Felújított zsinagógát adott át Potápi Árpád János Zentán - Külhoni Magyarok
általános Hírek Vajdaság

Felújított zsinagógát adott át Potápi Árpád János Zentán

A zsidó nép története már egészen korán összeforrott a magyar nép történetével, és „ha mindazt a kincset kivennénk a magyarság kultúrtörténetéből, amelyet a magyarországi zsidóságnak köszönhetünk, akkor a magyar kultúra is láthatóan sokkal kevesebb lenne” – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára pénteken Zentán, a felújított kiszsinagóga épületének ünnepélyes átadásán.

„Amikor a zsidóságról beszélünk, akkor nem csak zsidókról beszélünk, nemcsak izraelitákról beszélünk, hanem magyarságról is beszélünk, hiszen a zsidó nép története már a korai évszázadokban összefüggött, és szinte egybeforrott a magyarságéval” – magyarázta az államtitkár. Potápi Árpád János arra emlékeztetett, hogy a korai középkorban a magyarság története elképzelhetetlen lett volna a zsidók nélkül, de – magyarázata szerint – később, a 18. századtól kezdve egészen a 20. század közepéig is olyan kultúrtörténeti kincset köszönhetett Magyarország az ott élő zsidóknak, hogy anélkül a magyar kultúra sokkal kevesebb lenne. A zsidóság „nemcsak életét és vérét áldozta a Magyarországért a 19. és 20. század háborúiban”, hanem jelentősen hozzájárult Magyarország gazdasági és kulturális fejlődéséhez – húzta alá a politikus.

Zenta, 2023. május 12.
Potápi Árpád János, a Miniszerelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a felújított kiszsinagóga átadásán Zentán 2023. május 12-én.
MTI/Rosta Tibor

A zentai úgynevezett kiszsinagóga 1928-ban épült, és a szefárd zsidók imahelye volt. 1944-ig 1500-2000 zsidó élt a városban, a II. világháborús deportálások után viszont csak néhány százan tértek vissza. Potápi Árpád János arra is rámutatott, hogy a tragédia német parancsra történt, de a magyar közigazgatás hajtotta végre, amiért az utóbbi harminc évben a magyarok már többször is bocsánatot kértek, és azt a zsidóság el is fogadta.

Mint mondta, a magyar kormány minden megtesz az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében, Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, és szeretnék, hogy a felnövekvő generációk minél többet tudjanak a zsidóság történetéről és kultúrájáról, de a holokausztról is, „hiszen ami 1944-ben történt, az nem csak a zsidókkal történt meg, hanem velünk magyarokkal és szerbekkel is, illetve az együtt élő népekkel”. Ezért Magyarország kormánya a zsidó kulturális hagyatékot is ápolni és felújítani szeretné, de nem csak Magyarországon, hanem szerte a Kárpát-medencében. Ennek a szándéknak megfelelően újították fel korábban a szabadkai zsinagógát is.

A zentai zsinagógának ma már inkább kulturális rendeltetése van, de arra is lehetőséget kínál, hogy felekezeti célokat is ellásson – hangsúlyozta. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár leszögezte, hogy a magyar kormány számára „mindenki, aki magyarnak vallja magát, aki magyarnak érzi magát, az fontos, és nem mondunk le róla”. Hozzátette, a magyar kormány azt is fontosnak tartja, hogy támogatást nyújtson a magyarokkal együtt élő nemzetiségeknek, illetve azoknak a közösségeknek, amelyek a magyar nemzet kultúrájához hozzátartoznak.

A zentai zsinagóga felújítása a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a támogatásával valósult meg.

MTI

Kapcsolodó cikkek