Nemzetben gondolkodva, egymásban megerősödve - Külhoni Magyarok
általános Események Hírek Vajdaság

Nemzetben gondolkodva, egymásban megerősödve

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, országgyűlési képviselő volt a Vajdasági Magyar Szövetség Topolyán megtartott lakossági fórumának a vendége, aki a sajtónak tett nyilatkozatában kifejtette, szerinte az a legfontosabb, hogy a vajdasági magyarok büszkén vállalják hovatartozásukat, a közösségük erős életerőt tükröz.

Továbbá határozottan megfogalmazták a céljaikat, és ehhez igazodva a Prosperitati Alapítvány pályázati rendszerén keresztül képesek voltak előrelépést tenni az életminőségük javulása érdekében, mint ahogy számos cég is tudott előre lépni ilyen módon. – Rendkívüli történelmi idők tanúi vagyunk, és nem mindegy, hogy milyen erők vezetik az országainkat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akkor lehetünk sikeresek, ha a mi saját, magyar utunkat járjuk, nem behódolva az árhullámoknak. Az elmúlt években a határon túli közösségeinkkel összefogva jelentős eredményeket értünk el, és ezért is van tétje mindkét országban a választásoknak – mondta Hollik István, aki összehasonlítva más határon túli közösségek eredményeivel, hatalmas sikernek nevezte azt az utat, amit Pásztor István és a VMSZ csapata elért a vajdasági magyarság gazdasági felemelésében.

Pásztor István kiemelte, a szavazók többsége tisztában van a szerbiai és a magyarországi választások fontosságával, és a közösségünk jövőjére kiható végeredmény tétjével. Azzal, hogy mi történhet, ha olyanok kezébe kerül a hatalom, akiknek semmit vagy nyűgöt jelent a közösségünk, vagy ha azok folytathatják a munkát, akik támogatásunkra törekszenek a felemelkedésünk érdekében.

– A VMSZ topolyai csapata az egyik legpozitívabb, leginkább megújulni képes csapat, ezért is, meg a topolyai történések okán is jó ide érkezni, együtt gondolkodni. Őszintén remélem, hogy mi, délvidékiek, vagyis a Vajdaságban, a Horvátországban és a Szlovéniában élő magyar állampolgárságú szavazók egy mandátumot eredményezünk majd a FIDESZ-KDNP-nek. Ebben a pillanatban a mi jövőnk záloga, hogy a szerb és a magyar kormány között kiegyensúlyozott, egymást támogató együttműködés létezzen. Nem azt mondom, hogy minden történelmi konfliktust feledjünk el, de az a fontos, hogy végigbeszéltük, és új alapokra helyeztük a jövőt. Ez pedig óriási eredmény, ami a VMSZ közvetítésével jöhetett létre. Április 3-án a tét, hogy ezt a cselekedni képes légkört megtartsuk. Az én tapasztalatom az, hogy Vučić elnök úr, amit megígért, azt eddig mindig teljesítette is felém. Ezt pedig az ország korábbi vezetőiről nem feltétlenül mondhatom el – hangsúlyozta egyebek mellett Pásztor István.

A rendezvényen jelen levő vendégek továbbá meghallgathatták még a Fidesz európai parlamenti képviselője, Deli Andor gondolatait, felszólalt Fremond Árpád parlamenti képviselő, a VMSZ községi szervezetének elnöke, és Szatmári Adrián polgármester is. Tomik Nimród, a VMSZ topolyai helyi szervezetének elnöke köszönetet mondott azoknak az aktivistáknak, akiknek a közreműködésével rekordidő alatt sikerült összegyűjteni a választásokon indulók jelöltlistájára az aláírásokat. Mint ahogy az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek számára a VMSZ és a Caritas közreműködésével lebonyolított gyűjtés közreműködőit is üdvözölte. Elmondta, hogy Topolyán 186 egyén és szervezet adakozott.

Forrás: Magyar Szó

Kapcsolodó cikkek