Bízom abban, hogy a pozitív trend folytatódik - Külhoni Magyarok
általános Hírek Muravidék

Bízom abban, hogy a pozitív trend folytatódik

A vasárnapi országgyűlési választásokon a szlovéniai magyar választópolgárok a szavazatok 58,32 százalékával ismét Horváth Ferencnek szavaztak egyértelmű bizalmat, aki magyar nemzetiségi képviselőként második mandátumát kezdi meg a ljubljanai parlamentben. Szinte közvetlenül a választások után nyilatkozott lapunknak.

– Először is meg szeretném köszönni minden választópolgárnak, aki elment szavazni. Örülök annak, hogy magasabb volt a részvételi arány – 8 százalékkal –, mint négy évvel ezelőtt, ami elég jelentős növekedés. Természetesen külön köszönöm azoknak, akik vasárnap rám adták a voksukat és a kampányban is végig támogattak. Az eredménnyel elégedett vagyok, hiszen ha megnézem a négy évvel ezelőtti eredményemet, akkor ahhoz képest én is több szavazatot kaptam, ami valahol visszaigazolja számomra, hogy az elmúlt négy esztendőben jól dolgoztam. Ahogy már a kampány során is mondtam, tulajdonképpen ezt a munkát szeretném folytatni. Természetesen most várjuk az Országgyűlés megalakulását, a kormányfő és a kormány kinevezését, és én azt szeretném, hogy a leendő kormányfővel egy hasonló jellegű megállapodás szülessen, mint amilyen az előző két kormányfővel is megszületett. Azt szeretném, hogy azok a programok, amelyek részben már elindultak, részben a kormány nemrég fogadta el őket, de a szerződés még nincs aláírva, mindenképpen megvalósuljanak. Természetesen vannak még új elképzelések is, amelyeket – amennyiben lesz nyitottság a kormányzat részéről – szeretnénk megvalósítani. Továbbra is a térségfejlesztés a prioritás, a gazdaság fejlesztése, új munkahelyek teremtése. Úgy hiszem, ezek a legfontosabb tényezők, plusz a környezetvédelem, az egészségügy, a zöld technológiák, ezeknek kell a Muravidéket a jövőben meghatározniuk.

– A térségfejlesztési kérdéseknél erősebb lehet a vidékünk ereje, hiszen az új mandátumban több képviselő került innen az Országgyűlésbe…   

– Igen, és én ennek nagyon örülök. Örülök annak, hogy Magyar János lendvai polgármester úrnak is sikerült, Horvat Jožefnek is sikerült, sajnálom, hogy Süč Dejannak nem sikerült, hiszen akkor a lendvai egységből négyen lennénk… Valóban nagyon örömteli hír, hogy többen kerültünk be a Muravidékről, de természetesen azt tudni kell, a múltban is úgy szokott működni, hogy volt ugyan a muravidéki képviselők parlamenti klubja, ahol bizonyos kérdésekben meg tudtuk találni a közös hangot, de általában az együttműködést a pártpolitika, tehát a koalíció és az ellenzék szerepköre határozta meg, ha nem kifejezetten térségi kérdésekről volt szó. De az, hogy többen vagyunk, mindenképpen nagyobb lehetőséget ad, mint a múltban, amikor csak négyen voltunk. Ilyenkor azt gondolom, hogy a mindenkori nemzetiségi képviselőnek megvan az az előnye, hogy úgymond pártfüggetlenül tud ezekben a kérdésekben tárgyalni, s bízom abban, hogy az a pozitív trend, ami az elmúlt időszakban elindult, folytatódik.

– A kampány legégetőbb kérdése volt a két funkció – parlamenti képviselő és az MMÖNK elnöke – egyidejű betöltése. A továbbiakban hogyan látja ezt?

– Úgy látom, hogy a kérdés jogilag rendezve van, ahogy végig állítottam is. Szeretném azt, hogy egyszer erről szülessen egy egyértelmű döntés: ezért is indítottam a KPK ellen bírósági eljárást, mert szeretném, hogy a kérdés rendeződjön, tehát tisztázódjon minden értelemben. Megítélésem szerint most sem fér hozzá kétség, hiszen egyetlen törvény nem mondja ki, hogy nem lehet a nemzetiségi országgyűlési képviselő az MMÖNK elnöke. Ha más lenne a szabályozás, tehát hogy a képviselő nem lehetne tagja az adott községi magyar önkormányzatnak, de tagja lehet az adott község tanácsának, az szerintem erősen sértené a nemzetiségi jogokat. Én mindenképpen szeretném ezt a mandátumot végigvinni a helyhatósági választásokig. Az, hogy a helyhatósági választásokon mi fog történni, ebben a pillanatban természetesen nem tudom megmondani, de a kampányban az egyik jelölt felvetette, hogy a választás nem csak egy sima választás lesz, hanem tulajdonképpen egy népszavazás arról is, hogy van-e az összeférhetetlenség, hogy elfogadható-e a mostani helyzet a muravidéki magyar szavazók számára vagy sem. Ha úgy tekintjük, akkor a válasz erre is elég egyértelmű.

Forrás: Nepujsag.net

Kapcsolodó cikkek

  • Aki Szabadkát várossá tette

    Hétfőn Szabadkán felavatták Bíró Károly, a város egykori polgármestere a Radić fivérek utcában lévő egykori otthonának falán lévő emléktábláját.