Aláírta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a 85/2021. számú rendeletet, amelyet a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) február 26-án terjesztett fel a kettős állampolgársággal kapcsolatban. Erről az Elnöki Hivatal adott ki közleményt március 4-én.
A határozat értelmében az országban két hónapon belül felmérik a kettős állampolgárok számát, különösen “odafigyelve” azokra, akik állami és politikai pozíciókat töltenek be.
A felmérés elemzését követően hat hónap áll rendelkezésre a kettős állampolgárok állami és politikai szerepvállalását tiltó tervezetek benyújtására. A tervezet szerint választási bizottsági tagok, választási megfigyelők sem lehetnek kettős állampolgársággal rendelkezők, továbbá nem kampányolhatnak helyi és országos választásokon, és politikai párt tagjai sem lehetnek.
Ehhez kapcsolódva olyan eljárás kidolgozását is szorgalmaznák, amely betiltaná a kettős állampolgárság intézményét, illetve arra kötelezné a lakosokat, hogy mondjanak le nem ukrán állampolgárságukról. A tervezetet a donyecki, a luhanszki és a krími területeken az ország „területi integritásának helyreállítása után” léptetnék érvénybe.
Az Elnöki Hivatal közleményének végén megjegyzi, hogy az „agresszor országon” kívül minden érintett állammal kétoldalú megállapodásra kell törekedni a kettős állampolgárság kérdéseivel kapcsolatban.
Korábban Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajnának szüksége van a kettős állampolgárság intézményére.
Kárpátalja Ma