Az Európai Tanács úgy határozott, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával – jelentette be a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke csütörtökön.
Charles Michel a közösségi oldalán közzétett üzenetében közölte: a csütörtökön megkezdődött, kétnaposra tervezett brüsszeli uniós csúcstalálkozón részt vevő tagállami vezetők tagjelölt státuszt adtak Georgiának.
Közölte továbbá, hogy az Európai Unió tárgyalásokat kezd Bosznia-Hercegovinával, amint az ország eléri a tagsághoz szükséges kritériumok teljesítésének szükséges szintjét.
Tájékoztatása szerint a tagországok állami-, illetve kormányfői felkérték az Európai Bizottságot, hogy márciusig készítsen jelentést arról, hogy miként értékeli Bosznia-Hercegovina kritériumoknak való megfelelését a döntés meghozatala érdekében.
„A döntés a remény egyértelmű jele Ukrajna népe és az európai kontinens számára” – tette hozzá.
Charles Michel az Európai Tanács épületében rövid nyilatkozatot adott uniós újságíróknak, amelyben a tanácsi elnök történelmi pillanatnak nevezte a döntés – ami szavai szerint – az Európai Unió hitelességét és erejét mutatja.
„A döntés megszületett, megkezdjük a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával” – fogalmazott.
Hangsúlyozta továbbá, a döntés rendkívül erős politikai üzenetet hordoz az unió támogatásáról, és megmutatja az ukrajnaiaknak, hogy az Európai Unió az oldalukon áll.
A tagállami vezetőket tömörítő Európai Tanács elnöke továbbá közölte, a csúcsértekezlet most a hosszútávú uniós költségvetés felülvizsgálatának vitájával folytatódik, amelynek hangsúlyos pontja lesz az Ukrajnának négyéves időtartamra szánt 50 milliárd eurós támogatás. Michel reményét fejezte ki, hogy a tagállamok egyhangúlag támogatják majd az Ukrajna pénzügyi támogatásáról szóló döntést.
A tagállami vezetők később Ukrajna és a bővítés témakörében zárónyilatkozatot adtak ki, amelyben hangsúlyozták: a bővítés geostratégiai befektetés a békébe, a biztonságba, a stabilitásba és a jólétbe. Motorja az európai állampolgárok gazdasági és társadalmi feltételei javításának, az országok közötti egyenlőtlenségek csökkentésének, és elő kell mozdítania az unió alapját képező értékeket.
Leszögezték: az unóba igyekvő partnereknek fokozniuk kell reformtörekvéseiket, különösen a jogállamiság területén, összhangban a csatlakozási folyamat érdemeken alapuló természetével és az EU segítségével.
A Nyugat-Balkán uniós perspektívájával kapcsolatban azt írták, az Európai Tanács megerősíti elkötelezettségét a régió országainak uniós kilátásai mellett, és a csatlakozási folyamat felgyorsítását sürgeti. Észak-Macedóniával összefüggésben közölték: az Európai Unió készen áll arra, hogy befejezze az országgal folytatott csatlakozási tárgyalások nyitó szakaszát, amint végrehajtja az alkotmánymódosításokra vonatkozó kötelezettségvállalását.
„Az Európai Tanács továbbra is elkötelezett amellett, hogy a bővítési folyamat során visszafordítható és érdemeken alapuló módon előmozdítsa az Európai Unió és a régió közötti fokozatos integrációt – fogalmaztak.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban az Európai Tanács közölte: ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnának időben, kiszámítható és fenntartható módon katonai támogatást nyújtson. Kijelentették: fel kell gyorsítani a rakéták és lőszerek szállítását, és további légvédelmi rendszert kell biztosítani az országnak.
Ukrajna létfontosságú infrastruktúrája elleni folyamatos orosz támadások ismeretében az Európai Unió és tagállamai fokozni fogják a humanitárius segítségnyújtást, valamint az energiaágazat ellenálló képességének biztosítását célzó támogatást – írták.
Kijelentették: Oroszországot és vezetését felelősségre kell vonni a háborúért és a nemzetközi jog szerinti egyéb súlyos bűncselekményekért, valamint a háború által okozott károkért. Az Európai Unió eltökélt szándéka, hogy gyengítse Oroszország háborús képességeit, többek között szankcióinak további megerősítésével, azok teljes és hatékony végrehajtásával, valamint kijátszásuk megakadályozásával – írták.
Az Európai Unió továbbra is támogatja Moldovát és Georgiát azon kihívások kezelésében, amelyekkel Oroszország Ukrajna elleni háborúja következtében szembesülniük kell – tették hozzá.
MTI
Fotó: John Thys / AFP