Mezőgazdasági aktualitásokról és az idei évre vonatkozó pályázati lehetőségekről tájékoztatták a Vajdasági Magyar Szövetség mezőgazdasági szakpolitikusai a csókai gazdákat. A rendezvénynek a helyi Gazdakör adott otthont.
Csókán folytatódott a Vajdasági Magyar Szövetség mezőgazdasági szakpolitikusainak tájékoztató körútja csütörtök este. A Csóka községbeli gazdák az ágazat aktualitásairól és a pályázati lehetőségekről informálódtak. A termelők emellett minden esetben számíthatnak a helyi falugazdász iroda, valamint az önkormányzat segítségére is – emelte ki Balázs Ferenc, Csóka Község Tanácsának mezőgazdasággal megbízott tagja.
„Minden mezőgazdasági fórum nagyon fontos a községbeli mezőgazdasági termelők számára, és immár hagyománnyá vált, hogy az év elején a VMSZ mezőgazdasági szakpolitikusai körbejárják településeinket és tájékoztatják a termelők a lehetőségekről, a támogatásokról, a kiírandó pályázatokkal kapcsolatban.”
A tartományi mezőgazdasági titkárság április végéig a tervek szerint 25 pályázati kiírást fog megjelentetni. Az öntözőberendezések és -rendszerek vásárlására nyújtott támogatás idén 80 millió dinárral emelkedik, így összesen 450 millió dináros keretösszeggel tudják segíteni a gazdákat az aszály elleni küzdelemben. Emellett a tenyészállatok beszerzésére vonatkozó keretösszeg 100 millió dinárral növekszik, így 250 millió dinárral tudják támogatni az állattenyésztőket.
Tóth Zoltán, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes: „Nagyon fontos, hogy közvetlenül találkozzunk a gazdákkal és elmondjuk mindazon lehetőségeket, amelyekre az idén számíthatnak, hogy időben tudjanak tervezni és, hogy első kézből hallják a tartományi és a köztársasági támogatásokra vonatkozó fontos információkat. Ugyanakkor beszélgetni fogunk az időszerű mezőgazdasági témákról is.”
A mezőgazdasági szakpolitikusok mindenkit arra biztatnak, hogy éljenek a pályázati lehetőségekkel, legyen szó akár tartományi, vagy köztársasági támogatásról.
Juhász Attila, mezőgazdasági államtitkár: „Mindenképp a területalapú, a 18000 dinár per hektáros támogatás és az idén meg lesz hirdetve, ugye tavaly 10 ezret fizettünk, idén pedig közel 17000 dináros vetőmag után járó támogatás lesz. Természetesen ugye a direkt kifizetéseken belül az állattenyésztésben kifizetésre kerülő direkt támogatások. A második csoportját pedig talán a vissza nem térítendő támogatások képezik. Ebben az esetben a gépekre, berendezésekre, valamint kapcsolható eszközökre szánt támogatás. Talán ez a két csoport, amelyre a legnagyobb az érdeklődés a gazdák irányából.”
Juhász Attila kiemelte, hogy ezeken a rendezvényeken a gazdák saját észrevételeiket is megoszthatják az előadókkal és egymással is, ezzel is elősegítve a hatékonyabb együttműködést.
Forrás: Pannon RTV