A TV21 Ungvár múlt héten indult új, Kibeszélő című műsora második adásának vendége Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. A szerkesztők ismét aktuális és fontos témákkal foglalkoznak, köztük az őszi önkormányzati választásokkal, a KMKSZ és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) együttműködési lehetőségeivel.
A KMKSZ kezdeményezésére az elmúlt választásokon a két szervezet megegyezett, s megyei szinten közös listát indítottak. „A KMKSZ ajánlata továbbra is az, ami a múltkor volt: megyei közös lista, ott, ahol a magyarság aránya olyan, hogy kétséges, hogy a magyar pártok bejuthassanak, ott is készek vagyunk az együttműködésre és közös lista állítására. Azonban véleményünk abban tér el, hogy ott, ahol a magyarság abszolút többségben van, ott a mi véleményünk szerint külön kell indulni. Ennek az az oka, hogy így – a mi véleményünk szerint – több képviselőt lehet bejuttatni a tanácsokba, mint ha együttesen indulunk, hiszen két listára több ember fér fel, mint egyre” – fogalmazott Brenzovics László.
A KMKSZ elnöke emlékeztet arra a tendenciára is – amely mind a múltban, mind jelenleg is érvényben van –, mely szerint azok az ambiciózus emberek, akik nem tudnak felkerülni a magyar párt listájára – most pedig pártválasztás lesz szinte minden szinten, néhány kistérséget kivéve –, azok általában beállnak az ukrán pártokhoz, így csökkentve a lehetőségét annak, hogy a magyar érdekképviseletnek a szavazatai maximálva legyenek. „Ebben van közöttünk vita. Még tárgyalni fogunk, teljesen nyilvánvaló, nem kell ezt a kérdést hiszterizálni. Azonban az érdekes, hogy vannak olyan magyar politikusok, akik más pártoknak a színeiben indultak már, illetve más pártok érdekeit mozdítják elő. Ez fog bennünket hátrányosan érinteni. Mi az UMDSZ-szel a tárgyalásokat továbbra is lebonyolítjuk, s várjuk a válaszukat, a megyei listán minden második helyet fenntartunk számukra az utolsó pillanatig” – szögezte le a kárpátaljai magyar politikus, hozzátéve: „Mindent meg kell tenni, hogy a kárpátaljai magyarság jó eredményt érjen el a választásokon, hogy továbbra is tudjuk képviselni a kárpátaljai magyarság érdekeit!”
A Kibeszélő teljes adását szombaton 20 óra 10 perckor láthatják a TV21 Ungvár műsorán.
karpat.in.ua