Megalakult az új tartományi kormány - Külhoni Magyarok
általános Hírek Vajdaság

Megalakult az új tartományi kormány

Maja Gojkovićot választották tartományi kormányfőnek, aki Igor Mirovićot váltja a tisztségben.

Az újonnan megválasztott tartományi kormányelnök expozéjában elmondta, hogy kabinetje munkáját a következő négyéves mandátumban egyrészt a megkezdett beruházások folytatása, másrészt új nagyberuházások elindítása határozza majd meg.

Maja Gojković elmondta, a befektetések elsősorban a közlekedési és kommunális infrastruktúra fejlesztését érintik majd, de környezetvédelmi, oktatási, művelődési, szociális védelmi projektek is megvalósulnak. Gojković szerint a tartomány a fejlődés egyik motorját jelenti majd a köztársasági hatalmi szinttel és más szintekkel együttműködve. „Ez minden bizonnyal az összes infrastrukturális projekt folytatása és befejezése, amelyet az előző Vajdasági Autonóm Tartományi Kormány elkezdett, így ez egyfajta folytonosság az infrastrukturális projektek terén, valamint természetesen az együttműködés és közös munka a Szerb Köztársaság kormányával a projektek megvalósításában, amelyeket bemutattak a nagy nemzeti tervben, azaz a 2027-es évre vonatkozó tervekben.”

Az ellenzéki pártok bojkottálták az ülést arra hivatkozva, hogy nem kapták meg időben a kellő dokumentációt a titkárságok élére kerülő személyekről. Milica Tomić, tartományi parlamenti képviselő, Szerb Népi Mozgalom – Ökológiai Felkelés: „Egyetlen személy, egyetlen párt túszai vagyunk, amely annyira elveszett már abban, hogy mit is csinál, és merre tart, hogy a személyes belső pártviszályok miatt máig nem kaptunk választ arra, hogy kik lesznek a legfontosabb pozíciókban Vajdaság Autonóm Tartomány kormányában.”

Dmitar Stanišić, az Aleksandar Vučić – Vajdaság nem állhat meg frakcióvezetője kijelentette, hogy az ellenzék alaptalanul érvelt, és nem lát problémát a folyamatban: „Ebben az intézményben vannak írásban rögzített szabályok a munkarendben, de vannak olyan munkamódszertani szabályok is, amelyek nem írásosak, hanem egyszerűen beépültek ennek a háznak a működésébe. Ami a mai ülés formális részleteinek a kifogásolását illeti, úgy vélem, az nem megalapozott, és ebben az értelemben nem látok semmilyen problémát.”

Bagi Boján, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi frakcióvezetője elmondta, hogy szerinte a jelenlegi titkárok a kormányelnökkel együtt egy olyan opció, amely az elkövetkező időben minden tartományban élő embernek jobb körülményeket tud teremteni: „Támogatni fogjuk a kormányt, mert megvan a legitimitása ahhoz, hogy támogassuk, és nem csak azért, hogy támogassuk, hanem azért is, hogy részt vegyünk a munkájában. Valójában a 2023. december 17-i választásokon nyert legitimitást, ahol 64 ezer ember voksolt a Vajdasági Magyar Szövetség politikája mellett.”

Civilizációs lépés, hogy nyolc évtized után tölti be egy hölgy a tartományi kormányelnök szerepét, emelte ki Juhász Bálint. A Tartományi Képviselőház elnöke hozzátette, fontos elemeket tartalmaz Maja Gojković programja: „Azt gondolom, minden vajdasági ember prioritásaival, a vajdasági magyar emberek prioritásaival is egyezik, úgy az infrastruktúra fejlesztése, fontos projekteket említett, úgy az életszínvonal növelése, a foglalkoztatottság növelése, de akár a környezetvédelem, egy környezeti szempontból hatékony és egészséges Vajdaság, minden vajdasági polgár számára, azt gondolom, hogy fontos.”

A leendő tartományi titkárok között helyet kapott egy VMSZ-es politikus is. Ótott Róbert tölti be az oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár szerepét, és egyúttal a tartományi kormány alelnökének is kinevezték.

Forrás: PannonRTV

Kapcsolodó cikkek