Rólunk - Külhoni Magyarok

Rólunk

 

Kedves Honfitársaim!

Sokan és elegen nemcsak reméltük, hanem tudtuk is, hogy az egységes magyar nemzet nem csupán egy jelzős nyelvtani szerkezet, hanem maga az elérhető és kézzelfogható valóság lehet.
Ez a valóság pedig a Kárpát-medence és a világ minden szegletében ugyanabban a csodás érzésben teljesedik ki, amikor kimondjuk a bűvös szót: magyar. Valóság abban a nap mint nap megélt, hol megszenvedett, hol boldogan megtett cselekedetben, amelyet a magunk helyén teszünk meg magyarként. Valóság abban a csodában is, ahogy egy nagy közösség tagjaként szavak nélkül is megértjük egymást.
Az elmúlt kilenc évben a magyar nemzet közjogi újraegyesítésével, a közösen átgondolt és megtett lépésekkel tudjuk és tapasztaljuk, hogy számíthatunk egymásra. Az együtt megtett mozdulat előfeltétele pedig nem volt más, mint egymás értő meghallgatása és megismerése. A megtett úton öröm volt találkozni a szülőföldjéhez ragaszkodó külhoni magyar vállalkozó édesapával, vagy például azzal a távoli nagyvilágból érkező fiatal csoportnak a tagjaival, akik először látogathattak el nagyszüleik meséiből és történeteiből százszor elképzelt, megálmodott és újra meg újra megkönnyezett anyaországba.
Honlapunkon velük, a Kárpát-medence külhoni régióiban és a diaszpórában élő közösségek tagjaival, nemzettársainkkal találkozhatnak, rájuk figyelhetnek, rájuk ismerhetnek, ahogy magyarságukról, hivatásukról, küldetésükről, mindennapjaikról és ünnepeikről mesélnek nekünk. Rajtunk múlik, „szirmokká nyílnak-e” (Kányádi Sándor) varázsos és kalandos történeteik!

Kedves Látogató!
Ismerje meg Őket, zárja szívébe üzenetüket, legyen a vendégük, vendégünk. Isten hozta!

Dr. Semjén Zsolt
a miniszterelnök általános helyettese


Kedves Látogató!

Mit jelent ma külhoni magyarnak lenni? Milyen kihívásokkal szembesül egy határon túli magyar vállalkozó, közösségi vezető vagy épp egyetemista? Hogyan lehet megőrizni az anyanyelvet és kultúrát kisebbségi létben és milyen segítséget tud mindehhez nyújtani az anyaország?
Ha foglalkoztatják a fenti kérdések, a legjobb helyen jár. A Külhoni Magyarok weboldalt azzal a céllal hívtuk életre, hogy a hagyományostól eltérő, újszerű módon mutassuk be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek mindennapi életét, sikereit és kihívásait, és mindazt a munkát, amelyet az elmúlt évek során az anyaország végzett és végez e közösségek megőrzéséért, segítéséért és szülőföldön való megtartásáért. Egy olyan felületet kívántunk létrehozni, amely nemcsak híreket, tájékoztatókat és praktikus információkat közöl az összmagyarságot érintő ügyekről és lehetőségekről, hanem testközelből, egyedi és izgalmas személyes történeteken keresztül mutatja be a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarság mindennapi életét, a külhoni magyarság „arcait.”
A Külhoni Magyarok honlap betekintést nyújt abba a munkába, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság immár kilenc éve, 2010 óta végez a határon túli magyar közösségekért. Küldetése hármas: egyszerre hírportál és nemzetpolitikai tudástár, valamint személyes interjúk, portrék és történetek gyűjteménye. Hírportál, mert naprakész tájékoztatást ad a külhoni magyarságot érintő legfontosabb hírekről és történésekről. Tudástár, mert egy helyen teszi elérhetővé a kulcsfontosságú nemzetpolitikai programokat, pályázati lehetőségeket, alapvető nemzetpolitikai dokumentumokat. Történetek gyűjteménye, amelynek keretében két, folyamatosan frissülő rovatban, a Kárpát-medencei arcai és a Magyarok a diaszpórában sorozatban mutatja be azokat a személyeket, családokat, vállalkozókat, művészeket, közösségi vezetőket, akiknek a szemén és személyes történetén keresztül hiteles képet kaphatunk arról, milyen valójában a külhoni magyar lét, s akiknek kitartásából és életszemléletéből kicsit mindnyájan tanulhatunk.
Bízom abban, hogy az oldalon található tartalommal sikerül tovább erősítenünk a magyarság határok feletti összetartozását és azt a szemléletet, amelyet mi magunk is sajátunknak vallunk: külhoni magyarnak lenni nem hátrány, hanem erőforrás.

Kellemes időtöltést kívánok!

Potápi Árpád János
nemzetpolitikáért felelős államtitkár