Közös nyilatkozatot írtak alá az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) keretében működő Magyar Közösségek Munkacsoport tagszervezetei csütörtökön Nagyváradon megtartott találkozójukon.
Vincze Loránt, a FUEN elnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselőjelöltje az aláírás előtt újságíróknak arról beszélt, a Kárpát-medencei magyar közösségek a hétköznapokban is számíthatnak egymásra, de most különösen igaz ez egy európai parlamenti és helyi önkormányzati választásokat megelőző időszakban. Ebben az együttműködésben a FUEN-nek fontos szerepe volt az elmúlt években, elég a kisebbségvédelmi kezdeményezésre, a Minority SafePack-re gondolni, ezt a küzdelmet folytatni kell és elszántak vagyunk abban, hogy ezt közösen folytassuk – fogalmazott a szervezet elnöke. Hozzátette, az Európai Parlamentben (EP) nagyon fontosak az olyan fórumok, ahol a őshonos kisebbségek elmondhatják jogsérelmeiket, ami közösségeiket érte.
Vincze Loránt hangsúlyozta, hogy az őshonos kisebbségek normarendszerének megteremtése mellett az unió bővítése ad majd a szervezetnek feladatot. Azt szeretnénk, hogy Erdélyből és a Felvidékről önerőből bekerüljünk az Európai Parlamentbe, a Fidesz listáján helyet kapott kárpátaljai és vajdasági jelöltekkel pedig a nemzetrészek szinte mind együtt lehetnek az EP-ben – hangoztatta a FUEN elnöke, hozzátéve, a nyilatkozat célja, hogy a Kárpát-medencei magyaroknak közös hangjuk legyen Európában és erejük a szülőföldjükön.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke emlékeztetett, hogy az Európai Unió ugyan létrehozta a polgári kezdeményezések intézményét, ezután azonban elfordult tőle, az eddig benyújtott kezdeményezések közül még egyik sem ért révbe. Az unió a polgárokért jött létre, nem a bürokratákért, ennek a változásnak meg kell történnie, mert ez olyan közös érdekekről és minimumról szól, amely védi az európai emberek érdekeit – tette hozzá Kelemen Hunor.
A felhívást Vincze Loránt és Kelemen Hunor mellett Berényi József, a Magyar Szövetség országos elnökségének tagja, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Orbán Dusán, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke, Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségének tagja, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében működő néppárti frakció alelnöke írta alá.
MTI
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt