
Kategória: Muravidék


Kalmár Ferenc: a mai magyar nemzetpolitika elve szerint minden magyar számít
A mai magyar, 2010 utáni nemzetpolitikát az az elv vezérli, hogy minden magyar számít, függetlenül attól, hogy a világ mely részén él – hangsúlyozta Kalmár Ferenc miniszteri különmegbízott vasárnap Lendván, a muravidéki magyarság augusztus 20-i ünnepségén.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség helikopterei is segítenek Szlovéniában
A honvédelmi miniszter szlovén kollégájával, Marjan Sareccel folytatott egyeztetését követően bejelentette, hogy a Magyar Honvédség helikopterei indulnak Szlovéniába a mentési munkálatok támogatására.

Hivatalosan is megszületett a megállapodás
Robert Golob kormányfő, valamint a magyar és az olasz nemzeti közösség országgyűlési képviselői, Horváth Ferenc és Felice Žiža május 25-én megállapodás aláírásával hitelesítették az együttműködést a kormány és a két őshonos nemzeti közösség között.

Megújították együttműködésüket a szlovén és magyar kisebbségi szervezetek
Megújították a 2012-ben kötött együttműködési megállapodásukat a szlovéniai magyarság és a magyarországi szlovén kisebbség szervezetei csütörtökön Lendván, a két ország parlamenti elnökének jelenlétében.

Szili Katalin: a kortárs magyar művészet a nemzeti önazonosság építőköve is
A kortárs magyar művészet nemcsak a kultúra, hanem a nemzeti önazonosság építőköve is – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a muravidéki Lendván, ahol pénteken megnyitotta Szabó Ottó kassai grafikus és festőművész Adj király, katonát! című kiállítását a Bánffy Galériában.

Orbán Viktor: Magyarország és Szlovénia számíthat egymásra
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Karmelita kolostorban fogadta Natasa Pirc Musar szlovén köztársasági elnököt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Novák Katalin: nem fogjuk a férjeinket és a fiainkat az ukrán frontra küldeni!
Ápoljuk és tovább építjük Szlovénia és Magyarország jó kapcsolatát – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök Natasa Pirc Musar szlovén köztársaság elnökkel tartott sajtótájékoztatóján, szerdán Budapesten.

Kibontakozó ifjúsági együttműködés
„Együtt a szlovén–magyar határokon túl” címmel szerveztek kétnapos nemzetközi találkozót Lendván a Szlovén Diákszervezet, az Egyetemisták Szervezete és a magyarországi Nemzeti Ifjúsági Tanács, illetve annak komáromi képviselői.

Kövér László Petőfi Sándor-mellszobrot avatott a szlovéniai Kranjban
Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Urska Klakocar Zupancic, a szlovén Nemzetgyűlés elnök felavatta Petőfi Sándor mellszobrát a szlovéniai Kranj városában, abban a parkban, ahol France Preserennek, a szlovén irodalom egyik legnagyobb költőjének, a szlovén nemzeti himnusz alkotójának mellszobra is található.

Sikeres 12 éves időszakot zár Horváth Ferenc
Az MMÖNK több mint 100 projektet valósított meg. 300 ezerről több mint 2 millió eurós összegű lett a költségvetése, hatról 23-ra nőtt az alkalmazottak száma. Ezekről és még több eredményről számolt be Horváth Ferenc leköszönő elnök.

Megalakult az új összetételű Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa
Megalakult az új összetételű Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa (MMÖNKT) hétfőn Lendván, a szervezet székhelyén. A szlovéniai magyarság kisebbségi önkormányzati szervének elnökévé Orban Dusan korábbi alelnököt választották meg.

Magyar János Lendva Község régi-új polgármestere
Nemzetiségileg vegyesen lakott muravidéki községek között csak Lendván került sor a polgármester-választás második körére. A december 4-i második körben Lendva Községben a szavazópolgárok 40,56 százaléka élt választási jogával. A leadott szavazatok alapján 55,21 százalékkal Magyar János (SDS), az SDS és az NSi pártok közös jelöltje lesz Lendva Község polgármestere, míg ellenjelöltje, Koncut Ivan az SD jelöltjeként 44,79 százalék kapott.

Orbán Viktor pénteken Szlovéniába utazik
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken szlovén kollégája, Robert Golob meghívására részt vesz Szlovéniában a Cirkovce-Pince villamosvezeték építésének befejezése alkalmából tartott ünnepségen – erősítette meg az MTI-nek az erről szóló szlovén sajtóhíreket Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.

Kövér László fogadta a szlovén parlament határon túli szlovénekért felelős bizottságának delegációját
Kövér László házelnök fogadta a szlovén parlament határon túli szlovénekért felelős bizottságának Suzana Lep Simenko elnök vezette delegációját az Országházban csütörtökön – közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.

Új magyar intézményt adott át Potápi Árpád János a Muravidéken
A magyar kormány támogatásából épített, új intézményt adott át Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára ünnepélyes keretek között kedden a muravidéki Radamoson, Szlovéniában.

Szilágyi Péter: az ünnep minden magyart együtt talál
A magyarokat összetartó alapokról, a hagyományok követésének fontosságáról beszélt a Miniszterelnökség helyettes államtitkára vasárnap a magyar államalapítás tiszteletére rendezett szlovéniai központi ünnepségen, a muravidéki Dobronakon. Szilágyi Péter azt mondta, “éljünk bárhol a Kárpát-medencében, éljünk bárhol a világon, augusztus 20-a minket, magyarokat együtt talál”.

Novák Szlovéniában: nem a béke és az igazság áll egymással szemben, hanem a béke és a háború
Novák Katalin magyar és Borut Pahor szlovén köztársasági elnök pénteken sajtótájékoztatót tartott Ljubljanában egy plenáris megbeszélést követően. A sajtótájékoztatón a magyar államfő kiemelte: nem a béke és az igazság áll egymással szemben, hanem a béke és a háború.

Potápi: újraindul a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program
Újraindul a diaszpórát segítő Kőrösi Csoma Sándor-program és a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-program a koronavírus-járvány miatti kétéves kényszerszünet után – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

A Miniszterelnökség 2022/2023. évi pályázati felhívása a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra
A Miniszterelnökség 2022/2023. évi pályázati felhívása a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra
A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a Kárpát-medence szórvány magyarságát segítő Petőfi Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint: (tovább…)

„Minden szavazatot megbecsülünk”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter április 29-én látogatott Lendvára, ahol a muravidéki magyarság vezetőivel, valamint Lendva Község polgármesterével találkozott. A magyar külügyi tárca vezetője Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnökével tartott közös sajtótájékoztatót.

Bízom abban, hogy a pozitív trend folytatódik
A vasárnapi országgyűlési választásokon a szlovéniai magyar választópolgárok a szavazatok 58,32 százalékával ismét Horváth Ferencnek szavaztak egyértelmű bizalmat, aki magyar nemzetiségi képviselőként második mandátumát kezdi meg a ljubljanai parlamentben. Szinte közvetlenül a választások után nyilatkozott lapunknak.

Szijjártó Péter: Magyar győzelem is született a szlovéniai parlamenti választáson
Ismételten Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke nyerte a magyarok számára fenntartott mandátumot a szlovéniai parlamenti választáson – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi odalán.

Több mint tízezren kérték a szavazati levélcsomagjukat a csíkszeredai főkonzulátusra
Beregszászon, Csíkszeredában és Ungváron vennék át legtöbben a szavazási levélcsomagjukat, a három határon túli külképviseleten közel 40 ezren vennék át a levélszavazáshoz szükséges dokumentumokat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.

Potápi: a külhoni magyarok szerdán 16 óráig regisztrálhatnak a választói névjegyzékbe
Fontos határidő jár le a külhoni magyarok számára: március 9-én 16 óráig tudnak még regisztrálni az április 3-ai országgyűlési választás választói névjegyzékébe a www.valasztas.hu oldalon – írta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.

A Jövőt építünk pályázatra március 11-e éjfélig lehet jelentkezni
Március 11-ig lehet jelentkezni a Jövőt építünk című felhívásra, amelyet a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága hirdetett meg a 2022 a cselekvő nemzet éve keretében. A felhívásra a Kárpát-medencében 2010 óta Magyarország Kormányának támogatásával megvalósított bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészei jelentkezhetnek.

Potápi: 2022 a cselekvő nemzet éve
A nemzetpolitikában 2022 a cselekvő nemzet éve, ez szól egyrészt a megmérettetésekről, ugyanakkor keretet ad a programoknak is – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán egy online konferencia keretében a magyar kormány által indított vállalkozói mentorprogram szlovéniai nyitórendezvényén.

Muravidéki és határmenti fejlesztések
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Elnöksége a múlt héten Lendván találkozott a nemzetiségileg vegyesen lakott községek polgármestereivel a fejlesztési programokkal kapcsolatosan. Szintén Lendván tartottak munkamegbeszélést Szlovénia és Magyarország képviselői a Muravidék–Rábavidék gazdasági alapot illetően.

Elindul a Muravidéki Mentorprogram!
Légy része egy összetartó közösségnek, építsd kapcsolataidat és keress másokkal közösen megoldásokat a vállalkozói lét kihívásaira! 2022-ben a Muravidéken is elindítjuk mentorprogramunkat, ezzel erősítve a régió vállalkozói közösségét.

Igazságosabb lesz a kétnyelvűségi pótlék
A Szlovén Országgyűlésben december 16-án 45 igen és 40 nem szavazat mellett elfogadták a közszféra bérezéséről szóló törvény módosítását, amelyet a nemzetiségi frakció vitt a plénum elé. A változásokkal összhangban a kétnyelvű oktatási intézmények igazgatói, az SZK Oktatási Intézetének szakdolgozói, valamint az írott nemzetiségi sajtóban dolgozó újságírók is 12–15 százalékos kétnyelvűségi pótlékra jogosultak 2022 január elsejétől. Eddig ezek a csoportok 3–6 százalék közötti pótlék kifizetésre voltak jogosultak.

Megtörtént az elsődleges kapcsolatfelvétel
Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár kétnapos látogatást tett Szlovéniában. December 8-án Ljubljanában egyeztetést folytatott Szlovénia ifjúságügyi döntéshozóival, másnap pedig Lendván találkozott a község, a nemzeti közösség és a muravidéki magyar fiatalok képviselőivel.

Vrtovec: megépül a Lendva-Rédics vasútvonal
Jernej Vrtovec infrastrukturális miniszter a kormány muravidéki látogatása keretében szervezett nyilvános fórumon kijelentette, hogy a Lendva–Rédics és a Lendva–Belatinc vasútvonal megépítése érdekében 2022-re tervbe vették a vonal szakmai alapjainak kidolgozását, valamint kezdeményezés benyújtását az országos területrendezési terv elkészítésére, ezzel Lendva vasúti összeköttetésének megvalósulása egyre valószínűbbnek látszik.

Hasonló pályázószám, hasonló összegek
A Magyarul a Muravidéken programra 2021/2022-ben összesen 73 ösztöndíjkérelem érkezett be, ezekből az eddig beküldött adatok alapján egy minősült érvénytelennek. A tervek szerint legkésőbb november végéig kiküldik az ösztöndíjszerződéseket.

Új tantermek Lendván, tornaterem Gyertyánosban
A múlt hét elején a Városházán 1,3 millió euró értékű társfinanszírozási megállapodást írt alá Slavinec Mitja, az Oktatási, Tudományos és Sportminisztérium államtitkára és Magyar János, Lendva Község polgármestere. A minisztériumi támogatás az 1. Sz. Lendvai KÁI épületének bővítését teszi lehetővé, a magyar kormány az iskola gyertyánosi egység tornatermének megépítését támogatja. Elképzelhető azonban, hogy a munkálatok késni fognak.

Az aradi vértanúkra emlékezünk
Az aradi vértanúk napján, október 6-án arra a tizenhárom magyar honvédtisztre emlékezünk, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek.

Ünnepelt a muraszombati magyarság
Harminc éves a Muraszombati Magyar Művelődési Egyesület Baráti Kör és 15 éve alakult meg tagjaiból a népdalkör. Ennek megünneplésére szombaton megtartották a hagyományos Magyar Estet a muraszombati Zvezda szállodában. A bál ezúttal is színvonalas programot kínált a magyarságnak.

Sporteszközök a kétnyelvű iskoláknak
A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) sporteszközöket vásárolt a muravidéki kétnyelvű tanintézményeknek. A csomagok átadására szeptember 8-án került sor az 1. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola előtt.

Orbán: a közép-európai gazdasági térség gyorsabban jön ki a válságból
A közép-európai gazdasági térség – benne Szlovénia és Magyarország – gyorsabban jön ki a válságból, mert kitartottak, nem építették le a kapacitásokat, tavaly is fejlesztettek és munkában maradtak az emberek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a szlovéniai Celjében.
