Ahol a gyerekek kedvükre festhettek, gyurmázhattak, rajzolhattak. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) Horváth Anna beregszászi képzőművész emlékére idén is alkotó- és kézműves hetet szervezett. A programra azokat a gyerekeket várták, akiket érdekel a korongozás, az agyaggal való munka, az alkotás, a kézműveskedés. Minden nap más képzőművészt hívtak meg, akitől a fiatalok elleshették az alkotás minden apró részletét.
A rendezvényeket Beregszászban, a Horváth Anna múzeum és alkotóház udvarán tartották, a foglalkozásokat Kutasi Csaba, Homoki Gábor, Gogola Zoltán, Cserniga Gyula, Markó Veronika, Matl Péter és Román Elina művészek tartotta. Kutasi Csaba festőművész minden nap jelen volt, őt kértük meg, értékelje a hetet, szerinte miért van szükség az ilyen és hasonló alkalmakra, milyen pluszt ad ez a gyerekeknek. – A Horváth Anna alkotóhetet harmadik alkalommal szerveztük meg. A hét minden napján mindig más alkotó foglalkozott a gyerekekkel, a közös munka nagyszerű volt, és bátran mondhatjuk, hogy Kárpátalja nagyjai jöttek el, hogy tanítsák az alkotni vágyó gyerekeket – jegyezte meg Kutasi Csaba. – Mivel minden nap itt voltam, megtapasztaltam, hogy a gyerekeknek változatosságra volt szükségük, ezért a grafikától, a festészettől az agyagozáson át mindent kipróbáltunk.
Azért is volt ez fontos, mert az idén sokkal fiatalabbak jöttek, mint a korábbi években. Míg tavaly és azelőtt a tizenéves, tinédzser korosztály is jelen volt, most inkább kisiskolások (7-9 évesek) gyűltek össze, akiknek sokkal nehezebb lekötni a figyelmét, mint például egy 15 évesnek. De megoldottuk, igyekeztünk az ő szintjükön oktatni, több szünetet tartottunk, hiszen nem bírtak ki egyszerre másfél órás foglalkozást.
– Mit tanulhattak önöktől a gyerekek az egy hét alatt?
– Idén különböző műfajokat, képzőművészeti ágakat vettünk alapul. Beszéltünk a szobrászatról, a grafikáról, a festészetről, iparművészetről, a kárpátaljai festőkről, festőiskolákról. Minden foglalkozást elméleti beszélgetés előzött meg, a gyakorlati foglalkozásokon különböző technikákkal csendéleteket, tájképeket, portrékat készítettek a gyerkőcök.
Mi a hét utolsó napján látogattunk a helyszínre, amikor egy egészen más művészeti ággal ismerkedhettek meg a résztvevők, mégpedig az agyagozással. Erre Matl Péter és Román Elina tanította a kis nebulókat.
– Minden gyerek fejlődésének jót tesz, ha képzőművészettel foglalkozik, rajzol, szobrászkodik, vagy kerámiát készít. Manapság ugyanis sajnos a gyerekek többsége virtuális világban él, nagyon kevesen tudnak valamit a saját kezükkel elkészíteni, ezért ebből a szempontból is fontos ez a kézműves találkozó. Én kisméretű virágcserepeket készítettem a gyerekekkel agyagból, ami nagyban fejleszti a kézügyességüket, és nagy erőfeszítés sem kell ahhoz, hogy nagyszerű dolgok, figurák szülessenek. Azzal tettem érdekesebbé a foglalkozást, hogy a kaspók állatfigurákat ábrázoltak, volt, aki kiscicás, volt, aki kutyás vagy nyuszis virágtartót formázott – magyarázta Román Elina, aki Horváth Annát is méltatta. – Az is fontos, hogy a gyerekek megtudják, ki volt Horváth Anna, megismerkedjenek a munkásságával, az életével, alkotásaival – tette hozzá az Ungvári Művészeti Iskola tanára.
Matl Péter Munkácsy-díjas szobrász szintén szívügyének tartja, hogy minden évben részt vegyen a kézműves találkozón.
– Mindig azzal szoktam példálózni, hogy a nagyapámnak sok ideje volt rám, az édesapámnak már kevesebb, nekem apukámra még kevesebb. Sajnos mindez arra mutat, hogy jó úton halad a digitalizáció afelé, hogy legyőzzön minket, de az ilyen események mindig lehetőséget teremtenek arra, hogy egy kicsit az igazi művészethez, kreativitáshoz vigyük közelebb a felnövekvő nemzedéket – fogalmazott Matl Péter.
– Miket készítettek? – érdeklődtünk a szobrásztól.
– Szó szerint mindent. Egyenként odajöttek hozzám, és bejelentették, mit szeretnének. Volt, aki bernáthegyi kutyust, volt, aki pókot, cicát és még sokáig lehetne sorolni az elképzeléseket. Minden gyermek úgy készítette el ezeket a figurákat, ahogy tudta.
Amikor készen voltak, örültek neki, és ezt az örömet nekünk is átadták. Örömjátéknak is nevezhetném, mert nem az volt a cél, hogy remekművek szülessenek, hanem az, hogy együtt legyünk, dolgozzunk, kreatívak legyünk és szeressük egymást.
Köztudott, hogy Matl Péter is Horváth Anna tanítványa volt, a művész pedig mindmáig nagy tisztelettel és szeretettel emlékszik vissza a keramikusra. – Már felnőtt voltam, amikor elkezdtem tanulni tőle, de az évtizedek alatt generációk nőttek fel a keze alatt. Anna néni rendkívül élvezte, hogy a tanítványai milyen energikusak és kreatívak, mindig hangsúlyozta, hogy ő tanul a gyerekektől, és nem a gyerekek tőle. S mindeközben a legegyszerűbb dolgokra tanította meg őket. Az ujjára rátekerte az agyagot, fejecskét és kezeket csinált, és már kész is volt egy baba. Ilyen egyszerűséggel tanított ő, és mi is ilyen egyszerűséggel igyekszünk átadni a tudásunkat a felnövekvő nemzedéknek, hiszen ha nincs utánpótlás, akkor annak sincs semmi értelme, amit mi most csinálunk. És ezek közül a gyerekek közül ha csak néhányan választják ezt a szakmát, bátran kijelenthetjük, hogy megérte – zárta szavait a szobrász.
KISZó
