Szijjártó: Magyarország és Szerbia összekapaszkodása is hozzájárult a válságok sikeres kezeléséhez - Külhoni Magyarok
általános Hírek Vajdaság

Szijjártó: Magyarország és Szerbia összekapaszkodása is hozzájárult a válságok sikeres kezeléséhez

Az elmúlt évek nehézségei közepette igen sokat jelentett Magyarország és Szerbia összekapaszkodása, ez olyan erőt adott a két országnak, amely lehetővé tette a krízisek másoknál eredményesebb kezelését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a szerbiai Adán.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Tosmasine Kft. fejlesztésének átadásán arról számolt be, hogy 8,5 ezer négyzetméteres új üzem épült a termelés hatékonyságának javítása céljából, és így a vállalat az új eszközökkel innovatív technológiákat, modern szerszámgépeket tud majd biztosítani fémmegmunkáló cégek számára.

A beruházás értéke 105 millió forint, amelyhez a magyar kormány 42 millió forint támogatást nyújtott – tájékoztatott.

Beszédében érintette az elmúlt évek válságait, amelyek nehéz helyzetbe hozták a politika és a gazdaság szereplőit egyaránt. Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy ilyen időkben a nemzeti és a szomszédi összekapaszkodás is aranyat ér.

„Magyarország és Szerbia összekapaszkodása és az ehhez szükséges, vajdasági magyarok által jelentett kapocs olyan erőt adott és ad is Szerbia és Magyarország számára, amelynek nyomán mi, magyarok és szerbek a többieknél jobban, eredményesebben tudjuk kezelni az életünket meghatározó válságokat” – hangsúlyozta.

Kitért az elmúlt évek példátlan és korábban elképzelhetetlen közös fejlesztéseire is, például a Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztésére, valamint arra, hogy a 2010-es kormányváltást követően viszonylag rövid időn belül négy új határátkelőhelyet adtak át a két ország között.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az utóbbi időszak a Magyarország és Szerbia közötti szolidaritásról szólt, amely még a legmélyebb krízisek közepén sem szenvedett csorbát. „Mert konjunktúrában, prosperálás közben, békeidőben könnyű együttműködni. Kérdés, hogy az együttműködés megmarad-e a válságban is, amikor mindenki a saját fennmaradásáért küzd” – mutatott rá.

Erre pedig példaként hozta fel, hogy a koronavírus-járvány idején védekezéshez szükséges eszközökkel segítették egymást, az energetikai válság alatt pedig megnőtt a jelentősége annak, hogy hazánk szinte már a teljes földgázimportját a szomszédos országon keresztül szerzi be, Szerbia pedig Magyarországon tárolja a gáztartaléka egy jelentős részét.

A miniszter üdvözölte az olyan bizalmi alap létrejöttét a két ország között, amelyre alapozva a magyar kormány szerbiai beruházások finanszírozásába kezdhetett, ez pedig szintén hozzájárult ahhoz, hogy a valaha volt legjobb kapcsolat van ma Magyarország és Szerbia között.

Kiemelte: eddig 14 263 vajdasági vállalkozás összesen 80 milliárd forintnyi támogatást kapott, és ennek nyomán mintegy 170 milliárd forintnyi beruházás jött létre.

„És ez mindenkinek jó. Jó a magyarságnak, mert megerősödik, és ezáltal megmarad. Jó nekünk, az anyaországnak, mert a mi külpolitikánk szíve közepe a nemzetpolitika. És jó Szerbiának is, mert a munkahelyek itt jönnek létre, a fejlesztés itt jön létre, az adóbevételt az itteni költségvetés szedi be” – összegzett.

MTI

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Kapcsolodó cikkek