Zelenszkij megígérte: nagyobb sebességre kapcsolják a mozgósítást Ukrajnában - Külhoni Magyarok
általános Hírek Kárpátalja

Zelenszkij megígérte: nagyobb sebességre kapcsolják a mozgósítást Ukrajnában

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő bejelentette, hogy hadserege a mozgósítás felerősítését kéri tőle. Az országból közben folyamatosan próbálnak meg kijutni a hadköteles korú férfiak. Aki nem tud elszökni, az a legjobb esetben bujkál, az utcáról ugyanis egész egyszerűen elrabolnák az egyenruhások.

 

Ukrajna függetlenné válásának harminckettedik évfordulója előtt egy nappal, újságírói kérdésre válaszolva, jelentette be Zelenszkij, hogy:

„Őszinte leszek. A hadsereg azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy biztosítsam a lehetőséget a nagyobb mozgósításra. Ennyit mondhatok!”

A mozgósítás eddig is hatalmas méreteket öltött, erről korábbi cikkeinkben mi is beszámoltunk már. Akiket elkapnak, azok egy rövid kiképzést követően, többnyire gyorsan a fronton találják magukat. A sorozók bandákban járják a különböző településeket és lecsapnak minden 18 és 60 közötti potenciális katonajelöltre. Addig sem nekik kell a frontra menniük.

De nem kímélték azt a férfit sem, aki még a forgalmas főúton is átszaladt a sorozó tisztek elől a dél-kelet ukrajnai Dnyipróban. Az egyenruhások utánamentek, megrángatták, a túlerővel szemben pedig esélye sem volt a menekülésre.

Meneküljetek míg tudtok! 

A több mint egymillió feliratkozóval rendelkező Legitimnij (vagyis legitim) nevű ukrán elemző Telegram-csatorna azt írja a mozgósítással kapcsolatos elemzésében:

„Meneküljetek, míg tudtok…”

„Minden úgy történik, ahogy megjósoltuk. A hatalom lassan adagolja a híreket, melyek azt a tervet demonstrálják, melynek célja új katonákkal feltölteni a sereget az ellentámadás hatalmas vesztségei miatt. Mindent becsomagoltak egy korrupcióellenes ügybe (razziák a hadkiegészítőknél – a szerk.), de mindenki érti, hogy Zelenszkij és a környezete a (hadseregben – a szerk.) nem készül legyőzni a korrupciót. Ugyanis már rég az élére állt annak.

Az erőszakszervek sajtóközleményeket adtak ki a többszáz házkutatásról a hadkiegészítőknél, és a katonai orvosi bizottságoknál. A rendőrség több mint tízezer orvosi kartont foglalt le, melyekről azt feltételezik, hogy hamisak stb. (sokan megvásárolták a katonai felmentést – a szerk.).

A rendőrség azt ígéri, hogy jogi útra tereli nemcsak a csinovnyikok, az orvosok, de még a mozgósítást elkerülő személyeket is, akik ilyen felmentési igazolásokhoz jutottak.

A fő hangsúly azonban azon van, hogy felelősségre akarják vonni azokat, akik elkerülnék a sorozást. Pont úgy, ahogy az elején megjósoltuk.

Katonából ugyanis nincs elég, mindenkit be fognak rántani, aki megvásárolta a szabadságát. Kezdik majd az egyszerű munkással, akinek nincs befolyásos kapcsolatrendszere, és, akik az utolsó megtakarításukat adták oda azért, hogy ne kerüljenek a frontra.

Amennyiben még nem menekültek el, akkor csak várjanak nyugodtan, ezek hamarosan elmennek magukért is, hogy elvigyék önöket a „pokolba”, az aknamezőkre…” − zárja elemzését a Legitimnij.

A hadkiegészítőknél végzett razziák után több helyen derült ki, hogy egyes tisztek tízezer dollárért árulták a felmentési dokumentumokat. Az üzlet maffiaszerűen működött, hiszen egymástól távol lévő megyék, különböző hadkiegészítői ugyanekkora összegért kínálták a szabadságot jelentő papírokat.

A Rezident nevű, szintén egymilliós feliratkozással rendelkező ellenzéki Telegram-csatorna azt írja, hogy információik szerint a vezérkar arra kéri az Elnöki Irodát, hogy kezdjék el mozgósítani az ukránokat már 20 éves koruktól. Azzal, hogy 27-ről, a 25 éves kor betöltéséig csökkentették a sorkatonai szolgálati kötelezettséget, nem sikerült a toborzóirodáknak feltöltenie a tartalékos állományt. Mindeközben pedig a háború elhúzódik, ami a vezérkartól gyors tartalékos feltöltést igényel.

Kis pénzért kis szabadság, nagy pénzért nagy szabadság jár

A felmentési bizniszhez egyre többen csatlakoznak. Míg az elmegyógyintézetek másfélezer dollárért állítottak ki alkalmatlanságot igazoló papírokat, addig, az embercsempészek 4-7 ezer dollárért már át is viszik kuncsaftjaikat az EU-s határokon.

A legtöbbet azonban a hadkiegészítők munkatársai keresnek, hiszen náluk 10 ezer dollárba kerül a szabadságot jelentő fehér papír.

Utóbbiakat Ukrajnában már csak úgy emlegetik, mint az új kasztot, akiknek mindent szabad, és, akik hihetetlen gazdagságra tettek szert az emberek megsarcolásával az elmúlt másfél évben. Még a sima behívókat osztogató, sorozó közlegény is több ezer dollárt keres egy nap alatt: egy át nem vett „povesztka” ára átlagosan 500 dollár. Köztudott, hogy amennyiben az említett csinovnyikok jól osztanak fel a megfelelő helyekre, úgy a napokban történt látszatellenőrzéseken kívül, egy hajuk szála sem fog meggörbülni.

Mindaddig, míg van kiket elküldeni a frontra, addig ők biztosan nem fognak menni.

A korrupt hadkiegészítők felmentéséről karikatúra is született, melyen az Elnöki Iroda vezetője, Zelenszkij jobbkeze, Andrij Jermak azt mondja:

„Kész! Boriszov lebukott! (a korrupt odesszai milliomos hadkiegészítő parancsnok) Ezért, titeket is felmentünk!”

A büntetésüket pedig többnyire meggazdagodva, valamelyik közkedvelt üdülőparadicsomban töltik le.

Összekapcsolt adatbázisok

Közben Olekszij Reznyikov, ukrán védelmi miniszter bejelentette, hogy őszre komoly fejlesztéseket fognak eszközölni a hadkiegészítők számítógépes adatbázisában. A hadseregnek engedélyt adnak arra, hogy hozzáférjenek az összes állami adatbázishoz, ahol a férfiak adatait ellenőrizhetik. Hozzátette, hogy mindez lehetővé teszi, hogy automatikusan megkapják az adatokat az Igazságügyi, valamint a Belügyminisztériumtól, a Központi Választási Bizottságtól, a Külügyminisztériumtól és az Állami Határőrszolgálattól is.

De, nem lenne Ukrajna, ha erre a miniszteri kijelentésre nem építettek volna új bizniszt a csalók. Az Easy Cordon Ukraine nevű Telegram csatorna azonnal kapott a lehetőségen, és a mozgósítási fenyegetettséget, a miniszter szavaival alátámasztva, már árulja is felmentési papírokat. Mint írják: 3200 dollárt kérnek a szolgáltatásukért, a papír 5-10 napon belül elkészül, és garantáltan, szabadon el lehet hagyni vele Ukrajnát.

Forrás: Magyar Nemzet

Borítókép: Ukrán katonák kiképzés közben (Fotó: ANADOLU AGENCY / AFP / Diego Herrera Carcedo)

Kapcsolodó cikkek