Fontos, hogy egységesen gondolkozzunk szinte minden kérdésben, ami a magyarságot érinti – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiuméban (Rijeka), a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal című tanácskozáson, amelyen valamennyi külhoni magyar párt vezetője részt vett.
Az MTI-nek nyilatkozva az államtitkár kiemelte: nagyon mozgalmas időszak áll mögöttük, hiszen az elmúlt évben több választást is tartottak minden régióban. Hozzátette ugyanakkor: vannak még olyan megmérettetések, amelyekre fel kell készülni, itt megemlítette a romániai elnökválasztás, amelyet a parlamenti választások követnek majd. „Ezeknek a megbeszéléseknek a célja az, hogy lássák az emberek, hogy mi nemcsak a politikában szoktunk megnyilvánulni és egymás mellett üldögélni különböző fórumokon, hanem egymással baráti kapcsolatokat is ápolunk, valamint igenis odafigyelünk egymásra, barátként nyilvánulunk meg egymás felé” – fogalmazott az államtitkár.
Úgy vélte: bár a határok szétszakították a magyarságot, a politikai intézményrendszernek az erejét mindig erősíteni kell annak érdekében, hogy egységben tudjanak gondolkodni, egymást tudják erősíteni bármelyik régióban vagy utódállamban éljenek. Rámutatott: egy ilyen kerekasztal tárgyaláson sokkal nyíltabban tudnak fogalmazni, és egymás sikereiből, hibáiból okulva, tudnak segíteni azoknak a kollégáknak, azokban a térségekben, ahol nem olyan erős az összefogás, és amelyeknek emiatt kárát látják.
Egy ilyen találkozót úgyis fel lehet fogni, mint egy mentorprogramot, ahol vannak mentorok és mentoráltak, és azok, akik már 20-25 éve a közéletben tevékenykednek, tudnak segíteni azoknak, akiknek nincs ennyi tapasztalatuk – húzta alá. Jelezte, hogy szó volt az ukrajnai háborúról is, ami szavai szerint sajnos mindenre rányomja a bélyegét, de nem ez volt a fő téma. A fórumon leszögezték, hogy szolidaritást vállalnak a kárpátaljai magyarokkal.
Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke elmondta: rendkívül fontos nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésnek voltak a házigazdái, amelyet immár harmadik éve rendeznek meg. Kiemelte: a Fiumei Fórum elsődleges feladata az aktuális nemzetpolitikai prioritások szűkkörű áttekintése a nemzetpolitikai államtitkárság vezetői és a külhoni magyar pártok vezetői között, egyben a következő időszak komoly politikai kihívásainak az elemzése és az esetleges közös fellépés megbeszélése. A HMDK az előző években rendkívüli sikereket ért el a horvátországi magyarság érdekeinek szolgálatában, és ezt szeretnénk folytatni a következő időszakban is – tette hozzá Jankovics.
A HMDK Tengermellék-Fennsík Megyei Szervezete székházában megrendezett kerekasztal beszélgetésen valamennyi külhoni magyar párt vezetője részt vett: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és Orban Dusan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke. Továbbá a nemzetpolitikai államtitkárság azon munkatársai, akik az említett vezetőkkel nap mint nap tartják a kapcsolatot.
MTI