Átadták az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ kollégiumát Beregszászon - Külhoni Magyarok
Hírek

Átadták az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ kollégiumát Beregszászon

Átadták a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ kollégiumát csütörtökön. Az épületet Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára avatta fel kétnapos kárpátaljai tartózkodásának záróeseményeként.


Az államtitkár az ünnepségen mondott – az MTI-hez eljuttatott – beszédében kiemelte, hogy a görögkatolikus központ „egyszerre ad otthont közös keresztény hitünknek, a tudásnak és magyar kultúránk iránti elhivatottságnak”.

Emlékeztetett arra, hogy éppen három éve tették le a kollégium alapkövét. „Akkoriban nemcsak a kész épületet láttuk a lelki szemeink előtt, hanem egy jövőképet, amelyben újabb és újabb magyar generációk töltik meg élettel a kollégiumot, akik magyar anyanyelvükön tanulnak, fejlődnek, erősítik a kárpátaljai magyar közösséget” – hangoztatta.

Hangsúlyozta, hogy „a hit képezi az alapján minden számunkra meghatározó értéknek, (.) abból fakad nemzetünk megtartó ereje”.

Potápi Árpád János szerint a központ méltó emléket állít Ortutay Elemérnek (1916-1997), akinek „hite olyan erős volt, hogy neki köszönhetjük Kárpátalján a görögkatolikus egyház újjászületését”.

Kijelentette: Magyarország nemzeti kormányának törekvései egybecsengenek az Ortutay Elemér által lefektetett alapokkal.

„Célunk, hogy kiépített és az egész Kárpát-medencét lefedő vallási intézményrendszerrel kikövezzük az utat minden magyar közösség számára” – fogalmazott, felidézve, hogy 2010-től több mint háromezer templom, plébánia, parókia, egyházi közösségi ház megújulásában és megépülésében vállalt szerepet a magyar kormány a Kárpát-medencében.

Potápi Árpád János egyértelmű nemzetpolitikai célkitűzésnek nevezte a görögkatolikus központ támogatását, hiszen – mint megjegyezte – minden magyar hitközösség forrása a magyar kultúrának, a tudásnak, a fiatalok biztos jövőjének, egymás és a nemzet iránti szeretetnek.

Méltatta az egyházak kiemelkedő szerepét a magyar kultúra megtartásában, majd a magyar történelem megpróbáltatásokkal teli időszakait is említve úgy fogalmazott: „most, amikor nemzetünk felemelkedőben és fejlődésben van, mindig figyelemmel kell lennünk, mi az, amire akkor is építkezni tudtunk, amikor nem volt semmi másunk: a hit”.

Rámutatott: a magyarság csak egységben tud erős lenni és erre hív az elkövetkezendő időszak Kárpátalján is, amikor ismét bebizonyíthatjuk, hogy „egységben, egy irányban tervezzük jövőnket”.

A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyaga szerint a 600 millió forintos magyar állami forrásból kialakítandó Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ célja, hogy a kárpátaljai magyar görögkatolikusság számára lelki, szellemi és adminisztratív központként szolgáljon.

Ortutay Elemér (1916-1997) görögkatolikus pap életével és tanúságtételével példásan kapcsolódik Kárpátalja egészéhez – írták.

Ismertették azt is, hogy a projekt keretében eddig csak a kollégiumi rész készült el, de a további beruházások is megkezdődtek. A központban a tervek szerint helyet kap a helynöki hivatal, a Görögkatolikus Főiskolai Lelkészség, a Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltár, a görögkatolikus múzeum és kiállítótér, valamint a magyar görögkatolikus templom.

Az 1400 négyzetméter hasznos alapterületű, négyszintes szakkollégium és szolgálati lakás építése 2018-ban kezdődött és a múlt év végén fejeződött be. A jelenleg 35 diák lakhatását biztosító épületben 22 kétágyas szoba van zuhanyzóval, mosdóval, emellett abban konyhát, étkezőt, mosókonyhát és társalgót is kialakítottak.

A Miniszterelnökség beszámolt arról is, hogy a görögkatolikus központ működéséhez idén 19 millió forintot biztosít a magyar állam.

MTI

Kapcsolodó cikkek