Szijjártó Péter: megegyezés született a magyar segítséggel újjáépülő horvátországi iskola ügyében - Külhoni Magyarok
általános Hírek Horvátország

Szijjártó Péter: megegyezés született a magyar segítséggel újjáépülő horvátországi iskola ügyében

Megállapodás született a magyar és a horvát kormány között arról, hogy az áfa befizetéséhez szükséges összeget, mintegy 1,6 milliárd forintot a horvát kormány biztosítja a Petrinjai Általános iskola 8 milliárd forintos magyar segítséggel megvalósuló újjáépítéséhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

„Ma telefonon egyeztettem Branko Baciccsal, Horvátország építésügyi miniszterével, akinek személyes szerepvállalása – Jankovics Róbert magyar nemzetiségi képviselőéhez hasonlóan – nélkülözhetetlen volt az ügy rendezése során. Megállapodásunk alapján tehát nincs akadálya az építkezés folytatásának, így a húsz tantermes iskola, valamint a hozzá tartozó tornacsarnok még az idén el is tud készülni” – olvasható a bejegyzésben.

Emlékeztetett arra: a 2020-ban Horvátországot sújtó földrengést követően szomszédos országként Magyarország az elsők között ajánlotta fel a segítségét a minél gyorsabb helyreállítás érdekében. A magyar kormány mellett a Mol és más, Horvátországban befektető magyar vállalatok, valamint egyházi és civil szervezetek is rögtön szomszédunk segítségére siettek.

A segítségnyújtás keretében a magyar kormány vállalta, hogy a megsemmisült Petrinjai Általános Iskola helyett új iskolát épít, melyre több mint 8 milliárd forintos adományt ajánlottak fel.

Ugyanakkor komoly problémaként merült fel, hogy az újjáépítésnél még az áfát is ki kellett volna fizeti. A kérdést hosszú ideig nem sikerült rendezni, azonban a kitartó tárgyalások eredményre vezettek – közölte a közösségi oldalon a magyar diplomácia vezetője.

MTI

Kapcsolodó cikkek