Új játszóteret adtak át Zentán - Külhoni Magyarok
általános Hírek Vajdaság

Új játszóteret adtak át Zentán

Szerdán a játszótéren egy facsemete elültetésével Gál Tünde, a helybeli Biospringer Srbija igazgatónője és Burány Hajnalka, Zenta Község polgármestere felavatta az Ohridi utca sarkán kialakított játszóteret.

A francia Lesaffre cég zentai leányvállalatának igazgatónője hírportálunknak elmondta, hogy a munkálatok támogatásával cégük központi küldetését valósították meg lokális szinten.

– Támogatásaink mindig a szegénység csökkentésére, a környezetvédelemre, illetve az oktatás fejlesztésére irányulnak – mutatott rá az igazgatónő. Elmondta, hogy a játszótér építését a zentai vállalat dolgozói kezdeményezték, akik közül többen részt is vettek a munkálatokban. Az élesztőgyártással foglalkozó üzem 15 munkatársát vonták be a kivitelezésbe.

Burány Hajnalka, Zenta polgármestere elmondta, hogy egy példás együttműködés eredményeként adták át az igazgatónővel ezt az európai szabályoknak is megfelelő játszóteret, és nagy örömet jelentett számára, hogy a zentai önkormányzat segítségével, támogatásával sikerült ezt az új közösségi teret létrehozni.

– A közösségi összefogás szimbólumaként kell tekinteni erre a játszótérre ܺ– jegyezte meg a községi elöljáró és hozzáfűzte, hogy az idei terveik között szerepel a város központjában lévő játszótér felújítása is.

Forrás: Vajma.info

Kapcsolodó cikkek

  • Rákos Péterre emlékeztek Kassán

    Emlékkonferenciát tartottak Rákos Péter irodalmár, hungarológus, tudós, műfordító, egyetemi oktató, humanista születésének 100. évfordulója alkalmából szülővárosában, Kassán.