Pszichoszociális támogatást nyújtó gyermektereket hoznak létre Kárpátalja több településén – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) a Facebookon. A „Tvij” („Tiéd”) nevet viselő központok célja, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a gyerekeknek, akik közvetlenül vagy közvetve érintettek a háború okozta traumákban.
A program keretében négy helyszínen – Ungváron, Perecsenyben, Munkácson és Beregszászban – nyílnak meg ezek a terek. A kezdeményezés az EBESZ és Ukrajna Nemzeti Szociális Szolgálata közötti együttműködés eredményeként valósul meg.
A központok létrehozásáról szóló megbeszélésen részt vett Jurij Huzinec, a kárpátaljai OVA helyettes vezetője. Beszédében kiemelte:
– Ez a projekt rendkívül időszerű régiónk számára. Kárpátalján jelenleg rengeteg belső-ukrajnai menekült gyermek él, viszont a helyi gyerekek is érzik a háború hatásait, és számukra is szükség van pszichoszociális támogatásra.
A megyei vezetés minden szinten támogatja a program megvalósítását.
Forrás: Kárpátalja.ma