Kövér László fogadta a szlovén parlament határon túli szlovénekért felelős bizottságának delegációját - Külhoni Magyarok
általános Hírek Magyarország Muravidék

Kövér László fogadta a szlovén parlament határon túli szlovénekért felelős bizottságának delegációját

Kövér László házelnök fogadta a szlovén parlament határon túli szlovénekért felelős bizottságának Suzana Lep Simenko elnök vezette delegációját az Országházban csütörtökön – közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.

A találkozón Kövér László úgy fogalmazott: jó látni, hogy más ország parlamentje is fontosnak tarja a határon túli őshonos nemzeti közösségeit. A magyarországi szlovének és a szlovéniai magyarok jóléte, jó közérzete, hosszú távú gyarapodásuk feltételeinek biztosítása, valamint nemzeti önazonosságukhoz való joguk érvényesülésének elősegítése az országok és a térség jövőjének egyaránt záloga.

Az egymással és anyaországaikkal is kiterjedt kapcsolatrendszert ápoló muravidéki magyar és Rába-vidéki szlovén közösségek kiemelt figyelmet érdemelnek és kapnak, mindkét állam jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy boldogulásuk biztosított legyen – idézték a közleményben Kövér Lászlót.

Suzana Lep Simenko úgy fogalmazott, hogy Magyarország és Szlovénia példát mutat a gondoskodással az őshonos nemzeti közösségekről.

A szlovén parlamenti küldöttség a találkozó előtt meglátogatta a Rába-vidéki magyarországi szlovén közösség intézményeit, megbeszélést folytatott a magyarországi nemzetiségek bizottságával és a nemzeti összetartozás bizottságával, valamint találkozott Kissné Köles Erika magyarországi szlovén nemzetiségi szószólóval – olvasható a közleményben.

MTI

Kapcsolodó cikkek