Az Építési és Közlekedési Minisztérium, az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva „Közlekedő Petőfi” címmel rajz- és kreatív pályázatot hirdet.
A pályázat témája:
A 2023. évben az Európai Mobilitási Héthez, valamint Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójához kapcsolódó alkotópályázatunk témája a fenntartható és környezetbarát közlekedés Petőfi Sándor műveiben és életrajzában.
Arra buzdítjuk a pályázatra jelentkezőket, hogy mélyüljenek el a költő életrajzában, illetve műveinek tanulmányozásában, rajzolják le vagy kreatív alkotásaikkal mutassák be, hogy a költő korában, két évszázaddal ezelőtt milyen lehetett a környezetbarát közlekedés. Pályázatuk témájául választhatják Petőfi költeményeiben fellelhető közlekedési, utazási, vándorlási tárgykörű részek illusztrálását is.
Petőfi életrajzából az is látszik, hogy rövid élete (iskolás évei, vándorszínész korszaka, majd a forradalom és szabadságharc időszaka) egy nagy vándorlás volt. Mai szemmel nézve is hatalmas területeket járt be az akkor háromszor nagyobb területű Magyarországon. Ezt legtöbbször egyedül, gyalog, olykor szekerekre felkéredzkedve, később lóháton vagy nagy ritkán postakocsin tette meg. Lelkesen üdvözölte a vasút megjelenését és támogatta annak fejlesztését Vasuton című költeményében: „Száz vasútat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok!”
Alkotói kategóriák:
A. rajz
B. szabadon választott, kreatív alkotás
Minden nevezési kategóriában külön díjazzuk a pályázók alkotásait:
1.Egyéni nevezési kategória:
-
-
- óvodás
- általános iskola, 1-2. osztályos
- általános iskola, 3-4. osztályos
- általános iskola, 5-6. osztályos
- általános iskola, 7-8. osztályos
- középiskolás
- felnőtt
-
2.Csoportos nevezési kategória:
-
-
- óvodás korcsoport
- általános iskolás korcsoport
- középiskolás korcsoport
- felnőtt korcsoport
-
3.Családi nevezési kategória
A pályázatra a határon túli alkotók pályaműveit is várjuk.
Pályázati feltételek:
Rajz kategóriában egy alkotó kizárólag egyetlen alkotással pályázhat. Rajzpályázati kategóriába tartozik a ceruza, zsírkréta, filctoll, grafit, pasztell, festék alapú anyagok használatával készült pályamű. A rajzokat nem szükséges képkerettel ellátni.
Szabadon választott kreatív alkotás kategóriában az alkotó beadhat a felsorolt rajzeszközökön kívüli anyagok, például fa, papír, fém, műanyag, ragasztóanyag stb. felhasználásával, vagy ezek rajzeszközökkel történő kombinációjával készült pályaművet, Kreatív alkotások körébe tartozik pl. a tűzzománc, kisplasztika, textília, fafaragás, társasjáték, stb., továbbá a digitális technológiával előállított vizuális alkotások is.
Kérjük, hogy a pályaművek azonosítása érdekében feltétlenül adjanak egyedi, megkülönböztető címet alkotásuknak, és ezt a címet adják meg az adatlapon!
A rajzokat, valamint a kreatív alkotásokról készült képeket digitális formában várjuk, JPG vagy PNG kiterjesztéssel (10 MB alatti méretben), szkennelve vagy fotózva. Kérjük, hogy ne maradjon árnyék vagy bármilyen fényhatás a képeken a fotózás/szkennelés után. A fotóalkotásokat JPG kiterjesztéssel kérjük beküldeni.
A digitalizált rajzokat és kreatív alkotásokról készült felvételeket a pályázó elérhetőségeit tartalmazó adatlap kitöltésével a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet weboldalán, az alábbi címen lehet elektronikusan beadni:
https://www.kti.hu/emh/rajzpalyazat/
Pályázati határidő:
A pályázatok weboldalra történő feltöltésének határideje: 2023. október 27. 24:00 óra
A határidő lejárta után elküldött pályázatokat a zsűri nem tudja figyelembe venni.
Díjazás, jutalmak:
Az alkotásokat a beadási határidő lejártától számított 45 napon belül szakmai bírálóbizottság véleményezi, amely a megadott kategóriákban korcsoportonként hirdet győzteseket. A legsikeresebb művek alkotóit a minisztériumok által felajánlott díjakkal jutalmazzuk. A fődíjakon túl, a bírálóbizottság döntése alapján további értékes különdíjak találnak majd gazdára.
Az eredményhirdetésre 2023. év végén kerül sor. Az eredményről a nyerteseket e-mailben értesítjük, a díjak átadásának részleteiről a díjazott alkotókat és a nevelési–oktatási intézményeket a későbbiekben tájékoztatjuk.
A bírálóbizottság fenntartja magának a jogot, hogy a pályaművek értékelésekor, amennyiben egyes korcsoportoknál nem érkezik megfelelő számú pályamű, korosztályokat és kategóriákat összevonjon, vagy más díjazási módokat állapítson meg.
A legjobb alkotásokból a pályázat kiírói kiállítást rendezhetnek. A pályázat beküldésével a pályázó vagy kiskorú pályázó esetén annak törvényes képviselője hozzájárul ahhoz, hogy a pályamű nyilvánosság előtt, az Építési és Közlekedési Minisztérium és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. internetes felületein, kiadványaiban megjelenjen az alkotó nevének és életkorának feltüntetésével.
A pályázat beküldésével egyidejűleg a pályázó – kiskorú esetén törvényes képviselője – hozzájárul személyes adatainak az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR rendelet) szerinti kezeléséhez, amelyet az Építési és Közlekedési Minisztérium és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. közös adatkezelői végeznek a GDPR rendelet 5. cikkében megfogalmazott elveknek, valamint a https://www.kti.hu/adatkezeles/ weboldalon megtalálható Adatkezelési Tájékoztatójának megfelelően a rajz- és kreatív pályázat megvalósítása érdekében.
A pályázat meghirdetői:
a pályázat technikai lebonyolítója:
A pályázat koordinátorainak elérhetősége és az Európai Mobilitási Héttel kapcsolatos további információk a http://emh.kormany.hu weboldalon találhatóak. Kövessenek bennünket, jelöljék kedvencüknek az Európai Mobilitási Hét oldalát a Facebook-on: http://www.facebook.com/EMH.AMN/