Zenta város napját ünneplik - Külhoni Magyarok
általános Hírek Vajdaság

Zenta város napját ünneplik

Az emlékharang megkongatásával és koszorúzással emlékeztek a zentai csata 327. évfordulójára. Ezt követően megtartották a Községi Képviselő-testület díszülését, melynek keretében átadták a község legrangosabb kitüntetéseit.

A hagyományokhoz híven ezúttal is az emlékharang megkongatásával és koszorúzással emlékeztek meg a zentai csatáról, a Tisza-parti településen. Az emlékműnél az önkormányzat, a politikai pártok, a testvértelepülések és az egyesületek képviselői is lerótták tiszteletüket. A zentai Községi Képviselő-testület díszülését is megtartották. Pro Urbe Életműdíjban részesült Vučurević Anđelija, a Zentai Gimnázium nyugalmazott biológiatanára.

Vučurević Anđelija, nyugalmazott biológiatanár: „Azt kell mondjam, nagyon szerettem a munkámat és igazán nehezemre esett, amikor nyugdíjba kellett vonulnom. Sokáig szomorú voltam és hosszú időbe telt, mire megszoktam, de azóta már megértettem, hogy egy bizonyos kor felett minden embernek el kell mennie nyugdíjba. Így számomra ez az elismerés nagyon sokat jelent, hogy 8 év nyugdíj után nekem ítélték. Ez azt jelenti, hogy nyomot hagytam a tanítványaimban és a munkatársaimban is, tehát jelentett valamint a munkásságom, eredményes volt és nagyon elégedett vagyok emiatt.”

A Juventus Pro Urbe-díjat ezúttal Kormányos Gergő zenész és zeneszerző érdemelte ki, akinek tehetségét már számos nemzetközi versenyen elismerték. Továbbá Pro Urbe
díjban részesült még Tari László helytörténész, aki alázatos és fáradhatatlan munkájával meghatározó szerepet tölt be Zenta kulturális életében.

„Amikor megjelenik egy helytörténeti kiadvány, az már maga az elismerés, hiszen a szerző munkássága ezáltal a közönség elé kerül. A mai elismerés viszont egy számomra is váratlan esemény, hiszen mégis csak az önkormányzat adományozta ezt a díjat. Valójában én ezt tartom a legnagyobb elismerésnek.”

Emellett polgármesteri köszönőlevélben részesült a fennállásának 150. évfordulóját ünneplő zentai Önkéntes Tűzoltó Testület, valamint a 100 éves múltra visszatekintő Zentai Birkózó Klub.

Burány Hajnalka, polgármester, Zenta: „Ma van Zenta város napja, szeptember 11 és egyben a dicső zentai csata évfordulója. Minden évben ezen a napon megemlékezünk a csatáról, így a mai nap is a Tisza-parton található emlékműnél vette kezdetét, majd ezt követően a városházán megtartottuk a városnapi díszülést, melynek keretében kineveztük a város kitüntetettjeit is.”

A városnapi díszülést követően Szeli István akadémikusra is megemlékeztek, aki 1921. szeptember 11-én, a zentai csata emléknapján született.

Forrás: PannonRTV
Fotó: Ürményi Frigyes

Kapcsolodó cikkek

  • Elhunyt Kovács Ferenc

    Mély megrendüléssel és fájdalommal értesültünk róla, hogy 2024. október 7-én, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után életének 70. évében