
Kategória: Pályázatok


Ismét meghirdeti a Magyar szemmel című fotópályázatát a Nemzetpolitikai Államtitkárság
Anyaföld, anyanyelv, anyaszív – anyák napja közeledtével, ezzel a három témával hirdeti meg újra a népszerű Magyar szemmel című fotópályázatát a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A felhívás a Nemzetpolitikai Államtitkárság idei tematikus éve, a 2023 a gondoskodó nemzet éve programsorozatának részét képezi.

2023. évi Gondoskodó Nemzet Program I.
Külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatása című pályázati kiírás
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2023. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

2023. évi Gondoskodó Nemzet Program II.
Külhoni szervezetek programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2023. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

Megjelentek a Nemzetpolitikai Államtitkárság „Szülőföldön magyarul” programjának idei felhívásai
Ismét lehet jelentkezni a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett “Szülőföldön magyarul” program új felhívására, amelynek célja a magyar nyelvű oktatás támogatása és a magyar iskolaválasztás ösztönzése a szomszédos országokban.

A Miniszterelnökség 2023. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra a déli félteke országaiban
A Miniszterelnökség 2023. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra a déli félteke országaiban
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

A Miniszterelnökség 2022/2023. évi pályázati felhívása a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra
A Miniszterelnökség 2022/2023. évi pályázati felhívása a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a Kárpát-medence szórvány magyarságát segítő Petőfi Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint: (tovább…)

A Miniszterelnökség 2022/2023. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiban
A Miniszterelnökség 2022/2023. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiban
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint: (tovább…)

Határtalanul! program – pályázati kiírás
PÁLYÁZATI KIÍRÁS
TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HETEDIKESEKNEK
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő), mint támogató pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére, összhangban (tovább…)

A Jövőt építünk pályázatra március 11-e éjfélig lehet jelentkezni
Március 11-ig lehet jelentkezni a Jövőt építünk című felhívásra, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága hirdetett meg a 2022 a cselekvő nemzet éve keretében. A felhívásra a Kárpát-medencében 2010 óta Magyarország Kormányának támogatásával megvalósított bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészei jelentkezhetnek.

Kihirdették a Minden szava arany videós pályázat eredményeit
Kihirdették a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által decemberben meghirdetett Minden szava arany című videós pályázat eredményeit. Egy erdélyi és két magyarországi alkotás nyerte a fődíjat.

2022. évi Nemzeti Újrakezdés Program I. – Külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatása című pályázati kiírás
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2022. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

Pályázati kiírás a közösségi és gazdasági testvértelepülési programok és együttműködések támogatására
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap (a továbbiakban: Alap) 2022. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

2022. évi Nemzeti Újrakezdés Program II. – Külhoni szervezetek programjainak és rendezvényeinek támogatása című pályázati kiírás
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2022. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

Pályzati kiírás külhoni óvodapedagógusoknak
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program „Bábozzunk együtt!” címmel pályázatot hirdet minden külhoni gyakorló óvodapedagógusnak, aki magyar tanítási nyelvű intézményben vagy csoportban dolgozik.

Diákutaztatási pályázatot hirdet a Rákóczi Szövetség az október 23-i nemzeti ünnepre
A Rákóczi Szövetség az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan diákutaztatási pályázatot hirdet magyarországi és külhoni középiskolai osztályközösségeknek – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Pályázati kiírás testvértelepülési programok és együttműködések támogatására
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap (a továbbiakban: Alap) 2021. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

Nemzeti Újrakezdés Program – II. Pályázati kiírás
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2021. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint.

Pályázati felhívás a hétvégi magyar iskolák pedagógusai számára a 2021-es Széchenyi-év alkalmából
230 éve született a legnagyobb magyar, Gróf Széchenyi István. Érdemei között számon tartjuk a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, a Lánchíd megépítésének kezdeményezését a, rendkívüli közlekedési és gazdasági fejlesztéseket, valamint a lóverseny és a kaszinó kultúrájának meghonosítását. Életműve igazi hungarikum.

Nemzeti Újrakezdés Program – I. pályázati kiírás
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2021. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

Digitális felzárkóztatás – pályázati felhívás
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából és támogatásával a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

Pályázati kiírás Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíjra
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2021. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint.

„Széchenyi öröksége” rajzpályázat
A Pázmaneum Társulás – csatlakozva a Gróf Széchenyi Család Alapítvány által meghirdetett emlékévhez – rajzpályázatot hirdet külhoni és anyaországi alapiskolás és középiskolás diákok részére Széchenyi öröksége címmel. A rajzpályázat védnöke Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

“A mi karácsonyunk” gyermekrajz pályázati felhívás
A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány célja a Kárpát-medence keresztény értékeinek megőrzése, bemutatása, a magyar nemzeti egység elősegítése, a társadalmi és kulturális szerepvállalás révén az értékmentő és értékteremtő feladatellátás, a Kárpát-medencei keresztény alkotóművészek támogatása a keresztény magyar kultúra új, maradandó értékeinek létrehozása érdekében.

Több mint kétszázan jelentkeztek a Nemzetpolitikai Államtitkárság Jó tanuló, jó sportoló című felhívására
Összesen 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra.

FELHÍVÁS – Jó tanuló, jó sportoló
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága „Jó tanuló, jó sportoló” címmel felhívást hirdet a külhoni magyar régiókban – Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban, Kárpátalján, Muravidéken és Horvátországban – tanuló diákok számára.

Nemzeti Összetartozás Napja – „Milyen jó, hogy itt vagyunk” címmel videópályázatot hirdet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága
Június 4-e, a nemzeti összetartozás napja alkalmából, az erős magyar közösségek és a nemzeti összetartozás éve keretében fiataloknak szóló videópályázatot hirdet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága „Milyen jó, hogy itt vagyunk” címmel.

FELHÍVÁS – Kárpát-medencei vállalkozók I. online találkozója
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága – tekintettel a járványhelyzetre – 2020-ban online formában valósítja meg a Kárpát-medencei vállalkozók találkozóját, amely az Államtitkárság tematikus évei keretében 2016 óta kerül megszervezésre.

Határtalanul! program PÁLYÁZATI KIÍRÁS – Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága (a továbbiakban: Miniszterelnökség) megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő), mint támogató pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére, összhangban

Határtalanul! program PÁLYÁZATI KIÍRÁS -Tanulmányi kirándulás középiskolásoknak
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága (a továbbiakban: Miniszterelnökség) megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő), mint támogató pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére, összhangban

Határtalanul! program PÁLYÁZATI KIÍRÁS – Együttműködés középiskolák között
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága (a továbbiakban: Miniszterelnökség) megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő), mint támogató pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére, összhangban

Felhívás és felvételi tájékoztató a diaszpórában élő magyar fiataloknak induló új képzésről
A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával a 2020/2021-es tanévre a diaszpórában élő magyar származású, magyar gyökerekkel rendelkező, 8. osztályt végzett 14-15 éves diákok számára angol-magyar két tanítási nyelvű 5 évfolyamos gimnáziumi képzést hirdet meg, maximálisan 34 fővel, kötelező diákotthoni bentlakással.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – a Romániában élő magyar közösség támogatására
A pályázati kiírás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi, tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – az Ukrajnában élő magyar közösség támogatására
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA tv.), valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint:

KÖZPONTI PÁLYÁZATI KIÍRÁS – A magyar kultúráért és oktatásért
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA tv.) alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS DR. SZÁSZ PÁL TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2019. és 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – a Szerbiában élő magyar közösség támogatására
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA tv.), valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint:

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – a Szlovákiában élő magyar közösség támogatására
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA tv.), valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint:

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – a diaszpórában élő magyarság szervezetei és a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek számára
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: BGA tv.), valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint:

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – testvértelepülési programok és együttműködések támogatására
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap (a továbbiakban: Alap) 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:

PÁLYÁZATI KIÍRÁS – ifjúsági és cserkész közösségek tevékenységének támogatására
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2020. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint.

“A mi történetünk” – Szakmai hétvége és továbbképzés külhoni magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága „A mi történetünk” címmel szakmai hétvégét és továbbképzést szervez külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára.

Pályázz Te is!
Felhívás – Külhoni magyar történetek
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága felhívást hirdet külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára, akiktől olyan írást, interjút vagy akár videót, kisfilmet vár, amely izgalmas, példaértékű külhoni magyar történetet, személyt, családot vagy közösséget mutat be. (tovább…)