Bővül a bácskossuthfalvi Tarka Virág kézimunkacsoport - Külhoni Magyarok
általános Hírek Vajdaság

Bővül a bácskossuthfalvi Tarka Virág kézimunkacsoport

A cél a fiatalok bevonása a hagyományőrzésbe. A bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ Tarka Virág kézimunkacsoportjába nemrégiben 11 új kislány érkezett. A csoport célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek a hagyományos kézimunkázás mesterségével. Az új növendékek különféle kézműves technikákat tanulhatnak, mint például a hímzés és a horgolás.

Lelkesen dolgoznak a szorgos kis kezek azon, hogy elsajátíthassák a kézimunkázás művészetét. Az új tagok néhány hete csatlakoztak a csoporthoz. Elsősorban a hímzés fortélyait sajátíthatják el, de más kézműves technikákkal is megismerkedhetnek.

Gáspár Kamilla, tag, Tarka Virág kézimunkacsoport, Bácskossuthfalva: „Jelenleg egy tárolót hímzek, virágos mintával. Tetszik, mert nagyon leköt, és kikapcsol, meg egyébként is nagyon szeretek kézimunkázni.”

Banjac Aleksandra eleinte a hímzés alapjait tanulta meg, de idővel inkább a horgolást választotta. Inspirációját otthonról merítette, hiszen édesanyja sokat hímzett, és így jött az ötlet, hogy ő is szívesen részt venne a szakkörben. „Horgolok most éppen, de hímeztem is eddig. Azért választottam a horgolást, mert eddig nekem nagyon érdekesen néztek ki, ahogy horgoltak ilyen kis állatokat vagy valamit, és akkor most elkezdtem láncfűzéssel, ami most nekem való, és aztán elkezdek majd mintákat is horgolni.”

A Tarka Virág kézimunkacsoport tagjai örömmel fogadták a kislányok érkezését. A vezetőjük bízik abban, hogy a fiatalok lelkesedése új lendületet ad a közösségnek. Először a hímzéstechnika legegyszerűbb öltéseit tanítják meg nekik, mint amilyen a szálöltés és a laposöltés. A gyermekek már érdeklődnek a kunhímzés elsajátítása iránt is, amely már bonyolultabb, ezért ezt később kezdik el megtanulni, a könnyebb motívumokkal.

Torok Márta, vezető, Tarka Virág kézimunkacsoport, Bácskossuthfalva: „A használati tárgyakban gondolkozunk először is. Talán kisebb motívumokat tudnak rá hímezni, és hamarabb van egy kész termékük, aminek örülhetnek, hogy ezt ők saját maguk készítették el. Itt gondolok ilyen mobiltartók, kulcstartók és ilyen apróbb használati tárgyak. Most legelőször is ilyen egyszerűbb színes motívumokat varrunk, amik nem igazán köthetők egyik tájegységhez sem, viszont őnekik nagyon jó, hogy ráérezzenek a hímzés szeretetére.”

A bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ keretében működő Tarka Virág kézimunkacsoport a hímzés és különböző kézműves technikák elsajátítására ösztönzi a jelentkezőket. A kezdeményezés az előző év végen egy iskolai foglalkozásból indult, ahol három kislány is kedvet kapott a hímzéshez. A nagy érdeklődésre való tekintettel a művelődési központ felhívást tett közzé, amelyre később 11 kislány jelentkezett.

Tímár Gabriella, elnök, Ady Endre Művelődési Központ, Bácskossuthfalva: „Tehát mi mindig úgy gondoljuk, hogy nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni az utánpótlás nevelésére, hiszen bebizonyosodott pár szakosztályunk kapcsán, ahol ez a régebbiek folyamán sem igazán sikeresen tudott megtörténni, meg is szűntek egyik másik szakosztályunk emiatt sajnos. Tehát ugyanúgy, mint a néptáncnál, igyekszünk időről időre egy-egy újabb óvodás csoportot indítani, úgy próbálunk most a kézművességnél is a gyerekek körében is, hiszen a fonalgrafikai táborba már sokakat elcsaltunk, nyilván, itt a jelenlevő 11 kislány közül is vannak olyanok, akik már évek óta visszatérnek ebbe a fonalgrafikai táborba, tehát a tűvel nem most ismerkednek először, de nagyon szépen dolgoznak, tehát nagyon pontosan tudnak varrni már így elsőre is, és reméljük, hogy lesz bennük kellő kitartás is.”

A foglalkozások heti szinten zajlanak szerdánként délután a bácskossuthfalvi művelődési házban. A csoport szeretettel vár minden érdeklődőt, aki szeretne többet megtudni a kézimunkázásról, vagy akár csatlakozni hozzájuk. Céljuk, hogy minél jobban népszerűsítsék a kézművességet, mint egy kreatív és pihentető időtöltést.

Forrás: Pannon RTV

Kapcsolodó cikkek