A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) „tűzben és vérben keletkezett”, olyan háborús időkben, amilyenekben most is él a magyarság egy része – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szombaton Eszéken, a szervezet fennállásának 30. évfordulóján rendezett ünnepségen.
Sok mindennel lehet példázni a HMDK sikerét – mondta az államtitkár, rámutatva, hogy önmagában a 30 éves működés már egy jelzés arra, hogy valamit jól csináltak, valamit jól csinálnak, hiszen ezen idő alatt folyamatos erősödés volt látható. Gratulált a HMDK-nak a május 7-i kisebbségi önkormányzati választásokon elért eredményéhez, továbbá általában a horvátországi politikai életben betöltött szerepéhez és a horvátországi magyarok közösségében végzett sokoldalú munkájához.
Örömét fejezte ki amiatt, hogy ezekhez sok esetben Magyarország kormánya is segítséget nyújtott. „A magyar nemzetpolitika sikere a nemzeti összetartozás megerősítésében van. Ehhez a sikerhez elengedhetetlen volt az, hogy a helyi magyarsággal hathatós együttműködést tudjunk kialakítani” – fogalmazott. Kiemelte: a HMDK reményt adott és ad a horvátországi magyarságnak a megmaradásra, sőt a fejlődésre is. „Önök olyan közösséget hoztak létre az elmúlt emberöltőben, amely nemcsak az egyetemes magyarságot, hanem Horvátországot is gazdagítja” – mutatott rá. Mint mondta, ez az összhang kulcsfontosságú, hiszen erre épült és erre épül a rendezett nemzetiségi státusz.
Úgy vélte: a magyarság mindenhol erre vágyik a Kárpát-medencében, de sajnos vannak olyan területek, ahol más irányúak a folyamatok. „Jól látjuk azt, hogy Ukrajnában 2015 óta a jogfosztottságot kell megélniük a helyi közösségeknek. Magyarország kormánya részéről kiállunk minden nemzetrészünk mellett” – húzta alá. Az államtitkár leszögezte: Magyarország a béke pártján áll, nem akar háborút Európában, a Kárpát-medencében. „Hiszen az elmúlt évszázadban, amikor háború volt, abban mindig mi húztuk a rövidebbet” – mondta Potápi János Árpád, hozzátéve, hogy ezért szorgalmazzák a mielőbbi fegyverszünetet, a mielőbbi békekötést, „mert csak ez lehet a jövő itt Európában”.
Jankovics Róbert, a HMDK elnöke beszédében emlékeztetett: két merénylet volt a horvátországi magyarság ellen az elmúlt 30 évben. Az első merénylet a honvédő háborúban, 1991 és 1997 között történt, ez majdnem megsemmisítette a közösséget. A második merényletet 2002 és 2010 között a magyar balliberális kormány követte el a határon túl rekedt nemzetrészek ellen, mostoha hozzáállásával és megosztással – jelentette ki a HMDK elnöke. „E két merénylet után, ebben a 30 évben a HMDK gyökerei oly mélyre, oly erősre nőttek, hogy minket már senki és semmi sem tud a kijelölt útról eltéríteni” – fogalmazott.
Az egyik legfontosabb vívmányként az említette, hogy egyesítették közösséget. „Húsz év megosztottság után a horvátországi magyarság között nincs már széthúzás” – húzta alá. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke felszólalásában elmondta: a HMDK az ő számára mérce és példa, mert az bizonyítja, hogy nem a lelkek száma az, amely meghatároz egy közösséget, hanem a „lelkek nagysága”.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azt mondta: csak a szervezett magyarság képes arra, hogy megmaradjon és fejlődjön. Kiemelte: soha nem gondolta volna, hogy a kárpátaljai magyarok egyszer olyan helyzetbe kerülnek, mint amilyenbe a horvátországi magyarok kerültek. „De az önök példája az mutatja, hogy a nehéz időket leküzdve meg lehet tartani a magyarságot szülőföldjén” – fogalmazott.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a határon túli magyarságnak közös a sorsa, közösek a céljai, és az elmúlt 30 év összekötötte őket. „Mindegy, milyen messze vagyunk egymástól, ahhoz, hogy igazunknak érvényt tudjunk szerezni, partnerekre van szükségünk” – mondta, hozzáfűzve, hogy az anyaország támogatásával könnyebb a hídszerep betöltése, és ezt meg kell becsülnie a többségi és a kisebbségi nemzetnek is. Davor Filopovic horvát gazdasági miniszter kormánya nevében gratulált a HMDK fennállásának 30. évfordulójához. Mint mondta: Zágráb aktívan támogatta a horvátországi magyarokat az elmúlt években, csaknem 19 millió eurót nyújtott a magyar szervezetek intézményi épületeinek felújítására, és további egymillió eurót a kis- és középvállalkozásoknak. „Csak együtt tudjuk építeni a jövőt” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy sokkal többet és sokkal jobban kell dolgozni, hogy Horvátországot kívánatos hellyé tegyék az élethez és a munkához.
A rendezvényen a felszólalók mellett több magyaroroszági, horvátországi és más határon túli vezető és politikus is részt vett, valamint a HMDK kultúregyesületeinek és alapszervezeteinek küldöttei, horvát és magyar intézmények vezetői.
MTI