Exkluzív interjút adott a Pannon RTV-nek a magyar Országgyűlés elnöke.
Kövér László ismertette, kétévente tartanak nyugat-balkáni, illetve délkelet-európai házelnöki találkozót, ahol a szerb parlament elnöke mellett a vajdasági parlament elnöke is megjelenik. A két ország között 2021 óta létezik egy együttműködési megállapodás is, továbbá a szakbizottságaik is rendszeresen találkoznak.
„Természetes dolog, hogy itt, Közép-Európában a magyar Országgyűlés elsősorban a szomszédokkal próbál meg szorosabb viszonyt ápolni. De hogyha a szomszédokat sorra veszem, akkor azt hiszem, hogy a Szerbiában fennálló parlamenti-diplomáciai kapcsolataink az első helyen vannak. Hadd ne menjek sorba az összes szomszédunkon, és ne kelljen elmagyaráznom, hogy melyikkel miért nem vagyunk olyan jó viszonyban, mint a szerb parlamenttel. Nyilván ez nem elsősorban a szerb és a magyar parlament érdeme, hanem talán onnan datálódik, hogy még annak idején Sólyom László és Tadić elnök úr idejében, ha jól emlékszem, akkor indult el a megbékélési folyamat, és aztán mindkét országban a politikusok éreztek magukban annyi felelősséget és bátorságot, hogy ezt a folyamatot továbbvigyék, és ma eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag, nem csak, hogy soha nem volt olyan jó viszony Magyarország és Szerbia között mint amilyen most, hanem azt hiszem, még Európán belül is példaértékű az, amit mi ketten együtt csinálunk.”
A magyar házelnökkel készült teljes interjút ma este láthatják hírháttérműsorunkban, a Közügyekben.
Forrás: Pannon RTV