Az iskolákban Kárpátalja-szerte megkezdődött a második félév. Ez minden évfolyamnak mást jelent: valamelyiknek ez nem több egy megszokott újabb második félévnél, ellenben a végzős diákoknak – legyenek kilencedik vagy tizenegyedik osztályosok – hatalmas kihívások időszaka. Rájuk komoly döntés vár a következő hónapokban, ugyanis el kell dönteniük, ha a továbbtanulás mellett teszik le voksukat, akkor mégis melyik felsőfokú tanintézményt választják.
A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének (KMDFKSZ) tagjai is tudják, mit jelent ez az időszak, ugyanis néhány éve ők is hasonló eseményeken mentek keresztül. Tapasztalataik szerint a továbbtanulási előkészületek új periódusának nagyon fontos eleme a felvételi, hisz a tanulmányaikat folytatni kívánóknak olyan kérdéseket kell megválaszolniuk, melyek nagyban meghatározzák életük következő szakaszát: el kell dönteniük, hogy mit, hol és milyen formában szeretnének tanulni. Ezen kérdések megválaszolásával pedig azt is meghatározzák, hogy kivé szeretnének válni 3-5 év múlva.
Hagyományosan minden év tavaszi szemeszterében a KMDFKSZ tudomány-népszerűsítő körútra indul, melynek célja, hogy bátorítsa a diákokat tanulmányaik folytatására, és bemutassa, hogy milyen lehetőségeik vannak Kárpátalján. A jelenlegi helyzet és a korlátozások miatt azonban erre idén sajnos nem tudnak sort keríteni. Ennek ellenére a jelenlegi nehéz helyzetben is szeretnének a fontos döntés előtt álló nebulók segítségére lenni, éppen ezért tudomány-népszerűsítő webináriumot szerveznek, melynek keretein belül a következő témák kerülnek terítékre: a felvételi előtt állók központi kérdései, avagy hová, hol, mit és hogyan; a határidők, esetleges regisztrációs nehézségek; mire figyeljenek oda a felvételizők a különböző regisztrációk során; milyen szakok közül választhatnak, és ezen szakok mit foglalnak magukba; az egyetemi/főiskolai éveket nagyban meghatározó diákélet megismerése; a felsőoktatás fontos kérdései a tanárok szemszögéből; a legfontosabb ösztöndíjak, pályázatok és lehetőségek a felsőoktatás során.
A webinárium keretein belül számos olyan információt is hallhatnak a bekapcsolódó végzős diákok, amelyek nemcsak a 9–11.osztályos diákok, hanem a már egyetemista hallgatók számára is fontosak és hasznosak lehetnek. A szervezők ezért minden egyetemista és főiskolás hallgató figyelmébe is ajánlják, akik szeretnék jobban megismerni a diákélet nyújtotta lehetőségeket, továbbá a különböző pályázatokat és ösztöndíj-támogatásokat, azok követelmény- és feltételrendszereit.
A Tudomány-népszerűsítő webinárium 2️021. február 20-án 10 órakor veszi kezdetét. Bővebb információért bátran keressék fel a KMDFKSZ Facebook-oldalát, vagy érdeklődjenek a kmdfksz@gmail.com e-mail-címen.
Továbbá egy Esszépályázat című programmal is készülnek a diákszövetség tagjai, mely nemrég került meghirdetésre. Ez a pályázat kreatív írásra és véleménykifejtésre ösztönző „verseny” a kárpátaljai 10–11. osztályos diákok részére. A jelentkezők három nagy kategória témái közül választhatnak számukra megfelelőt és érdekeset, melyek a következők:
1. Reál (matematika és fizika)
2. Humán (nyelv és irodalom)
3. Társadalomtudomány (történelem és földrajz).
Lőrinc Ingrid, a KMDFKSZ elnöke elmondta, hogy témakörönként nem egy, hanem három nyertest is hirdetnek majd, akik ösztöndíjban részesülnek. Az első helyezett 1 000 hrivnya pénzjutalomban részesül.
A pályázat teljes mértékben elektronikus formában zajlik, ezért bárki könnyedén részt vehet benne. Nem kell mást tennie, mint kitölteni egy információs kérdőívet, majd benyújtani munkáját az előírt kritériumoknak és leadási határidőnek megfelelően. A minimum 2-3 oldalas (A4-es formátum) esszéket a szervezők 2021. március 10. éjfélig várják. További feltételeket és bővebb információt az alábbi linken.
Az esszépályázat díjátadójára 2021 márciusában kerül sor a járványügyi szabályok betartásával.
Kárpátalja