Több mint 100 fiatal magyar 56-os menekült a vermonti Saint Michael’s College vendégeként 1957 első felében angol nyelvtanfolyamot végezhetett el. Bodák László, az egyik résztvevő adományozta a fotót a Mikes-program keretében.
Az emigrációban élő magyarok, bármelyik nagy hullámmal és bármilyen okból is hagyták el Magyarországot, mindannyian megküzdöttek azzal a félelmükkel, hogy a gyermekeik, unokáik új otthonhoz való sikeres alkalmazkodása szükségszerűen eredeti kulturális identitásuk végleges elveszítését fogja jelenteni. Vajon hogyan adhatják át nekik a tudást, a tapasztalatot, az ismereteket történelmünkről, a nemzetünkről, az egykori otthonról, és egyáltalán helyettesíthetők-e az igazi közösségek mesékkel, emlékekkel, hagyományokkal, szokásokkal?
Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok és a lelkes, messze élő honfitársaink kitartó munkája hívták életre a világ minden táján a hétvégi magyar iskolákat, magyar bálokat és fesztiválokat, egyesületeket, csoportokat, szövetségeket és közösségeket, hagyományőrző egyleteket, irodalmi köröket, emigrációban született kiadványokat, újságokat, folyóiratokat és rádióadásokat.
Válogatás az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar közösségek eseményeinek dokumentumaiból
Sokan sokat tettek azért, hogy a kapcsolat az anyaországgal, a magyar kultúrával, az anyanyelvvel megmaradjon.
Az öt éve indult Mikes Kelemen Program egyik hozadéka, hogy a dokumentumok gyűjtésével, fogadásával, rendezésével, archiválásával, digitalizálásával, feldolgozásával és továbbosztásával foglalkozók feltehették maguknak a kérdést: mit tudunk mi, Magyarországon élők a távolba szakadt magyar közösségek életéről, mindennapjairól? Eleget tudunk-e?
A hatalmas beérkező anyag minden bizonnyal segíti a tengerentúli magyar emigráció történetének megismerését. Az ismereteket pedig továbbadhatjuk olvasóink, kutatóink és a nagyközönség számára. A kapcsolat immár nem egyoldalú, arra ösztönöz, hogy bátran legyünk kíváncsiak a magyarságunk megőrzését segítő, kultúránkat színesítő, gazdagító jó gyakorlatokra.
Egy-egy történet persze nem helyettesítheti a tapasztalatot, de fogódzót adhat, erősítheti a hovatartozás érzését. Ezért is tartjuk nagy becsben azokat az oral history interjúkat, melyeket a program kutatói három éven keresztül a helyi egyesületek vezetőivel, tagjaival készítettek gyűjtő-, szervezőmunkájuk során. Személyes történelmük kis darabjai közelebb hozzák hozzánk az emigrációban élők ünnepeit és hétköznapjait, örömeit és kétségeit, sikereit és nehézségeit.
Három év alatt a Mikes-program 12 kutatója 261 interjúalannyal beszélgetett, három földrészt, öt országot és több mint 25 várost járva be. Mindazoknak, akikkel interjúk készültek, lehetőségük volt választani, hogy publikussá vagy bizonyos időre zárttá teszik-e rögzített élettörténetüket. Az interjúk legnagyobb része egy egyszerű kutatói nyilatkozat kitöltése után szabadon kutatható az OSZK olvasótermében, vannak azonban egyelőre olyan hangfelvételek, amelyeket a megkérdezettek a távolabbi jövő kutatóinak szántak.
Az OSZK Történeti Interjúk Tára archiválta az interjúkészítők által leadott hanganyagokat, jegyzéket készített, és az Interjútárban kialakított módszer szerint elkezdte ezek feldolgozását. Az alapadatok rögzítése mellett a kutatás elősegítése érdekében tervezzük a teljes Mikes-interjúgyűjtemény szó szerinti leiratának elkészítését is, ami a sok szempontú tematikus keresést is lehetővé teszi. Az interjúk listáját hamarosan az OSZK honlapján tesszük közzé, addig is az érdeklődők számára szívesen nyújtunk felvilágosítást az OSZK Történeti Interjúk Tárában (inform@oszk.hu, interjutar@oszk.hu).
Lukács Bea, a Történeti Interjúk Tára
