Ünnepélyesen felavatták a turulszobor helyére került ukrán címert a munkácsi várban - Külhoni Magyarok
általános Hírek Kárpátalja

Ünnepélyesen felavatták a turulszobor helyére került ukrán címert a munkácsi várban

Hivatalosan is felavatták a Turul-emlékmű talapzatán elhelyezett ukrán címert a munkácsi várban. A háromágú szigonyt ünnepélyes keretek között adták át kedden, amiről Andrij Baloga, Munkács polgármestere számolt be – írja a karpatalja.ma.

A politikus megjegyzi, hogy az ukrán nemzeti jelképet az ország védőinek tiszteletére állíttatták. Ukrajna egységesebb, mint valaha. Az ukránok csak erősödnek, és harcolni fognak a végsőkig, a győzelemig – osztotta meg gondolatait Andrij Baloga.

A Munkácsi Városi Tanács 2022. október 13-án fogadta el a Turul-emlékmű eltávolításáról, az ukrán címer kihelyezéséről szóló határozatot. A turulmadarat még aznap, a döntést követő pár órán belül eltávolították. Mint ismert a turulszobor eltávolítása ellen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, a Külgazdasági És Külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti ügyvivőjét az eset miatt.

Pákh Imre New Yorkban élő munkácsi származású üzletember, az emlékmű tulajdonosa hiába ajánlott kompromisszumos megoldást a munkácsi városvezetésének.

„Amit én próbáltam felajánlani, az az lett volna, de szerintem ez már nem aktuális, hogy visszaállítjuk a turulmadarat, és én saját költségemen felállítom nekik az ukrán trizibot, az ukrán címert a munkácsi várban, csak egy másik helyen. Felháborító, hogy az eredeti turulmadaras obeliszkre rakták a trizubot, hiszen tudomásom szerint az még mindig az én tulajdonomat képezi. Úgyhogy most bírósághoz fogunk fordulni. Hogy mi lesz a turulmadár sorsa? Biztos vagyok, hogy előbb-utóbb vissza fog szállni a munkácsi várra, csak persze nem tudom, hogy mikor. De, ezen komolyan fogunk dolgozni” – mondta Pákh Imre New York-i üzletember.

A Munkács egyik jelképének számító, 1896-ban állított szobrot először 1924-ben, a csehszlovák megszállás idején bontották le, később hasonlóan jártak el a második világháború után a szovjetek. Az emlékművet 2008-ban avatták újra.

Forrás: Hirado.hu

Kapcsolodó cikkek