Kormányalakítási megbízást kapott Zoran Milanovic horvát államfőtől pénteken Andrej Plenkovic eddigi ügyvivő miniszterelnök, az április 17-ei parlamenti választásokon relatív többséget szerző, jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelötje – jelentette a horvát sajtó.
Plenkovic az X-en azt írta: 78 parlamenti képviselő aláírását gyűjtötte össze a kormányalakításhoz. „Engem bíztak meg a horvát kormány megalakításával. A harmadik ciklusban is folytatjuk a munkát az előrejutás érdekében” – fogalmazott a politikus. A horvát központi választási bizottság által, teljes feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a kormányzó HDZ a diaszpóra három képviselőjével együtt 61, a Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította Igazság Folyói nevű választási koalíció pedig 42 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban.
A harmadik legtöbb mandátum a vukovári Ivan Penava polgármester vezette Haza Mozgalomnak (DP) jutott: ők 14 képviselői helyre tettek szert. Átlépte még az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt a szintén jobboldali Híd (Most)11 mandátummal, a fővárost vezető Képesek Vagyunk Rá! (Mozemo!) baloldali-zöld szövetség 10 mandátummal, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális párt és a Független Északi Platform 2-2 mandátummal, valamint a Fokus/Köztársaság párt egy mandátummal. A nemzeti kisebbségeknek biztosított nyolc képviselői hely közül hármat a szerb, egyet a magyar, egyet az olasz, egyet pedig a cseh és szlovák kisebbség közös képviselője tölt be, az összes többi nemzetiséget ketten képviselik az új összetételű parlamentben.
A HDZ a DP-vel lépett koalícióra, amellyel együtt 73 képviselője van a 151 fős parlamentben. Utóbbi párt két megválasztott képviselője nem adta aláírását a HDZ-vezette kormány megalakulásához. A helyi sajtó jelentése szerint a kétpárti koalíciót aláírásával támogatta még Vesna Vucemilovic, a Híd listáján megválasztott képviselő – aki időközben lemondott minden tisztségéről a pártban -, valamint négy kisebbségi képviselő is. Az államfő még a múlt héten kijelentette: nem fog konzultációkat tartani a kormányalakításról, annak ad mandátumot, aki fel tudja mutatni a szükséges 76 támogatói aláírást.
Plenkovic pénteken nyújtotta át a dokumentumot az államfőnek az elnöki hivatalban, a találkozó mindössze tíz percig tartott. Sem ő, sem az elnök nem nyilatkozott a sajtónak az esemény után. A kijelölt miniszterelnöknek harminc nap áll rendelkezésére, hogy kormányt alakítson. A horvát államfő május 16-ára hívta össze a parlament alakuló ülését.
MTI
Borítókép: Andrej Plenkovic hivatalos Facebook-oldala