi szónoka Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt. Elmondása szerint a tordai közösség egy erős szórványközösség.

(tovább…)

Szombaton nyitja meg kapuit a 92. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár

A kiállítás május 22-ig lesz látogatható. A vásár idei stratégiai partnere Olaszország lesz. Slobodan Cvetković, az Újvidéki Vásár igazgatója közölte, hogy több mint 1.000 kiállító érkezik 40 országból. A vásár különösen nagy hangsúlyt fektet az agrárgépesítésre, de az esemény tematikája kitér az agrárinnovációra és a mesterséges intelligencia alkalmazására is. Idén az állattenyésztési részlegen nem lesznek élőállatok, mivel a hatóságok a száj- és körömfájás, a kéknyelv-betegség és a juhhimlő miatt szigorú elővigyázatossági intézkedéseket vezettek be.

(tovább…)

Dr. Pásztor Bálint: A vajdasági magyar közösség túlnyomó többsége a normalitásban gondolkodik

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az Újvidéki Rádió PoliTér című műsorában a Szerbiában uralkodó társadalmi-politikai helyzetről a többi között azt mondta, hogy vannak olyan polgárok Szerbiában, akik elégedetlenek az ország iránytásával, de erre nem az a megoldás, hogy más emberek életét lehetetlenítsék el a tüntetésekkel.

(tovább…)

Tizenharmadik alkalommal dübörög a Vajdasági Vágta

Az idén 13. alkalommal szervezik meg a Vajdasági Vágtát, a magyarországi Nemzeti Vágta hivatalos előfutamát. Idén is Vajdaság az első a Kárpát-medencében, ahol megszervezik e lovasverseny előfutamát, május 24-én 12 órától a Bácska Lovasklub szabadkai lóversenypályáján.

(tovább…)

Pozitív irányba módosul az MNT költségvetése

Pénteken tartják a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 18. rendes ülését, amelynek egyik kiemelt napirendi pontja a költségvetés módosítása lesz. Az ülésen összesen 56 napirendi pontról döntenek a tagok, köztük intézményi munkabeszámolókról és személyi kérdésekről is.

(tovább…)

Sok a papírmunka, de van segítség

Pályázati lehetőségekről tájékozódhattak a vajdasági civil szervezetek képviselői a szabadkai városháza dísztermében. A Magyar Nemzeti Tanács egy szakmai nap megszervezésével segítette a pályázati folyamatok lebonyolítását.

(tovább…)

Szijjártó Péter: egy bátor és szuverén döntéssel új kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia között

Egy újabb bátor és szuverén döntés eredményeként új kőolajvezeték épülhet Magyarország és Szerbia között, a megvalósíthatósági tanulmány már el is készült, így a beruházás 2028-ra le is zárulhat, ezáltal a két ország nem szorul majd rá másokra a két fő energiahordozó tranzitja terén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.

(tovább…)

Semjén Zsolt: Ha Brüsszelben nem lenne kettős mérce, Szerbia csatlakozása már rég megtörtént volna

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Belgrádban tárgyalásokat folytatott Marko Djuric szerb külügyminiszterrel, valamint Djordje Milicevic diaszpóráért felelős miniszterrel. A megbeszélések középpontjában a külhoni nemzetrészek és a kétoldalú kapcsolatok erősítése, valamint a testvérvárosi kapcsolatok bővítése álltak. A találkozón Magyar József, Magyarország belgrádi nagykövete, valamint Alexov Ljubomir szerb nemzetiségi szószóló is részt vett.

(tovább…)

Felzárkóztatással a társadalom peremén élő egyének és családok egzisztenciális helyzetének javításáért

Horgoson kedden ünnepélyesen átadták a Vasút utca 3 szám alatt felújított épületet, amely a többszörösen marginalizált helyzetű lakosság, köztük a romák integrációját szolgálja majd. Magyarkanizsa község, együttműködve a helybeli Szociális Központtal és a Magyarkanizsai Szociális Védelem Szolgáltató Központtal, számos projektumot valósít meg a társadalom peremén élő egyének és családok egzisztenciális helyzetének javítása érdekében, a horgosi épület felújítása az egyik. A projekt a SRB-HU IPA-INTERREG „Coolschool” határon átívelő projektum keretében realizálódott, amelyet tavaly és idén valósult meg.

(tovább…)

„A tüntetéssorozat nem vezet sehova”

Az alkotmány értelmében nem lehetséges szakértői vagy átmeneti kormány Szerbiában – erről beszélt dr. Pásztor Bálint a Szabadkai Magyar Rádióban. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a tüntetéssorozat ezért nem vezet sehova.

(tovább…)

Alexov Lyubomirt és Rusz Milánt fogadta dr. Pásztor Bálint

2025 második felében a magyar kultúra mutatkozik be Szerbiában, 2026 első felében pedig a szerb kultúra Magyarországon.

Alexov Lyubomir, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnöke, szerb nemzetiségi szószóló és Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója voltak ma dr. Pásztor Bálint vendégei. A Vajdasági Magyar Szövetség elnökéhez dr. Hankó Balázs magyar kulturális és innovációs miniszter megbízásából látogattak el. Dr. Pásztor Bálint Facebook-bejegyzésében azt írja, arról egyeztettek, miként mutathatjuk be kultúráinkat a lehető legméltóbb és legteljesebb módon a közönségnek a Magyar Szerb Kulturális Évad keretében.

A VMSZ elnöke hozzáteszi, 2025 második felében a magyar kultúra mutatkozik be Szerbiában, 2026 első felében pedig a szerb kultúra Magyarországon, a két ország stratégiai együttműködésének jegyében.

Forrás: Pannon RTV

Jövő Vajdaságban

A Magyar Diplomáciai Akadémia ösztöndíjasaival és vajdasági fiatalokkal folytatott interaktív beszélgetést Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettese és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

(tovább…)

Bővül a bácskossuthfalvi Tarka Virág kézimunkacsoport

A cél a fiatalok bevonása a hagyományőrzésbe. A bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ Tarka Virág kézimunkacsoportjába nemrégiben 11 új kislány érkezett. A csoport célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a hagyományos kézimunkázás mesterségével. Az új növendékek különféle kézműves technikákat tanulhatnak, mint például a hímzés és a horgolás.

(tovább…)

Emlékeztetni kell a jövő nemzedékeit

Nyolcvanhárom évvel ezelőtt, 1942. január 27-én közel 250 szerb, zsidó és roma lett a razzia áldozata Óbecsén. Róluk emlékeztek meg csütörtökön a Tisza-parti vesztőhelyen felállított márványtáblák előtt.

(tovább…)

Kulturális fórum Zentán

A magyar kultúra napjának vajdasági központi ünnepségéhez kötődően múlt szombaton Zentán Kárpát-medencei kulturális fórumot tartottak, ahol a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztalra is sor került. A rendezvényen a HMDK képviselője is részt vett.

(tovább…)