Európában is példamutató a kisebbségi jogok kölcsönös magyarországi és horvátországi biztosítása, s ebben nagy szerepe van a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottságnak is – közölte a tárca tájékoztatása szerint szerdán Kalmár Ferenc, a testület magyar társelnöke.
A Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri különmegbízott a testület budapesti ülését követő sajtótájékoztatón Európában is példamutató, jó gyakorlatként hivatkozott a kisebbségi jogok kölcsönös magyarországi és horvátországi biztosítására.
Nagy eredménynek nevezte a Pécsi Horvát Színház működését, amelyhez hasonló intézmény csak egy másik van a világon Horvátország határain kívül. Illetve kitért az ugyancsak pécsi Horvát Ház létrehozására, és arra is, hogy a horvátországi Eszéken működő Magyar Oktatási és Művelődési Központnak ötven fős kollégiumot építettek. Hozzátette: a mostani ülésen is napirenden volt a magyarországi és horvátországi oktatási intézmények további fejlesztése.
Kalmár Ferenc hangsúlyozta, hogy mindkét kormány nagy figyelmet fordít a szülőföld megtartó erejének biztosítására, hogy a nemzeti kisebbségek tagjai ne hagyják el az érintett területeket, ezért bizonyos gazdasági programok is indultak. Ennek kapcsán pedig üdvözölte az infrastrukturális kapcsolatok fejlesztését, így a Pécs-Pélmonostor-Eszék vasúti kapcsolat megteremtését és a folyamatban lévő autópálya-összeköttetést.
A miniszteri különmegbízott végezetül a megoldásra váró ügyeket is érintette, például az idén 90 éves, zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör székházának elhelyezési problémáit. Valamint tudatta, hogy tárgyaltak egy jövőbeli projektről is, amelynek keretében méltó emlékhelyet állítanának Árpád-házi Szent Margitnak annak születési helyén, a Splittől nem messze lévő Klisszában.
Kalmár Ferenc nemrég a kisebbségi vegyes bizottságban végzett eredményes munkájáért a Horvát Köztársaság Háromfonat érdemrendjét vehette át.
MTI