


Magyar szemmel fotópályázat – 2021. április 28 – május 23.
Az elmúlt több mint egy év mindannyiunk számára sok nehézséget és kihívást okozott. Ha csak egy tanulságot kellene levonnunk a koronavírus eddigi időszakából, valószínűleg az lenne, hogy megtanított bennünket a hétköznapok apró csodáinak észrevételére. A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) döntése értelmében 2021 a nemzeti újrakezdés éve. Bízunk benne, hogy a nehezén már túl vagyunk, és összpontosíthatunk az újrakezdésre.
A Magyar szemmel fotópályázat is többek között erre a két témára épült: szerettünk volna a jó dolgokra koncentrálni, összegyűjteni az olyan csodás helyeket, amelyek körbevesznek minket, és természetesen az újrakezdés is központi szerephez jutott a pályázat során.
A fotópályázat célja az volt, hogy új formában összekapcsolja a világ különböző pontjain élő magyarokat, erősítse a köztük lévő kapcsolatot, vizuális formában bemutassa a magyarok jelenlegi helyzetét, hangulatát, érzéseit.
A jelentkezési időszak május 23-án lezárult.
30 - Közönségszavazás
50 - Közönségszavazás
Zsűri
A zsűri tagjai:
Rizsavi Tamás
Páczai Tamás
Hegyi Benjámin
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársai
Díjak
Minden kategória összes témájában az alábbi nyereményekkel gazdagodtak a díjazottak:
1. helyezett: 300.000 Ft
2. helyezett: 200.000 Ft
3. helyezett: 100.000 Ft
Sok csodás fotót a kategória-győztesek mellett különdíjjal jutalmaztunk.
