Címke: muravidék
A Muravidéken stabil a közbiztonság
A Muravidéken 2025-ben a bűncselekmények száma a korábbi évek szintjén mozog, ugyanakkor a kiberbűnözés, az illegális drogok terjedése, valamint az alkoholfogyasztás mértéke egyre nagyobb kihívást jelent – hangzott el Ivančić Damir, a Muraszombati Rendőrkapitányság vezetőjének évértékelő találkozóján.
Szentgotthárdra és Lendvára látogatott Sulyok Tamás államfő
A határmenti kisebbségeknél tett látogatást Szentgotthárdon és Lendván Sulyok Tamás köztársasági elnök és Nataša Pirc Musar szlovén köztársasági elnök pénteken.
Szijjártó Péter: a magyar és a szlovén kormány újabb forrásokat biztosít a határ menti fejlesztésekre
Magyarország és Szlovénia újabb egy-egymillió eurót biztosít a határ menti területek fejlesztésére, ami tovább erősíti a nemzeti közösségeiket identitásuk megőrzésében, ez pedig a két országot is erősíti – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nova Goricában.
Új Petőfi-ösztöndíjas Szlovéniában
Szeptember közepén érkezett a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) és a ljubljanai József Attila Kultúregyesület közösen fogadott új ösztöndíjasa a Petőfi Sándor Program keretében: Gyarmathyné Koleszár Éva pedagógus, aki elsősorban a fiatalabb generációval foglalkozik majd.
Horváth Botka Áron: Ez lesz az első magyar nyelvű szlovén film
Horváth Botka Áron lendvai származású forgatókönyvíró és filmrendező első egész estés filmjét – ami az első magyarul beszélő szlovén film –, az Elveszett éveket idén nyáron forgatták a Vajdaságban. A felnövéstörténetet bemutató road movie – vagyis útifilm – nemcsak érzelmi utazás, hanem egy hosszú, kitartó munka eredménye is. A rendezővel a forgatás körülményeiről, a film személyes vonatkozásairól és a következő lépésekről beszélgettünk.
Elkezdődik a kultúrotthon felújítása is
A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsának ülésére október 2-án került sor a könyvtárban. Az ülésen többek között beszámoltak a könyvtár épületének felújítási munkálatairól, emellett a közeljövőben a Színház- és hangversenyterem is új arculatot kap.
A magyar államalapítás ünnepe Dobronakon
Augusztus 20-a, a magyar államalapítás napja alkalmából a dobronaki magyarság is méltó módon emlékezett Szent István királyra, a magyar nemzet fennmaradását biztosító uralkodóra. A vasárnapi ünnepség helyszíne a Szent Jakab-plébániatemplom és a templomtér volt, ahol szentmisével, a felújított Szent István-szobor megszentelésével és koszorúzással tisztelegtek a több mint ezeréves történelmi esemény előtt.
Szili Katalin: Szent István nemcsak a magyar nemzetnek adott értéket, hanem Európának is
Augusztus 20. a nemzet születésnapja, amely az államalapító Szent Istvánhoz kötődik, akiben egy olyan államférfit, diplomatát és politikust ünnepelhetünk, aki nemcsak a magyar nemzetnek adott értéket, hanem azzal, hogy ezt a nemzetet Európába vezette, tulajdonképpen egész Európának – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szerdán Domonkosfán (Domanjsevci), a muravidéki magyarság központi augusztus 20-i ünnepségén.
A napközis focitáborban Hosszúfaluban
Szenvedélyes játék zajlott a hosszúfalui focipályán lapunk ottjártakor, mindenki a hálóba szeretett volna találni, amiért mindent megtett: cselezett, passzolt, szaladt és csapatban gondolkodott. Július 28-a és augusztus 1-je között került sor a hagyományos napközis focitáborra.
Államtanácsi látogatás a Muravidéken
A Szlovén Államtanács küldöttsége Marko Lotrič elnök vezetésével június 18–19-én munkalátogatást tett a Slovenske gorice térségben, valamint a Muravidéken. A küldöttség tagjai – David Klobasa és Jasmina Opec Vörös államtanácstagok, illetve Monika Kirbiš Rojs, az Államtanács főtitkára – a látogatás során a térség gazdasági és intézményi életébe is betekintést nyertek.
MMÖNK-költségvetés 2025 – egyhangúlag, nagyobb vita nélkül
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Tanácsának júniusi ülésén a muravidéki nemzeti közösség idei költségvetésének első olvasatát tárgyalták meg és fogadták el egyhangúlag. Elfogadták a csúcsszervezet által alapított intézetek 2024-es zárszámadását is.
Az Európa Tanács a magyar nyelvű televíziós műsorok kínálatának bővítését javasolta Szlovéniának
Szlovéniának elegendő műsoridőt kell biztosítania a magyar nyelvű televíziós műsorok sugárzására, és bővítenie szükséges azok kínálatát – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács szerdán.
Az összetartozás lelki és hitbéli közösséget is jelent
A Muravidéken idén Szentlászló adott otthont a nemzeti összetartozás napja központi megemlékezésének június 4-én. A református templom előtti téren felállított rendezvénysátor szinte teljesen megtelt az eseményre érkezőkkel.
Új találkozási pont lesz Pártosfalván
A Marác Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Tanácsa április végi ülésén elfogadta a 2025-ös év pénzügyi és programtervét. A közösség idén összesen 295.630 euróból gazdálkodhat – a község az állami támogatás 95 százalékát utalja át a nemzeti önkormányzat javára.
Diákszemmel a Muravidéken
Április 12-e és 17-e között a debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum turisztika szakos kilencedik osztályos tanulói látogattak a Muravidékre az Erasmus plusz program keretében. Vendéglátójuk a Lendvai Kétnyelvű Középiskola volt.
Nemzetiségi Bizottság: a pénzügyi autonómiáról
A Szlovén Parlament Nemzetiségi Bizottságának harmadik rendkívüli ülésén elsősorban a Koper/Capodistria RTV-központ pénzügyi helyzete állt a középpontban. A sokszor heves vitában a magyar és az olasz RTV-stúdiók, -központok pénzügyi autonómiája is ismét terítékre került.
35. évfordulót ünnepel az MMÖNK
Március 19-án tartotta meg soros ülését a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK). Az ülésen megemlékeztek a magyar ernyőszervezet, az MMÖNK megalakulásának 35. évfordulójáról, hiszen 1990-ben pontosan az ülés napján lépett hatályba a megalapításáról szóló határozat.
Új elnök a Petőfi Sándor ME élén
Március 21-én tartotta meg éves közgyűlését a dobronaki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a helyi kultúrotthonban. Az eseményen – az előző lemondása miatt – új vezetőséget választottak, az egyesület élére Toplak Rudolf került.
Nacsa Lőrinc: Magyarország és Szlovénia hasonló elveket vall az őshonos nemzeti kisebbségekről való gondoskodásban
Magyarország és Szlovénia hasonló elveket vall az őshonos nemzeti kisebbségekről való gondoskodásban, és az elmúlt 30 évben sok ügyben dolgozott közösen azért is, hogy Európában az őshonos nemzeti kisebbségek jogai, a nemzeti kisebbségekhez tartozó emberek biztonsága, valamint az együttélési forma biztosítva legyen – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára csütörtökön a kelet-szlovéniai Muraszombatban (Murska Sobota), az Együttélés Háza rendezvénytermének ünnepélyes átadásán.
A kultúrák keveredésének különlegessége
A szlovén kultúra napja előestéjén, február 7-én szervezték meg Dobronakon a kultúranapi ünnepséget.
A kétnyelvűség nyitott kérdései a pártosfalvi óvodában
A pártosfalvi óvodában, amely a Moravske Toplice-i Óvodák egyedüli kétnyelvű egysége, már több mint négy hónapja fennáll a kétnyelvűség, konkrétan a magyar nyelv biztosításával kapcsolatos bizonytalanság a szakemberváltás miatt. A jelenlegi helyzetkép: az óvoda január elejétől új óvónőt kapott, aki nem beszéli a magyar nyelvet.
Orban Dušan: Ne dolgozzunk egymás ellen
Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Tanácsának elnöke az elnöki mandátum nagyjából felénél tart. Az elnökkel az aktuális helyzetről, az örökölt projektek helyzetéről, sikerekről, kudarcokról, a jövőről is beszélgettünk.
Horváth Ferenc: Erősítse a közösség az egységét
Horváth Ferenc magyar nemzetiségi parlamenti képviselő hétfőn délelőtt a lendvai Bánffy Központban tartotta sajtótájékoztatóját, amelyen a közelmúlt, illetve a jövő aktuális kérdéseiről szólt a sajtó nagy számban egybegyűlt képviselőinek.
Külön státuszt kapott az önkéntes tűzoltóság
Az önkéntes tűzoltóság a tűzvédelemmel, vagyis a tűzesetek megelőzésével és oltásával, a természeti, közúti és egyéb szerencsétlenségek elhárításával foglalkozó társadalmi tevékenység, amelyet a szlovén állam november elején a szellemi kulturális örökség nyilvántartásába helyezett.
Soltész Miklós: a legkisebb településen élők is ugyanolyan fontosak a kormány számára, mint a nagyvárosiak
Az ország legkisebb településein élők is ugyanolyan fontosak a magyar kormány számára, mint amennyire a nagyvárosban élők – hangoztatta szombaton a rábavidéki szlovének lakta Orfaluban a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki a helyi szlovén tájház szomszédságában felépült turisztikai létesítményt adott át.
Szilágyi Péter: a magyar kultúra itthon van a Muravidéken
A muravidéki Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (MNMI) a magyar kultúra megőrzésére, gyarapítására jött létre, működése, programjai és általános üzenete a magyar kultúra megtartására, ünneplésére hív – fogalmazott a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken a szlovéniai Lendván.
Szili Katalin: az 1956-os forradalom nemzetközi hatása is jelentős volt
Az 1956-os forradalom nemcsak a 20. századi magyar történelem kiemelkedő eseménye, nemzetközi hatása is jelentős volt – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó kedden az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, a muravidéki Lendván.
Megoldást keresnek a Mintagazdaság életben tartására
Ahogy erről már több ízben beszámoltunk, az MMÖNK egyik legnagyobb projektje, a Muravidéki Mintagazdaság létrehozásának és finanszírozásának projektje komoly veszélybe került. A nemrég ülésező kisebbségi vegyes bizottság tárcaközi egyeztetést kezdeményezett az ügy megoldása érdekében, és ez lapzártánk után, a hét második felében minden bizonnyal meg is történt.
Az Államtanács is az összeférhetőség mellett
Az Államtanács Államigazgatási Bizottságának 26. ülésen a múlt héten egyhangúlag megszavazták az országgyűlési képviselői törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Küzdelem a jövőért
Nagy kérdés lesz a közeljövőben a Muravidéki Mintagazdaság további finanszírozása: a Mezőgazdasági Minisztérium elutasította a projekt támogatását 2025-ben, ami jelenleg azt jelenti, hogy a bánutai tangazdaságnak az idei év végéig van pénzügyi fedezete a működéshez.
Nem volt elég szavazat a költségvetés elfogadásához
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) Tanácsának hétfői rendkívüli ülésén ismét napirenden volt a közösség 2024-es költségvetése, viszont a nyolc támogató szavazat nem volt elegendő a dokumentum elfogadásához. A közösség szeptember 30-ig ideiglenes költségvetéssel működik. Döntő többséggel viszont elfogadták a hosszúfalui Diákszálló szabályzatát és árjegyzékét.
Potápi Árpád János: család nélkül nincs nemzet
Család nélkül nincs nemzet, ezért a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családokat meg tudjuk erősíteni Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt – mondta Potápi Árpád János szerdán a Muravidéken, a Csente Óvoda ünnepélyes átadásán.
Zenei tábor Lendván
A Muravidéken teljesen újnak számító Willems-módszeren alapuló zenei tábor zajlott augusztus 7-e és 9-e között Lendván, a KKSZ helyiségeiben. A háromnapos tábor programja a hallás-, ritmus- és improvizációs érzék fejlesztésére épült.
Ténylegesen elindulhat a MURABA program
A múlt héten a szlovén kormány egymillió euró támogatást hagyott jóvá a Muravidék–Rábavidék fejlesztési program idei projektjeire. Indulhat tehát a program, amely elvileg öt éven keresztül éves szinten 5–5 millió eurót biztosít a szlovén–magyar határtérségnek.
Megjelent a Magyarul a családban pályázat
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) honlapján július 11-én megjelent a Magyarul a családban című családtámogatási program pályázati felhívása a 2024/2025-ös tanévre. A beadási határidő szeptember 5. Az MMÖNK a támogatást a szülő által fizetett teljes kedvezményes óvodai díjra nyújtja.
Muravidéki magyarok a parlamentben
Nem kisebb presztízsű helyen, mint a szlovén országgyűlés nagy üléstermének előterében nyílt meg a „Muravidéki magyarok” című kiállítás március 20-án.
A muravidéki magyarsággal találkozott Novák Katalin
A Muravidékre látogatott kedden Novák Katalin köztársasági elnök, hogy a szlovéniai magyar közösséggel találkozzon. A muravidéki látogatásra a magyar államfőhöz csatlakozott Natasa Pirc Musar szlovén elnök is. A látogatás zárásaként a két államfő moderált beszélgetésen vett részt a felújított dobronaki kulturális központban. A témák között a nemzeti kisebbségek helyzete, a dubaji COP28 klímacsúcs témái és Novák Katalin ott elmondott beszéde is szerepelt.
Diákszállót adott át Potápi Árpád János a Muravidéken
A magyar kormány támogatásából épített diákszállót adott át Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára ünnepélyes keretek között pénteken a muravidéki Hosszúfaluban, Szlovéniában.
Kalmár Ferenc: a mai magyar nemzetpolitika elve szerint minden magyar számít
A mai magyar, 2010 utáni nemzetpolitikát az az elv vezérli, hogy minden magyar számít, függetlenül attól, hogy a világ mely részén él – hangsúlyozta Kalmár Ferenc miniszteri különmegbízott vasárnap Lendván, a muravidéki magyarság augusztus 20-i ünnepségén.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség helikopterei is segítenek Szlovéniában
A honvédelmi miniszter szlovén kollégájával, Marjan Sareccel folytatott egyeztetését követően bejelentette, hogy a Magyar Honvédség helikopterei indulnak Szlovéniába a mentési munkálatok támogatására.
Hivatalosan is megszületett a megállapodás
Robert Golob kormányfő, valamint a magyar és az olasz nemzeti közösség országgyűlési képviselői, Horváth Ferenc és Felice Žiža május 25-én megállapodás aláírásával hitelesítették az együttműködést a kormány és a két őshonos nemzeti közösség között.
Szili Katalin: a kortárs magyar művészet a nemzeti önazonosság építőköve is
A kortárs magyar művészet nemcsak a kultúra, hanem a nemzeti önazonosság építőköve is – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a muravidéki Lendván, ahol pénteken megnyitotta Szabó Ottó kassai grafikus és festőművész Adj király, katonát! című kiállítását a Bánffy Galériában.
Kibontakozó ifjúsági együttműködés
„Együtt a szlovén–magyar határokon túl” címmel szerveztek kétnapos nemzetközi találkozót Lendván a Szlovén Diákszervezet, az Egyetemisták Szervezete és a magyarországi Nemzeti Ifjúsági Tanács, illetve annak komáromi képviselői.
Sikeres 12 éves időszakot zár Horváth Ferenc
Az MMÖNK több mint 100 projektet valósított meg. 300 ezerről több mint 2 millió eurós összegű lett a költségvetése, hatról 23-ra nőtt az alkalmazottak száma. Ezekről és még több eredményről számolt be Horváth Ferenc leköszönő elnök.
Megalakult az új összetételű Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa
Megalakult az új összetételű Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa (MMÖNKT) hétfőn Lendván, a szervezet székhelyén. A szlovéniai magyarság kisebbségi önkormányzati szervének elnökévé Orban Dusan korábbi alelnököt választották meg.
Magyar János Lendva Község régi-új polgármestere
Nemzetiségileg vegyesen lakott muravidéki községek között csak Lendván került sor a polgármester-választás második körére. A december 4-i második körben Lendva Községben a szavazópolgárok 40,56 százaléka élt választási jogával. A leadott szavazatok alapján 55,21 százalékkal Magyar János (SDS), az SDS és az NSi pártok közös jelöltje lesz Lendva Község polgármestere, míg ellenjelöltje, Koncut Ivan az SD jelöltjeként 44,79 százalék kapott.
Új magyar intézményt adott át Potápi Árpád János a Muravidéken
A magyar kormány támogatásából épített, új intézményt adott át Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára ünnepélyes keretek között kedden a muravidéki Radamoson, Szlovéniában.
Novák Szlovéniában: nem a béke és az igazság áll egymással szemben, hanem a béke és a háború
Novák Katalin magyar és Borut Pahor szlovén köztársasági elnök pénteken sajtótájékoztatót tartott Ljubljanában egy plenáris megbeszélést követően. A sajtótájékoztatón a magyar államfő kiemelte: nem a béke és az igazság áll egymással szemben, hanem a béke és a háború.
„Minden szavazatot megbecsülünk”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter április 29-én látogatott Lendvára, ahol a muravidéki magyarság vezetőivel, valamint Lendva Község polgármesterével találkozott. A magyar külügyi tárca vezetője Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnökével tartott közös sajtótájékoztatót.
Bízom abban, hogy a pozitív trend folytatódik
A vasárnapi országgyűlési választásokon a szlovéniai magyar választópolgárok a szavazatok 58,32 százalékával ismét Horváth Ferencnek szavaztak egyértelmű bizalmat, aki magyar nemzetiségi képviselőként második mandátumát kezdi meg a ljubljanai parlamentben. Szinte közvetlenül a választások után nyilatkozott lapunknak.